Bejegyzések a(z) Önfejlesztő technikák kategóriában

Lépések a siker felé: Segédeszköz új SZOKÁSAINK megteremtéséhez!

Segédeszköz új SZOKÁSAINK  megteremtéséhez!

Egyik  – gyakran emlegetett – tanács szerint, ha egy új szokást akarunk  magunkban kialakítani, akkor azt a cselekedetünket  legalább egy (1) hónapon keresztül – lehetőleg minden nap – folyamatosan kell gyakorolnunk és ellenőriznünk magunkat.

Egy segédeszközként szolgáló DIAGRAM – következetes –  kitöltése segít nekünk ennek a folyamatos és következetes módszernek az alkalmazásában, illetve az eltervezett cselekedeteink fegyelmezett kivitelezésének ellenőrzésében.

A diagram szóra kattintva a kitöltendő nyomtatvány  letölthető a saját gépünkre.

Már maga az a tény, hogy rögzítjük az elért eredményünket, ösztönzően hat ránk, mivel minden nap ráirányítja a figyelmünket az adott tevékenységünkre.

A diagram gyakorlati kitöltéséhez elkészített MINTA a fenti képen látható.


Ezt a módszert és a hozzá tartozó ábrát – Art Jonak, nemzetközileg jól ismert MLM tréner –  egyik, néhány évvel ezelőtt Budapesten tartott előadásán ismertem meg.


Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.


Elmetérkép

Amikor egy könyvben az alábbi mondatot elolvastam, mindjárt éreztem, hogy valami igen hasznos dologra bukkantam rá! ÍME, Te is eldöntheted, hogy igazam van-e?

“Lineáris jegyzetek helyett rajzoljunk ELMETÉRKÉPEKET!”

Az idézett könyv címe: „A tanulás forradalma” – Gordon Dryden és Dr. Jeanette Vos (Bagolyvár Könyvkiadó)
Nem véletlen, hogy a könyv világrekordot állított fel: 25 hét alatt 7,5 millió eladott példánnyal!

A könyvet elolvasva megtudtam, hogy semmi értelme a számunkra fontos információkat pontokba szedve – függőlegesen egymás alá írva – lejegyzetelni, hiszen így többnyire képtelenek vagyunk azt szükség esetén előhívni!  Íme, egy példa arra, hogy az iskolákban oktatott módszerek mennyire elavultak és nem veszik figyelembe az agykutatás legújabb eredményeit.

Az agyunk ugyanis a befogadott információkat – egy fiókos szekrényszerű tároló rendszer helyett – a faág-szerűen egymáshoz kapcsolódó dendritjeiben (idegsejt nyúlványaikban)  tárolja.

Vagyis minél jobban hasonlít az információrögzítő-tároló rendszerünk az agyunk saját emlékezést megkönnyítő módszeréhez, annál könnyebben fogjuk az új dolgokat megtanulni.

Tehát  nyugodtan felhagyhatunk a megszokott jegyzeteléssel és ehelyett jobban járunk, ha  elsajátítjuk az elmetérkép készítés tudományát! Olvasd tovább »


Gyorstanulási tippek

Napjaink szédületes sebességgel változó  világában az MLM szakmára is  jellemző az, hogy több száz forrásból, ingyenes tanulmányból, videó klipből, hírlevélből, blog bejegyzésből, szakértőtől és tréninganyagból van lehetőségünk az információkat beszerezni… Világossá vált, hogy valódi versenyelőnyre akkor tudunk szert tenni, ha rájövünk hogyan lehet mindenkinél gyorsabban és eredményesebben tanulni.

„Azok a gazdagok, akik az új dolgokat a leggyorsabban képesek megtanulni.”

Paul Zane Pilzer

Az információdömping következményeként sajnos, sok online vállalkozóról elmondható, hogy minél TÖBBET tanul, annál KEVESEBB jövedelemre tesz szert!

Ugyanis, nem képesek a rengeteg információt megfelelően szűrni

Ezért életbevágóan fontos képesség ma már az, ha valaki  – jól megválasztott szempontoknak megfelelően – képes szűrni a beérkező információkat, ezt követően pedig azokat gyorsan meg is tudja tanulni.

Ebben az esetben ugyanis képessé tesszük magunkat arra, hogy: Olvasd tovább »


Bob BURG Siker-receptje

Valamennyi sikeres cselekvés energiaközpontját három örök érvényű alapelv képezi – három „sikertitok” – aminek az emberiség már ősidők óta vágyott a felfedezésére és gyakorlati alkalmazására. Eddig nem sokan jöttek rá ezekre a titkokra, és még ennél is kevesebben alkalmazták azokat következetesen. Mindazok számára, akik – akár tudatosan vagy öntudatlanul – használták és használják ma is ezt a három sikertitkot, időről időre arról számolnak be, hogy azok működnek és segítségükkel rendkívüli sikereket érnek el életük valamennyi területén.

Nézzük akkor ezeket a sikertitkokat, melyekből a siker-receptjét Bob BURG megalkotta:

1.    Keresd és találd meg az információt! (Kövesd a “Rendszert”!)

Bármit el akarsz érni az életben, azt korábban másoknak már minden bizonnyal sikerült megvalósítaniuk. És ez egy jó hír. Nincs szükséged arra, hogy ismét feltaláld a langyos vizet, vagy megrajzold a kincses sziget térképét… Mindezt részedre mások már megcsinálták! A feladatod egyszerűen annyi, hogy találd meg azt az információt, aminek segítségével te is ugyanezt elérheted!

Mi a rendszer?

Az ésszerű elveken alapuló “hogyan csináljam” módszerekkel elérhető cél, előre meghatározott, kiszámítható megvalósításának a folyamata. Olvasd tovább »


Tanácsok kapcsolatépítő képességünk fejlesztéséhez

1.)    Mások érdekeit figyelembe véve beszélgess az emberekkel!
2.)    Ahelyett, hogy azonnali megoldásokkal szolgálnál, tegyél fel inkább kérdéseket!
3.)    Figyelj alaposan oda arra, amit mások neked mondanak!
4.)    Bátoríts másokat arra, hogy önmagukról beszéljenek!
5.)    Mutass őszinte érdeklődést mások iránt!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla


Önbecsülés növelő tippek

Vajon közülünk hányan mondhatják el önmagukról, hogy száz százalékban meg vannak elégedve az életükkel? Minden bizonnyal kevesen. De gondolkozzunk most csak el azon, hogy egy kis erőfeszítéssel milyen kedvező változásokat hozhatnánk létre, a számunkra leginkább megfelelő életkörülmények létrehozása érdekében.

A tudatosságunk képezi ennek az alkotó folyamatnak az első fázisát.  Amikor önmagunk tudatára ébredünk, képesek vagyunk megérteni, hogy miért is érezzük azt, amit érzünk, és miért viselkedünk egy adott módon. Ennek a megértése ad lehetőséget számunkra szabadon megváltoztatni azokat a dolgokat az életünkben, amelyeket szükségesnek tartunk, és teszi lehetővé az elképzeléseinknek megfelelő életkörülményeink megteremtését.

Anélkül, hogy ismernénk önmagunkat lehetetlen lenne önmagunk elfogadása és bármiféle változás megvalósítása. Mihelyt azonban sikerül kifejlesztenünk a szilárd önbizalmunkat, azonnal sokkal vonzóbb jelöltté vagyunk képesek önmagunkat átváltoztatni legyen szó akár egy állás megpályázásáról, egy tanácsadói szerep betöltéséről, egy partnerkapcsolatról, vagy egy házasságról…

Abban az esetben, ha tisztán látjuk magunk előtt azt, hogy kik vagyunk, és mit akarunk (és miért akarjuk azt) egy jelentős erőforrásra teszünk szert annak érdekében, hogy tudatosan és cselekedve valóra váltsuk ezt az akaratunkat. Olvasd tovább »


Miért szükséges írásban rögzíteni a céljainkat?

Az ember gondolatai állandóan cikáznak a fejében… (Mint pillangók a tavaszi réten. Vagy mint egy video-magnó, aminek az életünkről készített felvételekkel teli kazettáját véletlenszerűen előre-hátra tekergetjük, csupán néhány másodpercre felvillantva a különféle eseményeket).

A könnyen elkalandozó gondolatainkat vissza kell tudni térítenünk a kitűzött célunkra való koncentrálásra.

No, ezt segíti elő a papírra vetett szöveg!

A leírt célok elolvasására, és azoknak újbóli felidézésre a legalkalmasabb időpont – a szakértők egybehangzó ajánlása szerint – közvetlenül a reggelenkénti ébredésünk, vagy az esti lefekvésünk előtti percek.

Az embernek képesnek kell lennie a saját elméjét megzabolázni, hogy a hatékonyságát megnövelhesse. Egyéb esetben nem történik más, mint hagyja magát kitenni az agyát túlnyomó részt negatív gondolatokkal, képekkel és érzelmekkel profi módon programozó médiaszakértők befolyásának.

Miért érnek el többet az életben a sikeres emberek, mint az átlagemberek? Olvasd tovább »


Programozzuk át az agyunkat céljaink elérése érdekében!

Sikeres emberek agyműködésére vonatkozó legújabb tudományos felfedezések

Emlékszel arra mi történt azt követően, hogy a legújabb autódat megvetted? Nem úgy tűnt, mintha hirtelen mindenkinek ugyanaz a színű, típusú és márkájú autója lenne, mint neked? Ez azért volt így, mert az autóvásárlás egy érzelmi tapasztalatszerzést jelentett számodra.

Az agyad arra lett kényszerítve, hogy az adott színű és típusú autóra összpontosítsa a figyelmedet. Így van „tekercselve”– és ezért így működik az agyunk. Ha megérted hogyan működik az agyad, képes leszel azt arra is rászoktatni, hogy bármire összpontosítsa a figyelmedet, amit csak el akarsz érni.

Az agy úgy viselkedik, mint egy internetes keresőmotor

A kutatók az agyról szerzett összes ismereteik 98 %-ára 1996 utáni időszakban tettek szert. A modern tudomány végre bebizonyította azt, amit a sikeres atléták és vállalkozók már régóta tudnak:

Képesek vagyunk fizikailag megváltoztatni agyunk neuronjait és vezetékrendszereket létrehozni a tudatalattinkban, hogy egy távirányítható rakétához hasonló módon elérhessük az álmainkat és a céljainkat. Olvasd tovább »


Dühítsd fel jól magad! – meglátod hogy megéri…

Bizonyára veled is előfordult már olyan eset, hogy munkába menet egy útépítkezés, vagy közlekedési baleset miatt, a megszokott útvonalad megváltoztatására kényszerültél. Ekkor fedezted fel, hogy létezik egy sokkal rövidebb és biztonságosabb útvonal is, amit a jövőben használhatsz.

A ránk kényszerített változtatásban az átmeneti kellemetlenség ellenére gyakran – ugyanolyan vagy még nagyobb – előnyt fedezhetünk fel, ha éberek vagyunk és odafigyelünk a körülöttünk zajló eseményekre. Valószínű, hogy már te is tudnál néhány példát mondani ennek a bölcsességnek az igazolására.

Vannak, akik a körülményeik rosszabbodását ugródeszkaként használják az életüknek kedvük szerinti alakítása érdekében. Ehhez egyfajta sajátos TECHNIKÁT alkalmaznak…

Most egy ilyen “technikát” szeretnék veled megismertetni: Olvasd tovább »


Ajánlott KÖNYVEK

“Egy jó könyvben több az igazi érték, mint egy jó bankban.”

Roy L. Smith


Az alábbi – általam megvásárolt és elolvasott – KÖNYVEK listáját szeretném a figyelmedbe ajánlani:

SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS

EMBERISMERET

KAPCSOLATTEREMTÉS

MLM –  Online Marketing

BOOKS

“Olvasás által fedezzük fel világunkat, történelmünket és önmagunkat”

Daniel J. Boorstin


“Az igazán kiváló könyv puszta olvasásánál többre serkent.
Rövidesen le kell tennem, hogy élni kezdhessek útmutatása szerint… amit olvasással kezdek,
cselekvéssel kell befejeznem.”

Henry David Thoreau


“Nem egyszer egy könyv elolvasása alapozza meg valakinek a jövőjét.”

Ralph Waldo Emerson



Célkitűzés a gyakorlatban

Bizonyára gyakran találkoztál már a következő mondatokkal:

“Csak vágj bele!”

“Ha igazán akarod, akkor megteszel majd minden tőled telhetőt.”cel-4

“Képzeld el azt, hogy a kislányod egy sziklakiemelkedésbe kapaszkodva függeszkedik egy mély szakadék felett. Csak abban az esetben mentheted őt meg, ha a hónap vége előtt beléptetsz a hálózatodba még 3 új munkatársat… Ugye meg fogod találni azt a 3 személyt?”

“Amit az elméd képes megalkotni, azt a tested meg fogja valósítani, sőt még annál is többet.”

Tim Sales – egyik népszerű amerikai hálózatépítő szakértő – véleménye szerint korábban ilyen, és a hozzájuk hasonló mondatok, igen értékesek voltak a számára. A legutolsó mondat például, az Amerikai Tengerészgyalogságnál a búvárképző kiképzéseken vele együtt gyakorlatozó csapattársainak a trikójára volt felírva.

Volt olyan eset, hogy már elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy képes lesz még megtenni néhány lépést, úszni néhány karcsapást, amikor megpillantotta az előtte haladó társa trikójának hátán lévő feliratot: “Amit az elméd képes megalkotni, azt a tested meg fogja valósítani, sőt még annál is többet.” Ebből erőt merített és sikerült megtennie a még hátra lévő távolságot! Így hát, ez a mondat akkor (és azóta is) értéket képvisel a számára.

DE A BUZDÍTÁS, EGYÁLTALÁN NEM HELYETTESÍTI A GYAKORLATI OKTATÁST. Olvasd tovább »


Önbecsülésünk növelését elősegítő tanácsok

Az alábbiakban ismertetésre kerülő hatféle (6)  VISELKEDÉSMÓD egyaránt növeli az önbecsülésünket, erősíti az önbizalmunkat és fokozza a motivációnkat. Lehet, hogy közöttük felfedezel olyanokat, amelyeket te is ösztönösen alkalmazol a másokkal szembeni viselkedésed közben. De ha nem ezt tennéd, azt javasolnám, hogy azonnal kezdj hozzá néhányat alkalmazni közülük a mindennapi életedben!

1.) Másokat mindig mosolyogva üdvözölj, és egyenesen nézz a szemükbe! Ugyanis a mosoly és a közvetlen szemkontaktus egy önbecsülésből eredő önbizalom kisugárzásának a forrásai. Ugyanígy, amikor telefonhívást fogadsz, akár otthon, akár a munkahelyeden, vagy te hívsz fel valakit, először mindig mutatkozz be a beszélgető partnerednek. Ha mindig a bemutatkozásoddal indítod a beszélgetéseidet, ezzel azt jelzed, hogy egy ÖNBECSÜLÉSSEL rendelkező személy beszél a vonal túlsó végén.

2.) Ajándék, dicséret, vagy elismerés fogadásakor fejezd ki őszinte háládat és köszönetedet! Ne becsüld le, vagy ne hagyd figyelmen kívül mások irántad kifejezett dicséretét, elismerését, vagy ajándékát! A másoktól kapott elismerés méltó fogadásának képessége a szilárd önbecsüléssel rendelkezőknek. Olvasd tovább »


A tanulás tölcsére

Mivel a mai gyorsan változó világban csak akkor vagyunk képesek „lépést tartani” az eseményekkel, ha folyamatosan tanulunk, ezért az igazán sikeres emberek megtalálják a módját annak, hogyan építsék be a folyamatos önképzésüket a szabadidős tevékenységükbe.

Közismert, hogy a sikeres MLM-ezés egyik fő feltétele az önfejlesztés, ami rendszeres tanulást igényel.

Ezért hát, valóban nem mindegy, hogy ki milyen hatékonyan képes tanulni. Egyáltalán sikerül-e rátalálnia a számára legjobban megfelelő tanulási stílusra, ami a személyiségével van leginkább kapcsolatban. Valóban nem mindegy,  hogy két héttel később mire is vagyunk képesek visszaemlékezni abból a friss információból, amivel  sikerült “összetalálkoznunk”…

Ennek a feladatnak a megoldásához szeretném segítségként a figyelmedbe ajánlani a „Tanulás tölcsérét”, amely az alábbi ábrán látható:

Olvasd tovább »


Hogyan szabaduljunk meg a rossz szokásainktól?

“Egyáltalán nem könnyű csak egy döntést meghozni és megkapni az eredményt, csupán azért, mert egyszerűen így akartuk. Emberi lényként megszoktuk, hogy a dolgokat egy bizonyos módon csináljuk. Ezek a módok – ezek a fogások – szokásaink kialakítóivá válnak. Aztán, amikor már létrejöttek a szokásaink, akár pozitívak, akár negatívak, már nagyon nehéz rajtuk változtatni. Talán többé már nem is lehetséges rajtuk változtatni egy módszer, vagy rendszer nélkül.” (Benjamin FRANKLIN)

Mindenkinek kivétel nélkül vannak rossz szokásai. Kétségkívül egyeseknek több, másoknak evesebb, és vannak akik kellemetlenebb szokásokkal rendelkeznek, mint mások, de a lényegen ez nem változtat. A jó hír az, hogy nem vagyunk rákényszerítve, hogy megtartsuk őket. Képzeld el milyen is lenne az életünk, ha képtelenek lennénk rajta változtatni? Mit érne egy ilyen élet? Szerencsére megvan hozzá a képességünk, tehát akkor kezdjünk is mindjárt hozzá!

A szokásoknak két fajtája van: Az egyik fajtához azok tartoznak, amelyikről neked van fogalmad, de másoknak nem biztos van tudomása róluk, és a másikat azok alkotják, amelyekről mindenki tud,- kivéve te magad!

Valamennyi érintett személy érdekében az a legjobb, ha ezektől mind megszabadulunk, nem de?

Nos, merül fel a jogos kérdés: Miként szabadulhatnék meg tőlük, ha nem is tudok róluk? Olvasd tovább »


Az odafigyelés művészete

Az a véleményem, hogy az értékesítéssel foglalkozók és általában a saját vállalkozással rendelkezők, egyik kifejlesztésre érdemes képessége, az odafigyelés. Az odafigyelés alatt én a valódi odafigyelést értem.

Ami engem illet én ezt a képességemet már  több, mint 14 éve igyekszem tökéletesíteni. A legtöbb emberről elmondható, hogy átlagos odafigyelő képességgel rendelkezik. Az esetek többségében odafigyelnek arra, amit a beszélgető partnerük mond nekik, és igyekeznek a lényeget kihámozni a hallottakból.

Akik azonban igazi mesterei az odafigyelésnek, azok megtanulnak egy egészen más szinten odafigyelni a partnerükre. Ők valóban képesek meghallani azt, amit nekik mondanak.

Jeffre Combs egyik tréning CD-jén hallottam, hogy beszélgetéseink során az időnk 20 %-át kérdések feltevésével és megválaszolásával ajánlott eltölteni; a maradék 80 %ot pedig, a arra kell fordítanunk, hogy meghalljuk mindazt, amit a beszélgető partnerünk mond, és azt is amit elhallgat.

Sokkal többet tudhatunk meg az embereket hallgatva, mint hozzájuk beszélve. Jeffnek a közelmúltban szabadalmazott mondása szerint: “Ha beszélsz, akkor veszítesz, de ha odafigyelsz, akkor sok mindent megtudhatsz.”

Jellemző itthoni MLM-ezőkkel kapcsolatos tapasztalatotmat szeretném most megoszteni. Sokan csinálják az úgynevezett “elmondáson alapuló eladást”, ami megfelel a könyörgésnek és a meggyőzésnek. Ezek az emberek minden fellelhető információt elmondanak a csodálatos termékükről és a remek üzleti lehetőségükről.

A munkatárs-jelöltjeikben az az érzés támad, hogy ez alkalommal rászedték őket, és úgy gondolják, hogy nekik is ezt kellene másokkal megtenniük. Úgy az érdeklődők, mint az ügyfelek, egyaránt unják már ezt a bánásmódot, és gyakran zavarba is jönnek emiatt. Olvasd tovább »