A győztesek soha sem adják fel…

Print This Post

Van egy népszerű mondás, miszerint:

„A győztesek soha sem adják fel, és akik feladják, azok soha sem győznek!”

Bizonyára te is – hozzám hasonlóan – már számtalanszor hallottad ezt a „bölcsességet”. Volna most egy furcsa kérdésem:

Volt-e már alkalmad alaposan elgondolkodni ennek a mondatnak a jelentésén?

Vagy inkább, felmerült-e már nálad az, hogy ne érts egyet ezzel a mondattal?

Közismert, hogy a fenti mondás igen népszerű, különösen sportolók körében!

Hidd el, én már elgondolkodtam ezen, és arra a döntésre jutottam, hogy ez így NEM igaz!

Úgy vélem, hogy az igazi nyertesek soha sem adják fel azt a tevékenységüket, ami számukra a LEGHATÉKONYABB! Azonban eddigi életemben még nem sikerült összetalálkoznom olyan sikeres személlyel, aki továbbra is folytatott volna egy olyan tevékenységet, ami nem hoz neki semmiféle eredményt.

Amennyiben bárki is a lehető legrövidebb időn belül szeretné megtapasztalni a teljes siker örömét, érdemes lesz megállapítania, mi az, ami nem működik és találni egy olyan megoldást, amire azt lecserélheti. Előfordulhat az is, hogy valaminek éppen az ellenkezőjét kell ilyenkor csinálni.

Összefoglalásként megállapítható, hogy általában egyet lehet érteni ennek a mondásnak a jelentésével, miszerint: „A győztesek soha sem adják fel, és akik feladják, azok soha sem győznek!”

Számos élethelyzetben meg van a létjogosultsága… ilyenekben, mint a matematikatanulásban vagy a kölyök focicsapatok esetében, stb.

Azonban ha tudatosan átgondoljuk ennek a mondatnak a jelentését, rájöhetünk, hogy van mód arra, hogy ennél okosabban is végezzük a munkánkat. Hiszen, mi értelme van a fejünkkel folyton a falnak nekimenni?  Inkább keressünk egy ennél sokkal hatékonyabb és eredményre vezető megoldást!

Az esetek túlnyomó részében nem szükséges 180 fokos fordulatot megtenni. Csupán fel kell hagyni azokkal a tevékenységekkel, amelyek nem hoznak eredményt és meg kell többszörözni azokat, amelyek viszont eredményesek!

Seth Godin marketing guru nagyon jól megfogalmazta ezt:

 „A nyertesek sokszor feladják! A lényeg az, hogy tudni kell, mikor érdemes feladni, és mikor kitartani.”

Valóban, EZ különbözteti ugyanis meg a nyerteseket a vesztesektől, mindazoktól, akiknek élete zsákutcába jutott, de képtelenek a helyzetükön változtatni

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.

Javaslom, hogy iratkozz fel az MLM legújabb irányzatát képviselő – Online – MLM iskola másként gondolkodó és tevékenykedő MLM-ezői számára készített HÍRLEVELEMRE, hogy frissen tájékozódhass a legújabb Online MLM tippekről, eszközökről, megoldásokról és stratégiákról!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=1fc09ffc2bc6b3983492d8dc45d4b586c478a2d8949d823ec88fe130131668f2d01cb6bc76e6d8d7394d1f4bdde64745195c4beae254aaee464a93f5dfae40910847ea31d41c4f242f232f4b407af0d69ea31133180d7c2e48e2af021e86193d3e7cab61e8244020cf4cf5f79e652eaa78fee531519a9950448651838d6a4794f89e827a7898d3c79660dbc1de40eb665e7b9e71d1ea45c3723be887fd9a40bba40efdfa3d40fa354cb961ff3931bfe49fdf9b6eac685524ddf832792f320ba43530fac9a2e9464f2dee46bf271b8c4995b7a52169ffabd1d024a8e8d892a42688489ad565fd2fb4e7b1d4d19a9584774f3c9e90f512b460ca0c5c0a103dcd5c7437141ca9c6ba844f6d0b0d98f39fd77e11f1687642ec4d1c51fad8d8f8cf7943abd4fd9f3f68cde36aea920e65fad7889ffd392bc744a6e5bbc6b6ebef0cf09f5c93eff4927dbff126a09e4def8f9f44c3d7e900119042b42540220b60e24ed2b2493e6e2377319c3bd9f04815b02e8bb9b0dddd823dadb420ed4c11736c17f85b0847b9a0eeed9a2d57c302c944cd9a02736cb41de74502a46e3b6e3356e271e5f5151b6e528bb0d33a2a6e53d701116a0cbf092d842fa906a67ec51101e6f0eee3cc173039f44bc2b70931beb223604e08d7ec40f8d08fc740e50c1fc8320c1fc9d2[[T_F]]

Eddig 3 hozzászólás


  • „A győztesek soha sem adják fel, és akik feladják, azok soha sem győznek!” -igaz. Itt arról a tevékenységről ,célról van szó,amiben győztek.Ha feladták volna,akkor nem győznek. Nem úgy van az eredeti mondat,hogy a győztesek soha semmit nem adnak fel!Azt nem adják fel,amiben győzni szeretnének,s feladnak minden mást ,ami ebben őket hátráltatja…



  • Nekem erről egy egészen más dolog jutott eszembe, mint a legtöbbeknek.Mint “megfigyelésmániákus” úgy vettem észre, hogy az emberek többsége idejének és cselekedeteinek legnagyobb részét olyasmivel tölti, aminek semmi értelme.Most nem a szórakozásra vagy lazításra gondolok, hiszen arra szükség van.Hanem a rendelkezésünkre álló idő, vagy a tevékenységekre fordított energia és a sorrend irányítására.
    Akkor, amikor írtam a könyvem, ennek egy egész fejezetet szenteltem, ugyanis ezt olyan fontosnak tartottam és a saját életemben is megtapasztaltam.Ráébredtem, hogy a cselekedeteim többsége nem fontos, csupán szokásból van.És láttam, hogy az emberek legnagyobb része szintén szokás és nem fontosság, vagy hatásosság alapján cselekszik.
    Az egész ott kezdődik, hogy mire figyelünk.Megszűröm azt, mire fordítok figyelmet, nem fordul elő, hogy összevissza nyomogatnám a tv távirányítóját, vagy válogatás nélkül olvasnék mindenfélét.Ugyanis a tudatalatti mindent feljegyez, így minden “hülyeség” amit tudatosan nem is vettünk észre, rögzül és később magunk sem vesszük észre, mitől csúszik ki az irányítás a kezünk közül.
    Tehát a sorrend:Minden kétséget kizáróan tudnod kell mi az amit a legszívesebben csinálsz, és jól csinálsz.
    Meg kell találnod azt a közeget amely számára ez szintén érdekes és értékes.
    A figyelmed, az időd, a cselekvéseid pedig ennek tudatában kell a fontossági sorrendben irányítani, így lehetsz a leghatékonyabb és legeredményesebb.



  • Jó. Na és ki a nyertes, ki a vesztes? Az a nyertes aki – akár átvitt értelemben is -, a dobogó legfelső szintjére állhat? Szerintem, minden ember győztes, aki annak érzi, gondolja magát.
    Radó Hajnal recently posted..ÁtalakulásMy Profile


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge