Kik programozzák az agyunkat ?

Print This Post

Az egyik legmélyebb hatású, gyakran az egész életutunkat meghatározó programot a szüleinktől kapjuk. Az a mód, ahogyan szüleink viselkedtek, ahogyan megküzdöttek, vagy meghátráltak egy-egy nehézséggel szemben, tudat alatt mélyen benne él a gyermekeikben.

Nagy az esély arra, hogy hasonló esetben a szülői viselkedésmintát fogják követni, hiszen nem láttak mást. Ha pedig láttak is, a szüleiktől kapott minta sokkal hatékonyabb.

Azok az elvek, amelyeket szüleink plántáltak belénk, egy életre meghatározhatják, hogy milyen területeken, milyen megoldási módszerekkel próbálkozzunk.

A másik nagy programozó az iskola. Ma már egyre több kutatás mutatja ki, hogy a hagyományos iskolai oktatás a gazdag gyermekkori képességskála beszűkítésének, elsorvasztásának, uniformizálásának egyik leghatékonyabb eszköze.

“Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az,
hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.”

Pablo Picasso

Abból a 20 – 25 fontos képességből, amelyet mindannyian magunkkal hozunk, az iskolai oktatás és nevelés alig 4 – 5 képesség alakulását kíséri figyelemmel és részesíti előnyben a többiekkel szemben.

Gyakran egy élet nem elég hozzá, hogy azt a rabszolgát, amelyet az iskolában neveltek belénk, kiverje belőlünk” – állapították meg a neveléstudománnyal foglalkozó szakemberek.

Napjainkban tanúi vagyunk annak, hogy a serdülőkori, de sokszor a felnőttkori viselkedés legfontosabb programozójává lép elő a tömegkommunikáció, főként a televíziós műsorsugárzás (Az utóbbi időben az internet kezd komoly konkurenciát jelenteni a TV-nek…).

Ezzel az a baj, hogy a tv műsorok, mozi és videofilmek egy nem létező, kitalált, mesterségesen, sokszor negatív irányban torzított világot tárnak elénk gyakran nagyon hatékony eszközökkel.

Az innen másolható életvezetési és viselkedési programok a valóságos életben vagy semmit sem érnek, vagy egyenesen károsak, veszélyesek a társadalomra és az egyénre egyaránt.

Mi a megoldás ?

A fentiekből az következik, hogy azokat a programokat, amelyekkel életünk során feltöltődtünk a szüleink, az iskola, a környezetünk révén, rendszeres időközökben felül kell vizsgálnunk.

Olyan ez, mint a hogyan a számítógépeinkben is időről-időre le kell cserélnünk már elavult szövegszerkesztő programjainkat, különben egy idő után nem tudjuk fogadni, elolvasni a környezetünkből érkező, már modernebb programnyelveken irt üzeneteket.

A fejünkben lévő programjainkat is folyamatosan frissítenünk kell, mert nagy a veszélye annak, hogy a szüleinktől, iskoláinktól, munkahelyünktől kapott viselkedési programjaink már elavultak, nem alkalmasak a jelenlegi helyzetünk és életproblémáink megoldására. “Lifelong learning” – “Élethosszig tanulás” – ez a jelszó a fejlett országokban, ahol azt vallják, hogy a XXI. században, a gyorsuló idő korában, felnőtt fejjel is, átlag ötévenként újabb és újabb ismeretek körét kellene elsajátítanunk.

Mi ennek a módja?

Meg kell óvnunk magunkat a “negatív programozástól” - ebben főleg a média a ludas – és tudatosan olyan programokat és olyan környezetet kell választanunk, amelyek az új helyzetben is hatékony, a kornak megfelelő programokat tanulhatunk meg.

Ez utóbbit személyiségfejlesztő könyvek, hang- és videokazetták CD-k, illetve tanfolyamok segítségével valósíthatjuk könnyen meg. Rendkívül fontos, hogy a pozitív beállítottságú, sikeres emberek közelében lehetőleg minél több időt töltsünk el.

Remélem, hogy ezzel a példával sikerült Ön előtt feltárnom az önfejlesztésben rejlő óriási lehetőségeket. Az emberek széles tömegének lenne szüksége ezekre az ismeretekre, mégis rengetegen elsiklanak felette.

A személyiségfejlesztés valójában a KULCS az életkörülményeink megváltoztatásához. A segítségével módunk nyílik a problémáinkat okozó tényezők módosítására.

Befejezésül a személyiségfejlesztés meghatározását egyik kedvenc mentorom megfogalmazásában ajánlom elolvasni:

“Törekvés a képességeid, adottságaid lehető legteljesebb kifejlesztésére. Valamennyi energiádnak a bevetése az erőforrásaiddal – az időddel, energiáddal, szellemi kapacitásoddal, a gondolkodási, képzelő és alkotóképességeddel – való bölcs gazdálkodás érdekében. Az adottságaid hasznosítására és a képességeid továbbfejlesztésére, bármikor lehetőséged nyílik az életben.” (Jim ROHN)

Ajánlott KÖNYV: Félelem a sikertől – Szerző: Martha FRIEDMAN
(alcím: Miként programozza nyerőnek vagy vesztesnek az embert a saját családja?)

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.

Javaslom, hogy iratkozz fel az MLM legújabb irányzatát képviselő – Online – MLM iskola másként gondolkodó és tevékenykedő MLM-ezői számára készített HÍRLEVELEMRE, hogy frissen tájékozódhass a legújabb Online MLM tippekről, eszközökről, megoldásokról és stratégiákról!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla




[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=370858ec0a34a98df45a75f380c42012eea708c08a0e3742db68c156764e3c6b5f072336b3bad033489d1dbef9af57b5e4b8d1e1393d50eb57b1341ef8fbac8150c68a73c351da39f602f5d63493d9e1d788a38ce494ba01c85e23781b5f587c47695060ff921a07af66fddfd6c341a13c1b520e3faa9d9d176a3b394da475740c29ba52b42a2ebaef4034f87c9e28f19bb46f9e7f689105c681e8270d451d34928ab17c445e3c465d23e465e4c1650f35ede4f8c8b84ce484e5f29b38d3279892fd2133ffb274383bfd61ab9fc3ed6b04af361702a6db5e50a6dc29aa0ddbe940697462f4d592accf19ecd988bb9d9df5196df6a6b43883c400f840f44a05d0e87808c101f2b4eb5a2b045e2b6ddffd51eb53c0a067304cd90db9d10d623ab2304fc156ba5c3d501b0e95c23a6e17f341aee881ef7d6c36ae9b7cb6efdd2af99b64d936cbd9165fe5de3cf92ff7cb66f997e694a9f578543c58d8165ab05ccd0b2ca3cd82e68876342fc751c87938837b6089ea1375274bbe1821667d29b21f9a23aa1bec1631a9ad815ff2cafb98835b349cd9078303ae4fab3054f056df89910199d9efdc7b1c2d24ed77bfe2a08d3b646389b825bc9688f53de9ed4f4025a5cc03c84e7c3c65767e27969a0b095ba6ffc468d0d0cb44d32d83bbc23e83bbc3e0[[T_F]]




[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=370858ec0a34a98df45a75f380c42012eea708c08a0e3742db68c156764e3c6b5f072336b3bad033489d1dbef9af57b5e4b8d1e1393d50eb57b1341ef8fbac8150c68a73c351da39f602f5d63493d9e1d788a38ce494ba01c85e23781b5f587c47695060ff921a07af66fddfd6c341a13c1b520e3faa9d9d176a3b394da475740c29ba52b42a2ebaef4034f87c9e28f19bb46f9e7f689105c681e8270d451d34928ab17c445e3c465d23e465e4c1650f35ede4f8c8b84ce484e5f29b38d3279892fd2133ffb274383bfd61ab9fc3ed6b04af361702a6db5e50a6dc29aa0ddbe940697462f4d592accf19ecd988bb9d9df5196df6a6b43883c400f840f44a05d0e87808c101f2b4eb5a2b045e2b6ddffd51eb53c0a067304cd90db9d10d623ab2304fc156ba5c3d501b0e95c23a6e17f341aee881ef7d6c36ae9b7cb6efdd2af99b64d936cbd9165fe5de3cf92ff7cb66f997e694a9f578543c58d8165ab05ccd0b2ca3cd82e68876342fc751c87938837b6089ea1375274bbe1821667d29b21f9a23aa1bec1631a9ad815ff2cafb98835b349cd9078303ae4fab3054f056df89910199d9efdc7b1c2d24ed77bfe2a08d3b646389b825bc9688f53de9ed4f4025a5cc03c84e7c3c65767e27969a0b095ba6ffc468d0d0cb44d32d83bbc23e83bbc3e0[[T_F]]

-->

Eddig 7 hozzászólás


  • Ez a programozás a születésünkkel kezdődik.Úgy jövünk ide, hogy minden kapu nyitva áll előttünk.Aztán jönnek a “világi erők” és megtanítanak mindent arról hogyan szolgáljuk őket.Sajnos sokszor akik a legközelebb állnak hozzánk, programoznak a legerősebben féltésből, vagy mert nem ismerik az ego szeretete felett álló “elengedés” szeretetét.
    A programozás olyan erős, hogy alig léteznek emberek a Földön akik ennek teljesen felette állnának (már).Az egyetlen és leghatásosabb fegyver a tudatosság.Az emberek tudatosságának növelése a legjobb és legfontosabb cselekedet a mai világban.
    Az ajánlott könyvet én is olvastam néhány éve és sok általam is tapasztalt dolog visszaköszönt belőle.



  • Igen, az első lépés a Béla által csodálatosan összeszedett és pontokba foglalt helyzet és állapot felismerése! Nagyon fontos, hogy tudatosan hagyjuk magunkat élni a világban. A világ változik állandóan, nem mindegy, hogy általunk változik meg, vagy más által megváltoztatott körülményekhez kell kényszerből alkalmazkodnunk.
    Akarjunk változtatni! A változás mindig izgalommal és kíváncsisággal teli. Talán a legfontosabb, hogy légy hű önmagadhoz!
    Eyn: tökéletesen a szívemből szólsz.
    Dr. Dezsényi Emese recently posted..“Nehéz mosolyt színlelni miközben úgy érzed- hogy belülről darabokra hullasz”My Profile



  • Béla, köszönöm Neked ezt a csodás cikket, jó néhány ismerősömnek elküldtem!! :)
    Petőházi Mónika recently posted..Pár bekezdés Don Failla-tól az MLM-rőlMy Profile



  • Örülök Móni, hogy tetszik Neked is ez a cikkem.
    Béla recently posted..MLM Titok- Megengedi-e a vállalatod neked több MLM cég képviseletétMy Profile



  • Köszönöm a könyv ajánlót Béla!
    Én is megosztom a cikkedet,mert szerintem is az lenne a jó ha minél több ember elgondolkozna az itt leírtakon. :)
    Amit pedig lényegében cselekednünk kell az a Jim Rohn idézetedben benne foglaltatik! :) :D



  • Teljesen így érzem én is, és a saját példámat én is leírhatnám. A szülői minta, majd utána a negatív iskolai programozás. De szerencsére megtalált az MLM Új blogbejegyzésem: Húsvét



  • Kedves Zsuzsa!

    Gratulálok a blogodhoz!
    Csak így tovább! Gyarapítsd a bejegyzéseid számát és a honlap látogatottságod növelése érdekében igyekezz hozzászólni a WP típusú honlapokon, ahol megengedik a blogod címének megadását.
    Kajárik Béla recently posted..A virtuális tér rajokban repülő madaraiMy Profile


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge