Nem kell aggódni, az egyetem majd jól felkészít az életre!
Nos, ma már tudom, hogy EZ NEM IGAZ!
Amikor középiskolába jártunk, azt hallottuk a tanárainktól, “Tanuld meg jól ezeket a tantárgyakat, és akkor nem lesz majd gondod az egyetemi felvételi vizsgán!” – nem mondtak nekünk igazat!
Amikor egyetemre jártunk, folyton azt hallottuk, “Tanuld meg jól ezeket a tantárgyakat és akkor
nem lesz majd problémád az életedben!” Nos, ismét nem mondtak igazat nekünk!
HÁNY TANFOLYAMOT végeztél már el eddig pozitív hozzáállásból, célkitűzésből, felelősségvállalásból, mások megértésének képességéből, kalkulált kockázatvállalásból, emberi kapcsolatok létesítéséből és fenntartásából, emberekhez- és önmagadhoz értésből, időgazdálkodásból, érzelmeid felett uralkodásból, önbizalom erősítésből, együttműködő képességből, kitartásból, kihívások felvállalásából, döntést hozó készségből, érdekérvényesítő képességből, bizalomkeltésből, nem-et mondásból, önmagad megkedveltetéséből, kudarctűrésből, kezdeményező képességből és gazdagságtanból (a tisztességes vagyonszerzés tudományából)?
A jelenlegi tevékenységedet folytatva mennyire tartod fontosnak ezeket?
Azokat a tantárgyakat, amelyekre az embernek igazán szüksége lenne, soha sem tanítják az iskolákban.
Miért nem?
Rossz a kérdés. Maga a Jóisten sem tudja, hogy ki volt az, de egy dolog biztos: valaki megtiltotta azt, hogy a közoktatás felelősségre vonható legyen az életre való felkészítésért, vagy a valódi életvitelhez nélkülözhetetlen képességek elsajátítását is magában foglaló oktató program biztosításáért.
Szerény megjegyzésem szerint talán azért, mert sokkal könnyebb mondjuk matematikát, történelmet, vagy akár szilárdságtant, és marketinget oktatni, mint becsületességet, jóindulatot, toleranciát, vagy kitartást.
Meg szeretném jegyezni: Nem akarok senkit sem arra biztatni, hogy hagyja abba a tanulmányait, vagy felejtse el, amit eddig megtanult.
Inkább azt javasolnám, hogy EGÉSZÍTSE KI azokat az ismereteit (történelem, irodalom, földrajz), amelyek kiváló esélyt biztosítanak Önnek egy “Legyen Ön is milliomos!” típusú TV-vetélkedőn, de meglehetősen kevésnek bizonyulnak az ÉLETBEN való boldoguláshoz.
Mivel az ember egész életében “értékesít”, – vannak, akik konkrét termékek, szolgáltatások eladásával keresik a kenyerüket, míg mások csupán az ötleteiket adják el. Ez utóbbit már gyermekkorunk óta igyekszünk előszeretettel gyakorolni (rávenni a körülöttünk élőket arra, hogy teljesítsék a kívánságainkat)…
Ha jól megnézzük, bármilyen jövedelemszerző tevékenységet, munkát is végzünk, az valamilyen szolgáltatás formájában testesül meg. Elemi érdekünk tehát az, hogy képesek legyünk másoknak kiváló minőségű szolgáltatásokat nyújtani.
Egyáltalán nem tartanám haszontalannak, ha oktatnák az iskolában az önmagunk és szolgáltatásaink értékesítésének MARKETINGJÉT!
Az alábbiakban összefoglaltam a legfontosabb alapképességeket, amelyeket legalább annyira nélkülözhetetlenek tartom az életben való boldoguláshoz, mint például egy matematikai feladat megoldásához az összeadási művelet szabályainak ismeretét.
Következzen tehát azon “TANTÁRGYAK” listája, amelyek tényleg az ember felkészítését szolgálják úgy a kapcsolatépítésre, a baráti szálak ápolására, mint a valódi életre.
Képzelje csak el, mennyivel mókásabbak lehettek volna a diákévek, ha azok igazi, gyakorlatias, életszagú tantárgyak elsajátítására adtak volna alkalmat? Ön hányast kapott volna belőlük?
1. A pozitív beállítottság kialakításának csodája
Azzá válunk, amit állandóan a fejünkben forgatunk. A pozitív beállítottság önmagában csodákat művel. Ez a sikertitkok egyike. Minden kiváló tett eredete a pozitív hozzáállásban keresendő. Mi lenne, ha beiratkoznál egy tanfolyamra, amelyen megtanulhatná, hogyan alakíts ki önmagadban és tarts fenn egy egészséges, pozitív beállítottságot?
2. Célok kitűzése és elérése
Mindenki tudja, hogy célokat kellene kitűznie. Kevesen tudják viszont azt, hogyan. Nem kell összetéveszteni a cselekvést az eredménnyel. A célok a sikerhez vezető útvonal terveként szolgálnak. A célok kitűzése és elérése révén növelhetjük a sikeresélyünket és a megelégedésünket. Mikor volt a legutóbbi célkitűző tanfolyam amelyen részt vettél?
3. Emberek megértése
Az emberek néha igénylik a segítségünket és furcsa módon hozzák ezt a tudomásunkra. Ha – gondolatban – néhány lépést igyekszünk megtenni a másik személy cipőjében, akkor sokkal könnyebben rájövünk arra, hogyan kell bánni vele.
4. Felelősségvállalás
A saját cselekedetünkért, mindazért, ami velünk történik, vagy akár annak a vállalatnak a sikeréért, amelynél dolgozunk nekünk kell a felelősséget vállalnunk. Ha úgy gondolod, hogy rajtad kívül mindenki más hibáztatható… akkor gondolkozz el ismét a dolgokon! Vállald el a felelősséget a munkájdért és a munkatársaiddal, ügyfeleiddel kapcsolatos dolgok alakulásáért!
5. Hatékony odafigyelés
A legjobb módja az ügyfelek számára nyújtott szolgáltatásnak, vagy a munkatársak segítésének az, ha figyelmesen meghallgatjuk őket. Az odafigyelés elengedhetetlen feltétele az, hogy a megértés szándékával tegyük, és reagálás helyett valódi válasszal szolgáljunk. Az emberek odafigyelési készsége az, ami leginkább fejlesztésre szorul.
6. Jó kommunikációs készség
Úgy kell képesnek lennünk kommunikálni, hogy megértsenek bennünket. A kollégáink és az ügyfeleink tömör és érthető információkra vágynak. A kommunikáció napjainkban a legfontosabb és legkevésbé tanított képesség. Miért?
7. Változás üdvözlése
A változás minden nap jelen van a környezetünkben – és ellenállásba is ütközik – gyakran küzdünk ellene, még akkor is ha az a javunkat szolgálja. El kell sajátítanunk a változásból eredő lehetőségek kiaknázásának a képességét.
8. Baráti kapcsolatok létesítése és fenntartása
Olyan kapcsolatok létesítéséről és fenntartásáról van szó, amelyek kiállják az idők próbáját. Olyan módszerek és technikák elsajátítása igényelt, amelyek elősegítik a munkatársainkkal és ügyfeleinkkel a kölcsönös tiszteleten és barátságon alapuló kapcsolatok kialakítását. “Én adok előbb értéket másoknak” filozófiával kell tudni közelíteni a többiekhez.
9. Hatékony döntéshozatal
Képesnek kell lennünk célszerű döntéseket meghozni (ami egyúttal kockázatvállalást is jelent). A hatékony döntéshozatal együtt jár a hibázás lehetőségének az elfogadásával, valamint a félelem és bűntudat nélküli felelősségvállalással is.
10. Csapatmunka
Egyedül nem sokra képes az ember. Két személy közös erőfeszítése tízszer többet ér, mint ha külön, külön önállóan tevékenykednének. A csapatmunkában rejlő teljesítmény hatékonyságának megértése a siker záloga.
11. Gazdagságtan (a tisztességes vagyonszerzés tudománya)
Megismerni az olyan jövedelemszerzési lehetőségeket, amelyekkel a hatástöbbszörözés elvének legkevésbé hatékony alkalmazása helyett – munkaidőért cserébe munkabért – sokkal eredményesebb módon szerezhet az ember jövedelmet.
Nos, ezek lennének a legfontosabb tantárgyak, amelyeket szükségesnek tartok az életben való boldoguláshoz, és jó lenne, ha az iskolai tanrendekben is szerepelnének…
Napjainkban ugyanis, az iskolákban többnyire a megélhetéshez szükséges jövedelem előteremtésének a lehetőségeiről, stratégiáiról és taktikáiról lehet valamit megtudni. Viszont, egyetlen szót sem hall az ember a vagyonteremtési lehetőségekről, stratégiákról és taktikákról…
Ezek megismerése és elsajátítása a diákok fantáziájára és felelősségére van rábízva. Még tippekkel sem igen látják el őket arra vonatkozóan, hogy merre érdemes elindulniuk a felfedező útjukon.
Mindaddig, amíg ezen a téren nem lesz változás, nincs sok vesztegetni való időnk. Hála Istennek, mi magunk vagyunk felelősek a saját sorsunk irányításáért. Ahelyett, hogy másokat hibáztatnánk, legjobban tesszük, ha kezünkbe vesszük a sorsunkat, és céljaink, vágyaink megvalósítása érdekében fejlesztjük a személyiségü
nket!
Miközben az isk olai oktatás, változatlanul folytatja a gittrágást és – az érvényesüléshez nélkülözhetetlen készségek fejlesztését tekintve – többnyire a középszerűség színvonalán tengődve, folyamatosan terjeszti a napjainkban már többnyire elavultnak számító információkat.
“Száz év múlva… semmi jelentősége nem lesz már annak, hogy mennyi pénzem volt a bankszámlámon, hogy milyen házban laktam vagy, hogy milyen volt az az autó, amit vezettem…de lehet, hogy egészen más lesz a világ, mert fontos szerepet játszottam egy gyermek életében.” (Ismeretlen)
Neked MI erről a témáról a véleményed?
Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla
Hozzászólások



Ismét gratulálok Béla ehhez a nívós és igen színvonalas cikkhez! Saját életem példája tükrözi az itt leírtakat. Amíg az iskolai tudásomra alapozva próbáltam élni, kudarcot kudarcra halmoztam és az életem nem tartott sehova. Mára már – neked köszönhetően – ez megváltozott. Célokat tűztem ki magam elé, amiken folyton dolgozom és hiszem, hogy elérem. És egy nagyon fontos gondolattal próbálok minden nap lefeküdni és ébredni: sokkal több van bennem, mint ahogy én azt hiszem.
“Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”
(Buddha)
“Hogy kivé fogsz válni öt év múlva, az attól függ, mit olvasol, és kivel barátkozol.” ~ Charles Jones
“Egy fiatal felemelkedésének útja az, hogy minden módon képezi magát, és még csak fel sem merül benne a gondolat, hogy ebben az igyekezetében bárki is akadályozhatja. ” (Abraham Lincoln)
A lehetőségeid NAGYOBBAK, mint hinnéd!
A kulcsszó így hangzik: Eredményesség!
Ebben a cikkben nagy igazságok vannak, érdemes figyelmesen olvasni, és időnként újra átolvasni. Szivesen jártam volna ilyen iskolába, és örömmel tanítanám is az életben való boldoguláshoz szükséges tantárgyakat!!
Szerencsére Béla, Péter, Kati, Zita, Ildikó, Márton, és egyre többen, sokat segítenek nekünk ezen képességek fejlesztésében honlapjaikon közzéadott értékes információjukon keresztül!!
Igazad van Móni!
Bizonyára sokan – beleértve engemet is – szerettek volna ilyen “típusú” iskolába járni, ahol valóban az életben való boldoguláshoz nélkülözhetetlen tantárgyakat lett volna módunk elsajátítani!
A mai iskola rendszert teljes mértékben át kellene alakítani. Én három féle képzést tudnék elképzelni. Vezető, szolgáltató, termelő. Az első kettőhöz bizony komoly emberismeret is szükséges, és alázat.
Érdekes elolvasni, hogy Robert Kiyosaki MIT JAVASOL megoldásként ebben a témában?
http://kajarikbela.hu/kiyosaki-iskola-vallakozoknak
Mónika írta: “örömmel tanítanám is az életben való boldoguláshoz szükséges tantárgyakat!”
Akkor mire vársz?
Ragadj billentyűzetet, válaszd ki a kedvedre való “tantárgyat” és írd meg a tantervet! Szívesen segítek én is pár fejezet megírásával. Amikor összeáll egy pár napos tréningre való anyag, érdemes volna élőben is meghirdetni, majd meg is valósítani. Kíváncsi vagyok, vajon hányan jelentkeznének.
Kedves Csaba, megragadtam a billentyűzetet!!
Az én gondolataim a blogomon keresztül jutnak el hozzátok.
Örömmel veszem, ha hozzájárulsz pár fejezettel, vagyis hozzászólásaiddal!! Az élő tréning is szóba jöhet.
Nekem egy olyan kérésem lenne tisztelt Kajárik úr,hogy nem rég küldött egy levelet nekem amiben nagyon jó motivációs videók voltak. Azt valahogy eltüntettem. Lenne kedves még egyszer elküldeni nekem!
Előre is köszönöm.
Kedves Müller Ernőné!
Kérem adjon meg valamilyen konkrét információt a keresett motivációs videókról, hogy segíthessek.
A felsorolt u.n. tantárgyak egy része önképzéssel szerezhető meg, de szerintem egy részük olyan, ami a szülői nevelés körébe tartozik. Pl. Baráti kapcsolatok létesítése és ápolása, ezt úgy tanulja meg a gyerek, ahogy otthon látja. Hiába akar egy kisgyerek barátkozni más gyerekekkel, ha a szülei el nem fogadható indokok alapján nem akarnak idegeneket látni a lakásukban.