A vonzás törvénye és az MLM

Print This Post

Az MLM minden bizonnyal egy igen sokoldalú szakma. Ezért igen érdekes megvizsgálni azt, hogy miként érvényesül ezen a területen (is) a  közismert “vonzás törvénye”.

Jeffry COMBS  – nemzetközileg ismert MLM tréner, előadó és író – egyik korábbi hírlevelében olvasott cikk alapján  igyekszem most az alábbiakban összefoglalni az erre a kérdésre adandó választ.

Az élet sokkal többről szól, mint csupán jövedelemszerzésről és eredmények eléréséről. Az élet kapcsolatok létesítését jelenti.  Az élet nem más, mint egy nagy hálózat megalkotása. Az életet az jelenti, hogy kitárulkozunk és segítünk másoknak az álmaik megvalósításában. Abban az esetben, ha képesek vagyunk minderre, akkor a saját álmaink is gyorsabban meg fognak valósulni, mint ahogyan azt korábban elképzeltük.

“Azelőtt, még 1997-ben az életemben egy ugrásszerű változás következett be – mondja Jeffrey COMBS. Több százezer dollárnyi összeg folyt be a bankszámlámra, és szinte szóhoz sem tudtam jutni meglepetésemben.

Visszatekintettem az elmúlt időszakomra és azt mondtam „Ejha, végre bekövetkezett az életemben a nagy áttörés!”

Amit az emberek többsége nehezen szokott megérteni, az az, hogy ez egy nyolcéves folyamat eredményeként jelent meg. Valóban egy éven belül mutatkozott meg ez a kiugró teljesítmény és erre nem azért került sor, mert én egy kiemelkedő adottságokkal rendelkező kereskedő vagyok, hanem mert olyan szintre sikerült fejlesztenem magamat, ahol végül is megértettem a lényeget. Vagyis azt, hogy MI a KÜLÖNBSÉG az embereknek való termékeladás, és a megfelelő emberek kifejlesztése között! Ezt nevezem a VONZÁS TÖRVÉNYÉNEK .”

“Az egyik napon csak körülnéztem és azon találtam magamat, hogy remek emberek állnak körülöttem, valamennyien az MLM hálózatom tagjai, és rájöttem, hogy mindez nem más, mint a saját karizmám és energiám MELLÉKTERMÉKE . Olyan állapotba sikerült eljutnom, amelyben az emberek követésre méltónak tartottak engem. Hinni kezdtek bennem, mivel én is kezdtem hinni önmagamban.”

Ezt követően Jeffrey így folytatja: “Átléptem azt a bizonyos láthatatlan határt, egy határozott meggyőződésre tettem szert, és csatlakoztam azoknak a táborába, akik valóban értik az életben való boldogulás játékszabályait. Ők már megértették, hogy az életünk különféle szolgáltatások nyújtásáról, és értékek megalkotásáról szól, valamint arról, hogy tudnunk kell vissza is adni másoknak, nem csupán elfogadni.”

Valójában azt kapjuk, amire számítunk. Ha küszködésre számítunk, akkor a világmindenség azzal fog bennünket díjazni, amire számítunk. Viszont, ha az áramlatnak adjuk át magunkat, melynek eredményeként sikerül olyan személyiségre szert tennünk, amilyent KIÉRDEMLÜNK magunknak, a világmindenség a maga módján bőségesen meg fog jutalmazni bennünket.

Az emberek többsége soha sem jut el ebbe a fázisba, mert valójában bele sem kezdenek egy ilyen folyamatba. Ők azt gondolják, hogy csinálnak valamit, de csupán a fejüket használják ahelyett, hogy a szívükből cselekednének. Amikor a szívünk szavára cselekszünk, akkor szenvedélyesek vagyunk, és érezzük a dolgokat.

Egyfajta lelkesedési étvágyunk van a játszmában való részvételre. Alig várjuk, hogy játszhassunk.

Az élet egy nagy játszma, ahol nem a megélhetésünkért kell dolgoznunk. Nem az időnket váltjuk pénzre. Megalkotjuk az életünk festőpalettáját. Hatással tudunk lenni az emberekre. Szinte mindent képesek vagyunk megmozgatni.

Alig várjuk, hogy reggelenként felkeljünk. A vekkeróra megszólalása előtt már kiugrunk az ágyból, és az mondjuk: „Ejha, fél hat van! El kell kezdenem tevékenykedni. Meg kell valósítanom dolgokat, és ehhez kapcsolatot kell létesítenem az emberekkel.”

Állandóan azt a kérdést teszik fel az emberek nekem – mondja Jeffrey – , hogy „Nem vagyok-e munkamániás? Soha sem szoktam vidám lenni?”

“Ők nem értik, hogy életem minden pillanatában vidámság vesz körül, mert most már semmi olyant nem csinálok, amiben nem találok valami mókát. Amikor valaki megkér, hogy csináljak valamit, csupán azért teszem meg, mert tudom, hogy az egy örömteli dolog lesz, és nem azért, mert köteles vagyok megtenni.”

Amikor örömmel teszünk valamit, akkor a szívünkből cselekszünk. De abban az esetben, ha valaminek a megtételére rá kell vennünk magunkat, akkor a fejünkből cselekszünk. Ezt nevezik állásnak. Az időnket pénzért adjuk el cserébe.

De amikor örömünket leljük a tevékenységben, akkor a szívünkből cselekszünk. Az emberek ezt megérzik, és résztvevőkké szeretnének válni a folyamatban. A közelünkben szeretnének tartózkodni, velünk kapcsolatba kerülni, és együtt szárnyalni. Meg akarnak érinteni bennünket. Arra vágynak, hogy vezessük el őket is a Paradicsomba, az Ígéret Földjére.

Amikor képesek vagyunk arra, hogy ilyen módon érezzünk, vibráljunk és kisugározzuk az érzéseinket, az emberek a társaságunkban szeretnének maradni. Ha ebben az „üzemmódban” éljük az életünket, remek dolgok kezdenek el történni velünk.

Egy belső, a szívünkből eredő érzést sugárzunk ki ekkor a környezetünkbe. Egy sajátos telepatikus módon azt hozzuk az emberek tudomására, hogy „Én vagyok az, a vezető, akit keresel!” Tudatosan bocsátjuk ki ezt a telepátia segítségével terjedő üzenetet, amit mindazok meghallanak, akik erre várnak, és mágnesként fognak vonzódni hozzánk.

„Ah – ha pillanatoknak szoktam ezeket nevezni.”- mondja Jeffrey

A kisugárzás a szívünkből történik és nem pedig a fejünkből, mert ha a fejünkből történne, akkor túl analizálnánk a dolgot, és képtelenek lennénk a pillanatot élvezni.

Az emberek nincsenek tisztában az idő értékével. Az IDŐ képezi a legértékesebb gazdasági értékünket (jövedelemtermelő erőforrásunkat).  Minden nap 86.400 másodpercből, vagyis 1.440 percből áll.

Most éppen mivel foglalkozol, ami értékteremtést jelent a részedről?

Minden bizonnyal ezt a cikket olvasod, és mélyebben igyekszel megérteni a dolgokat, vagyis egy változási folyamat megy végbe benned, azáltal, hogy ezekből az információkból, erőt és energiát merítesz a jövőképed megalkotásához.

Amikor változásra kerül sor az ember életében, akkor az néha folyamatosan megy végbe.  Van, amikor hirtelen nagy változás áll be, néha csak egy apró változás történik.  Előfordul az is, hogy észre sem vesszük, hogy megváltoztunk, csupán egyik napon arra ébredünk, hogy azt mondjuk: „Ejha, ez aztán az élet, ami most nekem jutott! Ezt az életet érdemlem meg. Az a személy vagyok, akivé mindig is szerettem volna válni. Az életemet megalkotó művésszé sikerült fejlődnöm.”

Amikor ebben az „üzemmódban” kezdjük el élni az életünket, az emberek csapatostul igyekeznek a közelünkbe férkőzni. Szeretnének az energiánkból részesülni, ahelyett, hogy elriadnának tőlünk, és faképnél hagynának bennünket.

Mágnesként kezdenek hozzánk vonzódni. Igyekeznek minket megérinteni, energiánk hatósugarán belülre kerülni, hogy még jobban tudják érezni a közelségünket. Amikor minderre sor kerül, elmondhatjuk, hogy sikerült egy érzelmi hídon átkelnünk!

Az MLM megadja nekünk a lehetőséget arra, hogy mi is egy ilyen – másokat mágnesként magunkhoz vonzó  – egyéniséggé váljunk.

Ajánlott irodalom:

Ajánlott könyvek:
„A vonzás hatalma”
– szerző: Lynn Grabhorn (ÉDESVÍZ Kiadó)

“A titok” - szerző: Rhonda Byrne (ÉDESVÍZ Kiadó)

Ajánlott honlapcím:

http://www.thesecret.hu

Neked MI erről a témáról a véleményed?

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő  Facebookos vagy Twitteres ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=7ff9cda7422397c2c0f628706b1ddfc994118dc5bbe5fddde4e704cb7aff388b9fb171d7ddd787f9bf6b7b27b2add4179ceb960ecd2db84cc5958ddef2b64797790992413a90218751cfb44e2a22d391b79fc46ac521a8e3fdc6d345930fac8f546b83592177df314880907e46bcda08e99d7cec0f1621e5d75263767a3de124bcd31f0359dde577b2a66b75b334d379aa87837e65f671fd339bb509e69d9b2d9b05638c8f58188f503dc7c0dea860ee9b9e8690c3846c9b270a781641cb0761dbb0087a7135f910c4b4719c85a8af3f7f79375ceb4ef4c9d1484fbb43b31cc87a72ade3a9fad0aa76d6735efcdadbc3bc3612ee0ac15509c65b4ac99f5e0c88aa8a4177a8638f3c1b191444f22aa3ce72e1638411ddafc6d406426441b0b0ef2690d4fe5e498d804cf03907d2cab608661d0946f7fb521e04f524f2be03ff04bb25d22bb05ff662fd10dd16f524d2df16a51bcc848a71397dc81713032ac2a730ccdb18deb8d208151f51cefa499efb19d677dbf0277ec861605e526766bd588d54bb1851119f0876b02f158450e5c39f1547532eff9c0f6c608fcf769ad379ae748677b19701acccedd4e632b51d8d0aff0f91de4d9580d867e323a41e096cef854dd756353dcd1b50ded742403369b68d2199d0ef0fe138c43c626dc43c63b0[[T_F]]

-->

Eddig 6 hozzászólás

  •  
    Kedves Béla!
     
    Két idézet, amely szerintem ide passzol:
     
    “Elaludtam és azt álmodtam, hogy az élet öröm.
    Felébredtem és láttam, hogy az élet kötelesség.
    Cselekedtem és látom, hogy a kötelesség öröm.”
    (Tagore)
     
    “Bármit megkaphatsz az életben, amit csak akarsz, ha eleget segítesz másoknak megkapni azt, amit akarnak.”
    (Zig Ziglar)
     
    Az biztos, hogy ha nem adjuk bele a szívünket a tevékenységeinkbe, csak a pénz miatt, muszájból csináljuk, akkor az az eredményeinken is meg fog látszani.

    Mióta azt csinálom, amit szeretek (azaz MLM-el foglalkozom), azóta számos olyan embert és eseményt vonzottam az életembe, akik (amik) segítenek, hogy még több öröm legyen az életemben.

  • Elgondolkodtató cikk, nagyon teszik Béla! Az embereket, a lehetőségeinket és minden mást az életben mi magunk vonzzuk be. A saját cselekedeteink hatására történnek meg a dolgok, és nem “csak úgy”.
    .
    Szeretem az ilyen témájú írásokat, mivel a világnézetemet jelentősen kitágítja. :)

  • Nagyon tetszik a cikk. Lelkesítő, én legalábbis most nagyon jól érzem magam, hogy elolvastam,  és a lényeg megértéséhez nagymértékben közelebb visz.

    ” A titok az ami lappang (vágy, szenvedély, gondolat, elképzelés), az már  – akár akarjuk, akár nem – megvalósul! Azt már nem lehet megállítani, mert – ahogy az elhajított kő repül, s földre hull – föltartózhatatlanul lebonyolódik. Nem lehet elfojtani, megölni, elfelejteni.” Müller Péter

  • Lenyűgöző ez az életpálya, és az a vonzás amire képes. Jómagam most vagyok az önfejlesztő szakaszban. Azonkívül mostanság értem meg arra is, hogy nem szabad türelmetlennek lennem. Egészen biztosan beérik a munka és kitartás.

  • “Az a személy vagyok, akivé mindig is szerettem volna válni. Az életemet megalkotó művésszé sikerült fejlődnöm.” Ez nagyon tetszik! Jó volna már itt tartani! Most, hogy leírtam, rádöbbentem, hogy valójában már jó ideje itt tartok, csak mindig új célok születnek.Mindig valami magasabb rendű, amiért érdemes fejlődni!

  • Igen  Zita, ez  valóban így van!

    Azonban az emberek döntő többsége sajnos nem jön rá arra, hogy ő saját maga “alkotja” meg az életét, nem pedig a körülményei “hozzák azt létre”. Az már egy más kérdés, hogy közülük kevesen törekednek arra, hogy az valóban egy művészi “remekmű” legyen…

    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge