Mi a probléma az MLM-mel?
Megsúgom: Egyáltalán NEM magával a vállalkozási modellel van igazán a baj!
Mindig gondolatba ejtenek az emberek MLM-el kapcsolatos különféle megnyilvánulásai. Egyesek – közöttük számos olyan híresség is, mint Robert KIYOSAKI, Mark Victor HANSEN, Robert ALLEN, Brian TRACY, Jim ROHN, Paul Zane PILZER, Donald TRUMP, T. Harv EKER és Denis WAITLEY, – rendkívül lelkesen támogatják és kiállnak mellette, sőt a XXI. század legéletképesebb vállalkozási modelljének tartják az MLM-et.
Másrészt nem kevesen vannak, akik leprásként tekintenek mindazokra, akiknek bármiféle közük is van a hálózatos termékforgalmazáshoz (Network Marketinghez).
Akkor most mi is az igazi PROBLÉMA az MLM-mel?
Lehet, hogy a piramisszerű jövedelemelosztási rendszer a ludas?
Valójában ez nem jelenthet gondot, mivel valamennyi értékesítéssel foglalkozó nagyvállalatnál ugyanezt a rendszert alkalmazzák. Az eladással közvetlenül foglalkozó kereskedők jutalékot kapnak, a menedzsereik prémiumban részesülnek, a szakági igazgatók ezen felül plusz anyagi juttatást élveznek, hasonlóan az elnökhelyettesekhez, akik havonta a legmagasabb jövedelmet tehetik zsebre.
Talán az okozza a gondot, hogy fizetni kell egy MLM vállalkozásban való részvétel jogának a megszerzéséért?
Ez sem képezhet igazi problémát, mivel egy mikro-franchise-ra hasonlító vállalkozási formáról van szó.
Ha megnézzük a legtöbb hagyományos franchise vállalkozás induló költségét, ahhoz képest egy MLM üzlet beindításának összege tényleg minimális befektetésnek tűnik. Habár egy franchise jog megvásárlásával azonnal egy ügyfélkört is kézhez kapunk (pl. Mc Donalds), az MLM-ben azonban az ügyfélkört nekünk kell létrehoznunk a semmiből…
Természetesen időnként fel-felbukkannak különféle piramisjátékok. Ezek azok a próbálkozások, amelyekben a tájékozatlan, hiszékeny és kapzsi embereket arra vesznek rá, hogy más hozzájuk hasonlókat egy piramisszerű jutalékrendszer alapján, magas nyereség reményében, adott pénzösszeg befizetése mellett beszervezzenek. Az ilyen vállalkozások többnyire semmiféle terméket nem kínálnak fel értékesítésre a befizetett összegért cserébe, vagy ha igen, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valami bóvli minőségű, álcázási célt szolgáló termékről lehet csak szó.
A közelmúltban feltárt piramisjáték jellegű hazai esetek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy ma már senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni az MLM vállalkozások legalitását. Ennek a szakmának sikerült kivívnia a létjogosultságát.
Hazánkban is számos olyan ismert MLM cégek mint az AMWAY, NUSKIN, Sunrider, HERBALIFE és hasonlók már eddig is elégedett ügyfelek százezreinek értékesítettek különféle termékeket az egyre képzettebb termékforgalmazóik segítségével.
Szóval itt egyfajta sajátos értelmezési, felfogásbeli problémáról lehet szó, ami meglehetősen távol áll a realitástól.
El kell ismerni viszont, hogy az MLM-ezők kedvezőtlen megítélésének van egy jóval komolyabb alapja is, mint az utóbbi időben egyre ritkábban feltűnő piramis játékokkal való összehasonlítás.
A valódi probléma nem is magával az MLM-el, hanem leginkább a hozzá vonzódó személyekkel van.
Az MLM ugyanis egy sajátos, közvetlen értékesítő vállalkozási mód a sok közül. Hátrányát képezi az, hogy igen alacsony pénzösszeggel már el lehet kezdeni, miközben akár kivételesen magas jövedelemszint is elérhető vele. Említésre méltó tény, hogy napjainkban a hazai átlagjövedelmek akár többszörösére is szert tevő sikeres hálózatépítőknek a száma egyre gyarapodik.
Mindazok az előnyök, amelyek sokak számára vonzóvá teszik ezt a vállalkozási formát, azokra is csábító hatást gyakorolnak, akik nem igazán alkalmasak, vagy felkészültek arra, hogy önálló vállalkozással rendelkezzenek.
Az MLM nyilvánvaló előnyeinek köszönhetően vonzó alternatívát jelent mindazok számára akik:
- sikertelennek bizonyultak eredeti foglalkozásukban vagy vállalkozásukban és kevés befektetésre alkalmas megtakarítással rendelkeznek.
- nincs megfelelő vállalkozási tapasztalatuk.
- nincs semmiféle értékesítési gyakorlatuk.
- munkatársi vagy alkalmazott-munkaadó közötti kapcsolatokon kívül semmiféle egyéb üzleti kapcsolattal nem rendelkeznek.
- elégedetlenek a jelenlegi jövedelemszintjükkel.
- az elvégzett munkájukért cserébe irreális jövedelemre tartanak igényt.
- minimális ön- és emberismerettel rendelkezve mohón igyekeznek ismerősi “kapcsolataikat” bővíteni.
- különféle beugratós kereskedői trükköket amatőr módon alkalmazva, igyekeznek az útjukba kerülő személyeket rávenni, hogy megvásárolják a termékeiket.
- számára “élvezetet” jelent az ismerőseik nyaggatása és erőszakos beszervezése egy olyan tevékenység folytatására, aminek ő maguk semmi értelmét nem látják.
- azt az elvet vallják: “Én nem fogok egy fillért sem fizetni azért, hogy másnak dolgozhassak!” – nem ezért tanultam…
A félreértések elkerülése végett nem szeretném azt mondani, hogy ezeknek a megállapításoknak semmi alapja sincs, vagy hogy ez jellemzi az MLM tevékenységre vállalkozók döntő többségét. El kell viszont ismerni, hogy a fenti megállapítások azért ebben a szakmában tevékenykedők aránytalanul magas számát mégis csak érintik. És éppen ők azok, akik nem hajlandók semmit sem tenni a helyzet megváltoztatása érdekében.
Mindennek következtében aztán az MLM-ezők közül sokan:
- “túllihegik” a lehetőség ismertetése során a nyilvánvaló előnyök bemutatását.
- a társasági beszélgetések alkalmával ügyetlenül – kontár módjára – említik meg ennek a vállalkozási formának a puszta létezését.
- kétségbeesettnek tűnve igyekeznek a termékeiken valahogy “túladni”, vagy munkatársakat maguk mellé toborozni.
- leginkább az új hálózatépítő partnerek toborzására összpontosítják a figyelmüket és elhanyagolják a meglévő ügyfeleiket.
- pontatlan információkat, rámenős, elriasztó vagy kiábrándító stílusban előadva igyekeznek másokat a frissen beindított vállalkozásukról tájékoztatni.
Szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy az MLM-ezők többségére napjainkban már nem ez a magatartás a jellemző, de még elegendően vannak azok, akiknek magatartásukkal sikerül a többiek hírnevét és tekintélyét lerombolni.
Kétségkívül igazságtalan bárkit is előre minősíteni a fent említett csoport tagjainak helytelen viselkedése miatt, viszont kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a negatív előítéleteknek van némi valós alapja, még ha azt meglehetősen torzítva teszik is közzé.
Érdekességként jegyezhető meg, hogy az MLM egyfajta marketing – vásárlási vágyat ébresztő – tevékenység végeztetését jelenti olyan személyek tömegével, akik korábban semmiféle marketingoktatásban sem részesültek…
Tehát akkor mi itt a megoldás?
Mindennek megvan a maga kezdeti időszaka, így a hálózatos értékesítésnek is. Az MLM egy remek lehetőséget jelent az embereknek arra, hogy megszerezhessék az első vállalkozási tapasztalataikat, és értékesítési gyakorlatra tegyenek szert.
Szerintem a lényeg a következő: Az MLM-et annak kell elfogadni, amit a valóságban is megtestesít:
Egy termékforgalmazásra szakosodott üzleti VÁLLALKOZÁSNAK, és a hálózatépítőket pedig, egy ilyen vállalkozás tulajdonosainak.
Abban az esetben, ha valaki még soha az életében nem volt még vállalkozó, és soha semmit nem értékesített, akkor mindenek előtt meg kell tanulnia, hogy miként kell ezt csinálni. Ezeket a vállalkozói ismereteket nem csak az MLM szakemberektől, hanem a hagyományos vállalkozói ismeretek oktatóitól is meg lehet szerezni.
Azok a hálózatépítők, akik komoly MLM hálózatot szeretnének maguknak felépíteni, jól teszik, ha minél többet olvasnak a vállalkozásuk alapjainak megteremtéséről, különféle marketing technikákról és stratégiákról, amelyek jól hasznosíthatók az MLM vállalkozásukban. Leginkább pedig, az emberi viselkedés sajátosságairól lenne célszerű bővebb ismereteket megszerezniük.
A hetente, havonta megrendezésre kerülő MLM képzéseken hallott tippek beépítése a gyakorlatba ma már nem elegendő.
Úgy kell cselekedniük, mintha valódi kisvállalkozók lennének és akkor az emberek tényleg annak is fogják majd őket tekinteni.
Honlapomon közölt cikkeimmel a jövőben igyekszem a szakma szimpatizánsai számára hasznos információkkal szolgálni, minél eredményesebb tevékenységük elősegítése, és az MLM szakma “tisztességének” megóvása érdekében.
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla
Hozzászólások






Íme mai Üzleti Inspirációja
Ne hagyd, hogy a harisnya férevezesen
Ez téged biztos nem érdekel.”Amit eddig nem említettem…”
http://www.harisnya.hupont.hu/22/ez-teged-biztos-nem-erdekelamit-eddig
Ha tetszett, küldd tovább egy barátodnak, ismerősödnek!
A karriered vagy vállalkozásod szolgálatában.
Jó munkát!
En annyival szeretnem kiegesziteni, hogy en 13 evvel ezelott hallottam az MLM-rol. Levoltam dobbenve, hogy azzal lehet penzt keresni, hogy van egy forgalom a csapattal es ezutan kapunk jutalekot. Szerintem ha erthetove valik, hogy mi utan van jovedelem es mennyit lehet keresni, akkor azt is tudomasul kell venni, hogy kell valami termek es szolgaltatas. A piramis az ahol csak penz mozog. En ezekbe nem hiszek, de annal inkabb hiszem, hogy a termek is fontos, mert havonta kell egy allando forgalom ami a fejlodeshez kell. Mivel nem hagyomanyos ertekeseites az MLM, ezert a hangsuly ebben a szakmaban a rendszerbe valo hit teszi massa. En szeretem, mert korrekt es itt mindenki a sajat vallalkozasat akkorara epitheti amekorara akarja. Ezt kell az emberekkel megertetni, hogy ertek nelkul nincs jovedelem az MLM-ben. Andre Zsuzsanna
Köszönöm Béla ! Sokat tanulok a cikkeidből.És még mindig úgy érzem ,hogy nem eleget tudok!
Nos a bevezetőben említett “szaktekintélyek” alaposan tévednek! Az “MLM” a XX. század üzlete volt! A XXI. század már nem erről szól. Erről más hozzászólásomban már írtam.