3 alapvető hiba, amit a kezdő MLM-ezők elkövetnek

Print This Post

Te is elköveted még ezeket a hibákat?

Van egy bölcsesség, amely szerint:

„A legnagyobb kárt magunknak nem azzal okozzuk, amit nem tudunk, hanem amit rosszul tudunk!”

Sajnos ebben a szakmában nem kevesen vannak, akik csupán megszokásból, vagy azért, mert jelenleg nem tudnak jobbat, még ma is rendszeresen elkövetik az alábbi hibákat:

1. sz. HIBA: Képtelenek hetente elegendő létszámú érdeklődőnek bemutatni az MLM vállalkozásukat / termékeiket.

Sokan úgy vélik, hogy ez az a hiba, ami gyakorlatilag a legtöbb MLM-ezőnél előfordul, és ez a fő oka a rendkívül magas lemorzsolódási aránynak is.

Miként lehet ezt kiküszöbölni?

Ehhez a komoly érdeklődőket – a nap 24 órájában – jelentkezésre ösztönző, automata, online toborzó rendszerre van szükség.

Egy ilyen rendszer működtetésének természetesen megvannak a technikai (honlap/blog, autoreszponder) és szellemi feltételei (online MLM stratégiák és taktikák).

Ezeket megteremtve modhatjuk csak el, hogy rendelkezünk az MLM szakma jövedelemszerző képességeivel, mivel ezek jelentik azt az értékes tudást, amit a piac résztvevői számára fel tudunk kínálni.

Így leszünk képesek megkönnyíteni mindazok helyzetét, akik velünk szeretnének összetalálkozni, mivel olyan megoldást keresnek, amellyel mi már rendelkezünk. Legyen szó akár a termékeink + szolgáltatásaink ötvözésével nyújtható megoldásról, vagy az MLM jövedelemszerző lehetőségünkre betanításról.

2. sz. HIBA: Nem a megfelelő személyekkel beszélnek.

Ez egy igen gyakran előforduló hiányosság. Mivel egy kezdő MLM-ező örül, ha bárki szóba áll vele és hajlandó őt meghallgatni, ezért képes hosszú perceken (órákon?) át beszélgetni olyan egyénekkel, akikről már 2 perc után megállapíthatták volna, hogy az illető jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy megvásárolja a terméküket, vagy belépjen a hálózatukba.

Könnyen megesik, hogy egy negatív beállítottságú személlyel való beszélgetés eredményeként maga az MLM-ező kezd elbizonytalanodni, hogy érdemes-e neki egyáltalán az MLM-mel foglalkozni.

Mi itt a megoldás?

Fejlesztenünk kell az emberismerő képességünket. Ma már remek szakirodalom áll rendelkezésre ebben a témában is. Én ezt a könyvet ajánlanám leginkább a figyelmedbe: „Ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg ügyfeleinket” (Szerző: Frank M. Scheelen – HVG könyvek)

Természetesen, ha munkatársak toborzásáról van szó, érdemes szemelőtt tartani az ehhez a szakmához nélkülözhetetlen készségek elsajátítására hajlamosságot.

3. sz. HIBA: Nem tudják, hogy mit mondjanak a komoly érdeklődőiknek

Ez valóban egy olyan hiba, amibe sokan belebuknak, mivel nagyon kevés olyan szponzor van jelen a hazai piacon, aki képes használható megoldással szolgálni ebben a témában.

Leggyakrabban olyan általánosságok, vagy „előnyök” felsorolására szokott ilyenkor sor kerülni, amelyekkel csupán a potyalesőket van módunk magunkhoz vonzani. A teendőket is – félve az elutasítástól – annyira le szokták egyszerűsíteni, hogy a komoly érdeklődők egyszerűen csak megmosolyogják az ilyen ajánlattevőket…

Érdemes megszívlelni az alábbi bölcsességet:

„Amit könnyű lemásolni (szórólapok, letépőcédulák, névlista, stb.), nem biztos, hogy eredményt is hoz!”

Amennyiben bármelyik fenti hibát elkövetnéd, ne aggódj, nem vagy egyedül! Ezeket a hibákat az MLM-ezők 93 % el szokta követni…

Van számodra egy ROSSZ HÍREM: Ha csak az egyiket követed el a fenti hibák közül, az neked már egy vagyonba is kerülhet!

A JÓ HÍR viszont az, hogy, vannak olyan személyek, akik már számtalan alkalommal – éveken keresztül – elkövették a fenti hibákat, és így volt idejük megtalálni rájuk a megoldásokat. Az ő tréninganyagaikat, e-bookjaikat megvásárolva lerövidítheted a betanulási idődet és egyúttal nem kevés pénzt is megtakaríthatsz.

Mindazok, akik ismerik a módját annak, hogy éjjel-nappal miként tárják az ajánlatukat a célpiacuk érdeklődői elé, több utcahossznyi előnyre tesznek szert azokhoz képest, akik még mindig csak a rokonaik és ismerőseik névlistájának kín-keserves összeállításánál tartanak. Közülük többen EZT a MÓDSZERT alkalmazzák!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!
Kajárik Béla



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=f3174f23cedbd44343fda2524702a2f2124dd6b88c0cfd6ea971bb56644cd3ea6844bb336d3130403f4a1e3d587db6bcb94c0ad9dc5423d1f4be4c68b001fc820ec4b9d32035162bfe49e549011752753b2ad1cdfc679d6fd0867040a95cc9f6f04ced866b279df3c3147469287ce144876facb589f8ab6a99dcef9ebd2e971dd8f2ec6d5352ebe641d816f33fbb9df7159a522859b87766bd094eb7e432425ace01dcbd2ec973aece758e79aa0381a6298c00250ee25361dfd08c26d7b665ff04964ab0df6bd126b6ddb12c7734bd819c293d51c2d2b792a768a80cbfcee75d6937c1910fd2d028c4a258f4220ca4bc9d78d70cec6a107e0349e5e085e44499f0860634048fc215924a2b63a571dca1382d00bd6f8c0a9f4ba1087a68c8eac68ad17f78266aff7d80e9fdd1d214f5a9503ac4666f4ed8b0a330ab5733c8dafef12e31087b846ca09eb85f2f140d7333c82854b83fe28c5c071b27a085969d8194d00b74cae3a2ef61aac2bf6bfec8d1c66323a1fbbe12cd05e9c3a174e912168833c50fdc23a5f7772b47f80a572d9e00a395694cffac461e92df4be14bf13a4b7441b5db4ddb4217d1fef12a5550780f70a4998ec5751d6473fce7a416aafa6e2ee0dc8c53fb480c876be2b1315e5141cccfbde73803af17d0e751111f79fc2b5979fc2abb[[T_F]]

Eddig 4 hozzászólás


  • Az 1. pontot egészíteném ki, hogy a kevés vevő-és üzleti ügyfél száma miatt nem rettennek vissza attól sem, hogy a közösségi portálokon levadászott címekre kéretlenül küldjék termék-és üzleti ajánlataikat, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a megkínált célszemély foglalkozik-e valamivel, mióta, és milyen szinten van? Lusták még arra is, hogy az adatlapot átnézzék. A másik számomra elítélendő ügyfélszerző módszer, amikor a delikvens volt már egy MLM cégnél, és most újat kezd. Ekkor elkezdi átszervezni a felső-és keresztvonalak megismert munkatársait az új üzletébe. Erről az a véleményem, hogy “Ebül szerzett jószág ebül vész el”



  • A kérdés az, mikor  veszik észre a jelöltek azt, hogyha  azt  teszik amit eddig akkor az eredménye a munkájuknak változatlan marad. Be kell látni a változtatáshoz nagy bátorságra van ám szükség!!! Az idő a legdrágább dolog a világon ebből nem lehet raktározni gyüjtögetni, felhalmozni. Miért mondom ezt? Azért mert nem mindegy mennyi időbe kerül a felismerés,hogy rossz úton járok. Sajnos ki kell mondani, a legritkább esetben váltunk külső hatásra.Ezt mindig megelőzi egy belső döntés, ami minden embernél más és más időpontban következik be. A saját példám is bizonyítja ezt nem lehet sürgetni!



  • Kedves Pál !
    A 2.sz hiba “szöget ütött a fejembe” .Idézem
    “Nem a megfelelő emberrel beszélgetnek”
    Továbbá:”Szerintem egy kezdő MLM-ező örül,ha bárki szóba áll vele …”
    “2 sz .Nekem erről egészen más a véleményem és úgy tudtam ez már nem újdonság senki számára. Mégpedig az a nagy igazság ,hogy soha nem tudhatod kinek mennyi pénz lapul a pénztárcájában .Erre nagyon sok példát tudnék felsorakoztatni a kereskedelemben eltöltött 30 éves pályafutásom alatt.Volt köztük olyan is aki a mellényzsebéből kifizette volna az egész butikom ,de azt gondoltam róla hogy egy árva garasa sincs .
    A másik észrevételem .Idézem .
    “Szerintem egy kezdő MLM-ező örül ha bárki szóba áll vele .”Szerintem ez a kifejezésed
    lekicsinyítő ,és sértő azoknak akik most csöppentek bele ebbe az üzleti világba . .Miért ne állna szóba valaki egy kezdővel? Ezek egyfajta előítéletek .
    “Minden azon múlik ,hogy hogyan csináljuk.Az emberek olyanok mint a virágok :A lágyan hulló harmatra nyitottak és befogadják .
    de a szakadó esőtől bezárulnak ”
    Anthony De Mello
    Azt elfelejtettem mondani ,hogy ez csak a saját véleményem .Senki ne vegye sértésnek !



  • Kedves Gizella!

    Azt írod: “Minden azon múlik, hogy hogyan csináljuk.”

    Nos, éppen ezért van az, hogy amikor a kezdő MLM-ezők még nem tudják jól csinálni az MLM-et, akkor nehéz találniuk olyan személyeket, akik hajlandók velük szóba állni …

    Tehát a 2. sz. Hibaként közölt megállapításben említett gondolatnak igenis van értelme.


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge