Arginin tartalmú táplálékkiegészítő fogyasztásával javítható az idősödő kerékpározók teljesítménye

Bejegyzés nyomtatása

A HERBALIFE NiteWorks készítménye hatékonynak bizonyult
a klinikai vizsgálatok során

A Nemzetközi Sport Táplálkozási Társaság (International Society of Sports Nutrition) közelmúltban közzétett tanulmánya szerint, 50 év feletti mohó kerékpározók egy csoportjánál, háromhetes arginin tartalmú táplálékkiegészítő fogyasztást követően, teljesítményjavulást állapítottak meg.

„Az emberek idősödésével csökkenhet a mozgást végző képességük – aminek következtében az erőnléti állapotukban csökkenés következik be és ez hatással van az egészségi állapotukra.” – mondta Luigi Gratton, MD a Herbalife cég orvosi ügyekkel foglakozó elnökhelyettese.

Egy 50 – 73 év közötti életkorú 16 fős férfiakból álló kerékpározók csoportjának tagjai háromhetes klinikai megfigyelés ideje alatt, a megszokott edzéseiket végezték, miközben véletlenszerű kiválasztás alapján egy részük naponta egy 5,2 g L-arginint tartalmazó táplálékkiegészítőt (a HERBALIFE International, Los Angeles, CA NiteWorks készítményét), a többiek pedig ehhez hasonló kinézetű placebót fogyasztottak.

Három hét múltával a táplálékkiegészítőt fogyasztóknál emelkedett az anaerobikus tejsavküszöb érték. Ez az a határ, amikor megkezdődik a vérben a tejsav koncentráció, és a fáradtság jelei is kezdenek megjelenni.

„Az arginin a szervezetben keletkező nitrogénmonoxid termelésben játszik szerepet” – mondja Luigi Gratton – „és a nitrogénmonoxidról ismert az, hogy a keringési rendszerre gyakorolt kedvező hatása révén javítja a fizikai teljesítőképességet.” Az idősödő emberi szervezetben folyamatosan csökken a nitrogén-monoxid termelése, ezért a kutatók azt vélik, hogy arginin bevitellel elősegíthető a nitrogénmonoxid termelődése és javítható a fizikai teljesítőképesség.

A klinikai vizsgálat résztvevőinél a háromhetes időszak elején és végén megmérték az anaerobikus tejsavküszöb értékeket. A táplálékkiegészítőt fogyasztók tejsavküszöb értéke egy hét múltán 16,7 %-kal emelkedett és változatlanul ezen az értéken marad a vizsgálat végéig, miközben a placebót fogyasztóknál ez az érték nem változott.

„Ez bizonyítja az arginin, a vizsgálatban résztvevő idősebb személyek fizikai teljesítőképességének növelésére gyakorolt, kedvező hatását” – mondja Luigi Gratton – „és a megnövelt fizikai teljesítőképesség jobb erőnlétet és egészségesebb életet jelent.”

MEGJEGYZÉS:

A HERBALIFE által finanszírozott klinikai vizsgálatra az UCLA –ban (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) került sor, és a Herbalife eredeti NiteWorks táplálékkiegészítő terméke került alkalmazásra. A jelenleg forgalmazott termék kissé eltér ettől, de az aktív összetevőkben nincsen változás.

A NiteWorks táplálékkiegészítő Dr. Lou Ignarro tudományos kutatási eredményein alapul, aki 1998-ban Nobel díjban részesült a nitrogénmonoxiddal kapcsolatos kutatásaiért. Ignarro professzor tagja a HERBALIFE vállalat Táplálkozás-tudományi Tanácsadó Testületének.

FORRÁS: Herbalife Ltd.

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla

Eddig 2 hozzászólás


  • Igazán a teljesítmény növelése egy komplett méregtelenítés után szabad, hogy bekövetkezzen a súlyos baj, esetleg tragédia elkerülése érdekében.



  • Sokszor még a sportolók, és a sport orvosok is hoznak felelőtlen döntéseket, az eredmény érdekében.
    Földiné Csúcs Mária recently posted..Amiről a kozmetikai ipar mélyen hallgatMy Profile


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge

    *