Kitűnő tanulók veszélyben!

Bejegyzés nyomtatása

Kitűnő tanulók = Hátrányos helyzetű diákok

Saját tapasztalataimmal is alá tudom támasztani az alábbi cikkben közölt információkat:

MI A BAJ A KITŰNŐKKEL?

Amikor gyermekünk iskolába jár, szülőként szeretnénk, hogy minél jobb eredményeket iskola-7érjen el. Szerezzen jó jegyeket olvasásból, számolásból, legyen jó fizikából, kémiából, irodalomból, énekből. A végső cél az, hogy ha lehet, legyen kitűnő, hiszen ez az iskolai sikerek csúcsa. A tanárok a kitűnő tanulót állítják mintaként a többiek elé, az ő szüleit irigyli a többi szülő.

Pedig az élet nem olyan, mint az iskola. Szakemberekre van szükség

A társadalom fejlődésének talán legfontosabb fordulópontja volt az, amikor az emberek elkezdtek specializálódni. Kiderült, hogy nem vagyunk egyformák, más és más érdekel minket, más és más dolgokhoz van érzékünk, tehetségünk.
Voltak, akik a növények iránt érdeklődtek jobban, és ezzel foglalkoztak szívesen, ők élelmet termeltek.

Mások az edények készítésében voltak ügyesebbek, és persze voltak, akik az állatokhoz, vagy a fa megmunkálásához értettek igazán. És mivel ezzel foglalkoztak, egyre jobbá, ügyesebbé, hatékonyabbá váltak ezekben a feladatokban.
Az emberek csoportja így összességében többet termelt, mintha mindenki külön-külön gondoskodott volna a szükségleteiről.

A kitűnőknek nincs “szakterületük”

Éppen ez a gond a kitűnő tanulókkal. Ők mindenből jók akarnak lenni, mindent jól akarnak csinálni, de ez egyszerűen nem megy. Előbb, vagy utóbb specializálódni kell.

Mondd, Te kit választanál?

Gondoljon csak bele! Ha gyermekének eltörik a lába, kihez menne szívesebben? A híres, és sikeres sebészhez, aki csak a munkájának él, aki egyetemen tanít, konferenciákon ad elő, és rendszeresen jár továbbképzésekre, vagy ahhoz az orvoshoz, aki egyébként sikeres és gyakorlott hegymászó, jó festő, érdekes cikkeket ír a helyi lapba, fő szervezője a hagyományőrző eseményeknek, és mellékesen még részt vesz az önkormányzat munkájában is?

A matematikus bohóc

Ha építkezik, az alapján választja ki az ácsokat, hogy hogyan tudnak verset mondani?

Ha gyermeke születésnapjára bohócot hív, akkor érdekli Önt, hogy ért-e az integrálszámításhoz?

Nem! Ha segítségre van szükségem, akkor specialistát keresek, és nem érdekel, hogy miben jó még. Lehet, hogy a hegymászó orvos emberként szimpatikusabb és jobban tudok vele beszélgetni, de a gyermekemet szeretném annak a problémának a legjobb szakértőjére bízni.

Nem értékelt ismeretek

Ráadásul a gyerekeknek az iskolás évek alatt egy sor olyan ismereteket, képességeket is el kell sajátítaniuk, melyek nem részei az iskolai tananyagnak: kommunikáció, kapcsolatteremtés, barátság, szerelem, célmeghatározás, tervezés, kitartás, lojalitás, hűség, becsület, kreativitás… Ezek szükségesek az élethez, sok időt igényelnek, és sok erőfeszítést, de ezt a teljesítményt nem értékelik a bizonyítványban. Aki csak arra koncentrál, hogy kitűnő legyen, annak egyszerűen nem marad ideje ezekre a képességekre.

Akkor hagyjuk?

Természetesen nem azt javaslom Önnek, hogy mostantól ne foglalkozzon gyermekével, és ne törődjön azzal, hogy jó tanuló legyen. De, foglalkozzon vele, segítse, és tűzzön ki számára teljesítendő célokat. Fontos azt is, hogy gyermekének kialakuljon a feladattudata, megtanulja teljesíteni a kötelességeit.

Találja meg, ami érdekli!

Ugyanakkor engedje, hogy megtalálja azt, ami valóban érdekli. Engedje, hogy legyenek tárgyak, melyeket többet tanul, melyekre szívesebben készül. Ösztönözze, hogy megtalálja azt, ami igazán örömet okoz számára, amiben később ő lehet majd a legjobb.
Éppen ezért talán nem tragédia, ha becsúszik egy-két hármas a gyermeke számára kevésbé fontos tárgyakból.

De azt semmiképp se engedje, hogy csak “nem fontos” tantárgyak legyenek!

Forrás: http://varazsbetu.hu/beszelgessunk

-->

És mi a Te véleményed?

Az e-mail címed rejtve marad..
A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

CommentLuv badge

*