A jelenben élés képessége

Print This Post

“Amikor gyermekek voltunk, minden porcikánkban őriztük a jelenben élési képességünkről a meggyőződést. Gyermekként azonban nem tudtuk, mekkora ÉRTÉKET jelent ez, így hát hagytuk kihunyni. Felnőttként azonban ráébredhetünk, hogy mit vesztettünk és elhatározhatjuk, hogy visszaszerezzük azt. Ha ezt megtesszük, az egész életünk megváltozik!”

Alexander Oakwood

Az ember tevékenységét az ÖRÖMELV vezérli!

Semmit sem teszünk anélkül, hogy tudatosan vagy tudat alatt ne mérlegelnénk, mennyi örömet hoz egy adott cselekedetünk nekünk.

Egy rossz gondolati szokás állandóan azt a meggyőződést sugallja, hogy a legtöbb örömöt az hozhatja meg, ha állandóan a múlton rágódunk, vagy a jövőről álmodozunk. Ám az öröm, amit ez nyújt, egy illuzórikus, nem létező világ öröme. A múlt elszállt, a jövő még nem született meg. Egyedül a jelen tartalmazza mindazt, ami valódi örömöt és boldogságot jelenthet számodra.

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.

Javaslom, hogy iratkozz fel az MLM legújabb irányzatát képviselő – Online – MLM iskola másként gondolkodó és tevékenykedő MLM-ezői számára készített HÍRLEVELEMRE, hogy frissen tájékozódhass a legújabb Online MLM tippekről, eszközökről, megoldásokról és stratégiákról!

 
 

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=a51de47818aed1598075d0f88525a5735c2887b091fc8f3e88f420773f8fcd337eef8f5f49bd7cebec1bfe0c226bbc8427fb2642734aadd378e44b119ceff0e7cf03a472ddec8e8a500b4d3b4ef099488fa55af53149960cdd0278d609d7496950b7a8c190b4653353a2e8b47d6e218b9f85122037707d5a5642e52654aa271832635538c1051ed7a3504fb50c9c18b689f17ea8c6cc0fc59176e9b3c589b8a9a0d9a10831b55a31b121a1f54fd7f5c339cdac85b8b5f38112f141ccb75835174162d6a1aff1e3a80668a77602507e7a8abe1d87ed98cb8816eae52db63ba6c3a99e616a1a70ac8fcb4e5dbd81d53d84de79e2941b9a4312735c557b2baf97f29369c9e62ea71f4558fd4c6ec27cfe90ebf4820f4a9c364270323ee2881e6f3d481817e17112512bf55e516df3c3e9b3d44d4a8e595c29e89c8e0ac628764ead6661ff2d3be1c6383daeae28c7cc6fa1344e72ceabcad3fb0eb0ba098dead6ca8b3e877ff3cc1d500362f3951dd5c047b9430fb963b09e0a65e699edf345d34cb09a1e18f7996c873c0620055a38c7b773fd9578e6f1a209a14865e15d8a0e0e4d8c26004b77499544e86dc6dcd6a55b7e116fdafc9f1fe93840490d01d0fae0130315ce100d0db4b4050998dbc8356c57fb43d0c68e0dfb56f8f2ef56f8f333[[T_F]]

Eddig 3 hozzászólás


  • Időnként nehéz a múlton nem rágódni és a jövőről nem álmodozni, de érdemes a jelenben élést újra elsajátítani, mert: „Az idő olyan, mint egy mozaikokból összerakható türelemjáték… Képzelj el egy hatalmas ládát, telis-tele sok millió kirakójáték apró darabkáinak milliárdjaival: ez a jövő. Egy óriási táblát képzelj mellé, amely részben már megtelt a teljes puzzle lapocskáival: ez a múlt. Azok, akiknek a jelenben dönteniük kell egy-egy dolog felől, mindannyiszor vakon nyúlnak bele a jövőt rejtő dobozba, kihúzzák a kirakójáték egy újabb mozaikdarabját, és odateszik a táblán a helyére. Valahányszor egy új darabka kerül a táblára, azzal változni fog a puzzle végső formája és rajza, ezért fölösleges azt méricskélni, milyen lett volna a kép, ha egy másik lapocska került volna ki a dobozból.” Darren Shan
    Szenyán Ildikó recently posted..Apák napja 2011My Profile



  • Ildi!
    igazán köszönöm Neked ezt az idézet “gyöngyszemet”, amivel megajándékoztál bennünket.
    Kajárik Béla recently posted..Vállalkozói bölcsesség- A kapcsolatok bizalomra épülnekMy Profile



  • Nagyon jó és szemléltető hasonlat Ildi, amit írtál! Meg is osztom mindenkivel :)
    Radó Hajnal recently posted..Internet az MLM-ben-Network Marketingben – “2”My Profile


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge