HASZNÁLATI UTASÍTÁS honlapom olvasói részére

Bejegyzés nyomtatása

Nem azzal a szándékkal működtetem ezt a honlapomat, hogy segítsek Neked kényelmesebben érezni magad abban a helyzetben, ahol most vagy…

Az itt a célom, hogy – gondolatébresztő – kérdéseket tegyek fel, és új ötletekkel ismertesselek meg, amelyek gyakran fognak majd kihívások elé állítani a jelenlegi életkörülményeid között. Emellett pedig, segítsek Neked odaérni, ahová LEGKÖZELEBB szeretnél eljutni.

Abban az esetben, ha mindaz, amit itt javasolok számodra, nehezen lenne követhető, tekintsd ezt úgy, mintha az – tudatosan vagy tudat alatt – összeütközésben lenne az eddigi életfilozófiáddal, aminek köszönhetően a mostani életkörülményeidet PONTOSAN olyannak alakítottad ki, mint amilyennek azokat jelenleg megtapasztalod.  Gondolhatod azt is, hogy ahol most tartasz az életedben, az pontosan az, amit el akartál érni!

Nincs is ezzel semmi probléma!

Ez a honlapom azok számára készült, akik nagyobb befolyással szeretnének rendelkezni, többet szeretnének másoknak adni és több élményben akarnak részesülni, mint azelőtt.

Ha változtatni szeretnénk az életünkön, akkor a gondolatainkat, az értékeinket és az élményeinket is szükséges lesz megváltoztatni (aminek következében a cselekedeteink és a szokásaink is meg fognak változni). Arról van szó, hogy hálásnak kell lennünk mindazért, amivel JELENLEG rendelkezünk, miközben elég mohó vágyat kell éreznünk arra, hogy még több elképzelésünket valósítsuk meg.

 

“A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele.  Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi.”

Helen KELLER

Eddig 6 hozzászólás


  • Hm… – nagyon jó 🙂
    Radó Hajnal recently posted..Never giv up! – Soha ne add fel!My Profile



  • Köszönöm Hajni!
    Kajárik Béla recently posted..Önfejlesztő bölcsesség- A sors talán azt akarja…My Profile



  • Nagyon tetszik a megfogalmazás és ezt kell nekünk is megtanulni és alkalmazni.:)



  • Én azt tudom hozzátenni, hogy ha elég mohó a vágyad, és rendszeresen olvasod ezt a honlapot, biztos lehetsz benne, egy idő után nem lesz nehezen követhető!! 🙂
    Petőházi Mónika recently posted..A profikMy Profile



  • Való igaz, a honlapod az egyén fejlődését szolgálja, ha akarja , ha nem. Persze csak akkor, ha minden nap folyamatosan tanulmányozza.



  • Köszönöm Mária az elismerő szavaidat!


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge

    *