Ajánlani tudni kell!

Print This Post

Egy díszhal boltban hallott, nem hétköznapi történet

(avagy, célszerű szemléletmód kialakítása a partner programok keretében
ajánlással foglalkozók számára)

A napokban kapott egyik hírlevélben olvastam az alábbi igen tanulságos történetet:

A levél írója – Mike – a barátnőjével közösen úgy döntött, hogy egy akváriumot fognak vásárolni a nappalijukba.

Első gondolatra úgy tűnt nekik, hogy egy könnyű vásárlásnak néznek elébe… másrészt egy kicsit aggódni is kezdtek, hogy mennyi plusz munkával fog nekik járni majd az akvárium gondozása.

Bementek hát a közeli díszhal boltba, amely meglehetősen régóta működött a lakóhelyük közelében. Egy zsúfolt boltot kell most elképzelni, amelyben a padlótól a plafonig mindenhol a díszhalakat kedvelők számára ajánlott mindenféle kellék megtalálhatók.

Belépést követően azonnal a bolt hátsó részébe siettek, ahol az üres akvárium medencék voltak tárolva. Olyan méretű akváriumot szerettek volna vásárolni, amiben kényelmesen elférhet majd néhány törpe oroszlánhal (ez a hajfaj ugyanis a kedvencük).

Egyáltalán megvalósítható-e az ötletük, morfondírozott Mike, mivel még semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett az akváriumok üzemeltetésével kapcsolatban.

Nagy szüksége volt tehát egy beavatott szakember tanácsaira, mielőtt ezt a beruházásukat megcsinálták volna.

A most következő beszélgetés számára igen tanulságos esetnek bizonyult, mivel ettől fogva rajongójává és törzsvásárlójává vált ennek a díszhal boltnak.

Hát igen… A kis bolt választéka eltörpül a nagy hobbi állatszaküzletek mellett. A belső közlekedő utak szűkek, zegzugosak, sőt még az árak is magasabbak. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy hajlandók akár a szokásos ár dupláját is megfizetni, csak hogy itt szolgálják ki őket.

Miért?

Azért mert a kis bolt tulajdonosa már több mint 25 éve az akváriumi halak és a nekik való eledelek, kellékek árusításával foglalkozik. Remekül ismeri a szakmáját és az egész beszélgetésnek, ami közöttük lefolyt, nyilvánvalóan egyetlen célja volt… Gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen, vagyis a halak túléljék az új helyre áttelepítést és még évekig kedvükre úszkálhassanak az akváriumukban.

akvarium-5

A tulajdonos a leendő vásárlóinak részletesen beszélt arról, hogy a különféle halfajok közül melyiket lehetséges egymással közös akváriumba telepíteni, valamint a fertőzésveszélyről, és az algásodásról.

Elmesélte, hogy miért van az, hogy ő csak az általa kiválasztott halfajtákat értékesíti. Eladás előtt legalább 2 hétig a boltjában szokta tartani őket, szemben a többi boltossal, akik szinte azonnal tovább is adják a hozzájuk frissen megérkező halakat.

És ekkor beszélt nekik arról, hogy néhány napja egy hölgy járt nála, aki nemrég vett magának otthonra egy tengervízzel töltött akváriumot.

Az történt ugyanis, hogy egy másik díszhal boltban megvásárolt halai, nagyon rövid időn belül, sorban elpusztultak. Ugyanazokból a fajtákból szeretett volna néhányat ebben az üzletben vásárolni. Ez alkalommal azonban a hölgy nem járt sikerrel!

A kis bolt tulajdonosa szép részletesen elmagyarázta neki, hogy az akváriumba beletöltött friss tengervizet legalább 3 hónapon keresztül pihentetni kell a lakásban, hogy az adott halfajta befogadására alkalmas legyen. A hölgy nem fogadta meg ezt a tanácsot, mondván: “Nincs most kedvem semmiféle negatív dolgot hallgatni. Legyen Ön is pozitív beállítottságú. Csak arról beszéljen nekem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy még ma megvehessem ezeket a halakat.”

A boltos ekkor odament a bejárati ajtóhoz, kinyitotta azt és udvariasan megkérte a hölgyet, hogy távozzon.

“Asszonyom, ha én most eladom önnek ezeket a halakat, azok néhány napon belül el fognak pusztulni. Én ezt nem szeretném, hogy megtörténjen, és azt sem kívánom, hogy Ön kidobja a pénzét az ablakon. Már több mint 25 éve ezzel foglalkozom, és ha nem kívánja a tanácsaimat megfogadni, akkor én nem tudok Önnek segíteni.” - mondta a bolt tulajdonosa.

Az elmondott történet hallatára Mike azonnal megérzett valamit.

Megtetszett neki a boltos viselkedése. Az illető sokkal többre tartja az üzlete hírnevét és a vásárlói jövőbeli tartós elégedettségét, mint az azonnal eladást. Sőt, hajlandó még arra is megkérni a vásárlójelöltjeit, hogy hagyják el az üzletét, ha ebben meg akarnák őt akadályozni.

Egy olyan fickóról volt itt szó, aki nem fél kimondani azt, amit nem szívesen hallanak meg egyes vásárlói.

És mi lett az eredménye ennek a magatartásának?

Az meglehet, hogy azon a napon a hölgy személyében a boltos elveszítette egyik reménybeli vásárlóját, cserébe viszont örökös ügyfelének megnyerte Mike-ot, akinek a hírleveleit rendszeresen olvasom.

Mike a következőket mondja: “Ha kell akár a szokásos ár dupláját is hajlandó vagyok kifizetni csupán azért az alkalomért, hogy egy olyan kivételes lehetőségben részesülhessek, amit ebbe a boltba betéréskor megkaphat az ember, mivel jól tudom, hogy hosszú távon végül is, pénzt fogok így megtakarítani, köszönhetően egy ilyen értékes és megbízható véleményforrásnak, mint a bolt tapasztalt tulajdonosa.”

Mi a történet tanulsága?

Bárkinek lehetősége van az imént említett hölgyhöz hasonlóan a saját kárán tanulni, vagy módunk nyílik arra is, hogy olyan valakitől vegyünk át tapasztalatokat, aki helyettünk már busásan megfizette azoknak az árát.

Hogy még könnyebben érthető legyen a dolog, megvásárolni valakinek az élettapasztalatait egy KÖNYV formájában, vagy egy konzultáción rész venni az illetővel, MINDIG 100-szor, vagy akár 1000-szer olcsóbb, mint azokra saját kínszenvedéseink árán magunktól rájönni.

Miért is írtam le mindezt?

Íme a magyarázat:
A közeljövőben minden bizonnyal itthon is egyre több e-book és különféle MLM-ezők számára hasznos segédeszköz értékesítésére fog majd PARTNER  PROGRAM keretében sor kerülni.

Mindenkinek, aki ezek másoknak ajánlására vállalkozik, alkalma lesz eldönteni, hogy milyen magatartást fog majd tanúsítani.

Válogatás nélkül ajánlja-e az ilyen dolgokat, mondván hogy minél többet fog belőlük értékesíteni, annál több jövedelemre sikerül így majd neki szert tenni?

Vagy a díszhal árus példáját alapul véve, a hosszú távú ügyfélkapcsolat érdekében csak az általa valóban értékesnek tartott anyagokat fogja-e másoknak is felkínálni? Ez majd mindenkinek a saját döntésére lesz bízva.

Én mindenesetre a díszhal árus szemléletmódját igyekszem minél jobban elsajátítani.

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!
Kajárik Béla



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=6bae4948ab0041296a7bb109c6f26d211a11e28a8a537a92150fbfb44fc473240b4074d691dffb635ce09cd62775227f7de5db67209ada236ebfd00dbe585b81d1e07f249359814c914bdd4f3dc1cbc5647d8cee805083ed829a9c99d2ad68fcb9e72c0014de1a8ca110d3014f3b85226108fbaeac1eea51d2dcc44c6d1129331c121a9234c5e9d577d12147734449862c5ccbd26b5d29c4dd0d44a8438fe76f8c330efda937eda9f768c5bbd1b13ac38bdfd99ae5808c12ee2c73b63acc7236fbc8c54b54feafd39dd49dcff8db0d839563c389a5db439d1e068dd2fae6b93f937913c3dfd81df7ba7cc5cbc329a2e4ae24e0211cce232344e630a8f4cf9a75e861ccd66d5f752117f0f73651b88db114199c30870e8bd2df6a4d981ada0ec89c8b04dc7d8f56ad9ac2871d6d327e1efd717f105c4b47ccfbcc1bb68c125c1e4947881054d7cef5df5845a02f25d8404da20231b9ecf82a899c686ec8264ba25cf6b8af86a1c044c39ec303ab626ea4c412a2ce249f1087f097686ac1c079a41f7539af96d079ad0e25bc8d67dd093ce6d3e69bde61f963db6d46d86d46368fc325043d2e575cf5fa944d309f2b22ec86e4da0e737a3e20ebc56c9eb03cbfa33dd6de87373aaba9db065f64c870d0a3b29e1ec733b361c733b2b6[[T_F]]

Eddig 3 hozzászólás


  • Igen.Csakis a díszhal árus szemléletmódjával lehet hosszútávon fent tartani egy ügyféllel a kapcsolatot.



  • Aki komolyan veszi az internetes üzletépítést , oda kell hogy figyeljen mihez adja a nevét. Különösen, ha komolyan és hosszútávon gondolja.Jó,hogy felhívtad erre a figyelmet Béla!



  • A díszhalárus rendkívüli korrektségről, szaktudásról tett tanúbizonyságot. Mindannyiunk számára követendő példa.


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge