Miről ismerhetők fel az MLM új – online – generációjának képviselői?

Print This Post

Tíz (10) ismertetőjel, ami segít felismerni az Online MLM jeles képviselőit.

“Egy megszálló hadseregnek ellenállhatnak, de ha egy elgondolásnak eljött az ideje, annak nem.” (Victor HUGO)

Napjainkban elmondhatjuk, hogy nem csak az MLM-re érvényes a fenti idézet, hanem már annak Online változatára is!

Nézzük meg akkor, hogy melyek is ezek az ISMERTETŐJELEK:

1.) Megoldásokkal szolgálóként pozicionálják magukat. Nemcsak egyetlen egy megoldást képesek felkínálni az őket felkeresők számára. Abban az esetben, ha az érdeklődőik nem is az ő MLM termékeiket vagy vállalatukat választják, akkor sem vész kárba az illetőre szánt idejük.

Ha ezt összehasonlítjuk a hagyományos MLM-ezők szórólap osztogató, letépő-cédula kiragasztó és bemutatókra meghívó időrabló gyakorlatával, melynek gyakori „eredménye” az elutasítás, vagy a hitegetés, akkor tudjuk igazán értékelni az online MLM nyújtotta előnyöket.

A Vonzó Marketing alapelveit és az Ügyfélbarát Marketing közelítésmódjait alkalmazva egészen más hangulatú és eredményességi mutatókkal jellemezhető beszélgetéseket folytathatunk a reménybeli ügyfeleinkkel és munkatársainkkal. Ezeket a módszereket elsajátítva képesek lehetünk hatékonyan segíteni az érdeklődőinknek felfedezni a valódi szükségleteiket és megoldással szolgálni rájuk. Így egy igazi nyerő helyzetet tudunk előállítani mindkettőnk számára.

2.) Kapcsolatfelvételi címadat gyűjtő automata rendszerrel dolgoznak. Az érdeklődők keresik fel őket, nem pedig fordítva. Egy éjjel nappal működő automata rendszer helyettük szűri meg a termékeik vagy az MLM vállalkozási lehetőségük iránt érdeklődőket. Ennek a feladatnak az automatizálása ma már kulcsfontosságú szerepet játszik a sikeres MLM-ezők gyakorlatában. Egy hírlevél küldő autoreszponder napjainkban az online MLM-ezők egyik létfontosságú segédeszköze a hatástöbbszörözés és a távvezérelt értékesítés eredményessége érdekében.

3.) Valóban használható és saját – céltudatosan meghatározott szempontok szerint toborzott személyekből álló – névlistával rendelkeznek, amely nélkül nem is lehet igazi vállalkozásról beszélni. Egy Online MLM-ező számára a legértékesebb tőkét az érdeklődők címadat gyűjteménye képezi.

4.) Munkájukat nem otthonról, hanem az otthonukban végzik. Eleinte még én sem voltam képes megkülönböztetni az otthonról és az otthonunkban végzett tevékenységet egymástól. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy kismamának ajánlottam az internetes MLM üzleti lehetőségemet, és arra kértem, hogy jöjjön el az egyik szállodában megrendezett üzleti bemutatónkra. Ezt követően döbbentem rá, hogy valójában még nekem sincs igazán otthon végezhető jövedelemszerző tevékenységem.

Kezdetben ugyanis még én is rendszeresen eljártam a szponzorvonalam által megrendezett bemutatókra, vagy a gyorséttermekben illetve kávéházakban megbeszélt találkozókra az érdeklődőimmel. Több év után váltottam át az internetes módszerek alkalmazására.

Neked melyik megoldás az inkább szimpatikus?  1.) Gyermekeidet otthon nevelő szülőként elvinni őket  egyik sportedzésükre és azalatt, a laptopod bekapcsolva Skype-on egyéni konzultációt tartani a csoportod egyik új munkatársával? – Vagy –  2.) Otthon a férjed felügyeletére hagyva a gyermekeidet, elmenni egy bemutatóra, vagy egy értékesítési találkozóra? Az utóbbi ma már „kőkorszaki megoldásnak” számít, és rengeteg munkával viszont csekély eredménnyel jár.

Ezzel szemben, ha ma megírsz egy cikket és azt közzéteszed az interneten, az már örökre ott fog keringeni a virtuális világűrben. Olyan ez, mintha minden egyes blog/honlap bejegyzéseddel egy ingyenes szórólap osztogató személyt állítanál valamelyik Metró megállóba, hogy éjjel-nappal osztogassa a termékeid és MLM vállalkozásod reklámcéduláit az arra járóknak. Vagy képzeld el, hogy telkeket foglalsz le – ingyen – az internetes gyémántmezőkön…

És mindeközben semmi kényszert nem kell érezned arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezz a veled összetalálkozó személyekkel. Ehelyett nyugodtan szurkolhatsz a gyermekeid sportversenyein és nem kell megbarátkoznod azzal az érzéssel, hogy barátaid az utcán téged meglátva igyekeznek nagy ívben elkerülni.

5.) Csapatban dolgoznak. Az Online MLM-ezők egyik fő erőssége az igen eredményesen tevékenykedő mesterelme csoportok létrehozása és működtetése. A csoporttagokat egymástól elválasztó nagy távolságnak semmi szerepe nincsen a jobbnál jobb ötletek és gondolatok megosztásának megnehezítésében. “A jövő azoké, akik önálló vállalkozóként csapatmunkában képesek eredményesen tevékenykedni.” (Denis Waitley)

6.) Jövedelmüket több forrásból szerzik. Élvezik a különféle internet alapú jövedelemforrások (online MLM, partner programok, értékesítési együttműködések) egyre szélesedő választéka nyújtotta előnyöket. Jövedelemre képesek szert tenni függetlenül attól, hogy az érdeklődőik munkatársként belépnek –e a hálózatukba vagy sem. Így  könnyítik meg az MLM vállalkozásuk fenntartási költségeinek folyamatos előállítását.

7.) Bőségtudattal rendelkeznek. Az interneten jelentkező érdeklődők kiapadhatatlan forrására tesznek szert, és ennek köszönhetően szakértő-tanácsadói szerepkörbe kerülnek és szabadon dönthetik el, hogy kivel működjenek együtt a jövőben és kivel ne. Ők választhatják ki a jövőbeli munkatársaikat, nem pedig fordítva. Amikor tartása van az embernek, és látható, hogy nincs rászorulva arra, hogy bárki csatlakozzon a hálózatához, akkor válik igazán vonzóvá az értékes munkatársjelöltek szemében.
Kíváncsi vagy arra, hogy milyen bőségtudattal rendelkezel? Itt van egy TESZT, ami segít ezt megállapítani.

8.) Rugalmas gondolkodásmód jellemző rájuk és az idők változásával képesek módosítani a szemléletmódjukon. Olyanok, mint egy fürge motorcsónak szemben egy óceánjáró hajóval. Abban az esetben, ha megváltoznak a feltételek nem kényszerülnek arra, hogy mindent elölről kezdjenek.

9.) Saját névmárkájukat építik fel, nem pedig az MLM vállalatukét. A szó minden értelmében önálló és szabad vállalkozók. Az MLM vállalatukkal létesített kapcsolatukban maximális önállóságra és függetlenségre törekednek a munkamódszereik megválasztása során. Az MLM vállalkozásuk internetre való „átköltöztetése” nagymértékben megnöveli ezt az szabadságérzetüket. Elképzelhető, hogy kellő számú, folyamatosan vásárló ügyfél maguk köré gyűjtésével a későbbiekben ők döntik el, hogy melyik MLM vállalat termékeit vállalják fel forgalmazásra.

10.) Reménybeli ügyfeleik már a velük való kapcsolatfelvétel előtt meghozzák a vásárlói döntésüket. Ugyanez a helyzet a jövőbeli munkatársaikkal is. Napjainkban, ha valaki egy vele személyesen találkozó érdeklődőnek megemlíti az MLM üzletépítő lehetőségét, az illető első teendője az lesz, hogy a Google-ben rá fog keresni arra, és az ott található információk alapján fogja a döntését meghozni.

Ma már egyre gyakrabban  lehet „összetalálkozni” olyan személyekkel, akik teljesen kiábrándultak a hagyományos névlista író és barátokat, ismerősöket bemutatókra meghívó, vevő- és munkatárstoborzó módszerekből. Az ilyen megoldásokat felkínáló MLM-ezőket ma már olyan autósoknak tekintik, akik járművének legalább az egyik kereke ki van lyukadva és ezért csak egyre lassabb haladásra képes…

Egyre nyilvánvalóbb ma már az élő bemutatókra meghívásos módszer hátrányos, időpazarló sajátossága. “Ki a fene fog elmenni 5-féle üzleti- és termék bemutatóra, ha 5 másodperc alatt 20-féle MLM lehetőséget találhat a számítógépe képernyőjén?” (Ann Sieg)
Amikor az ember rendelkezik egy olyan automata rendszerrel, amely kiszűri azokat a személyeket, aki bennünket keresnek, akkor az e-mail postafiókunkban leggyakrabban a vásárlói döntésüket már meghozó személyek leveleivel találkozhatunk.

Ők ugyanis korábban már elolvasták valamelyik cikkünket, és eljutottak a honlapunkra/blogunkra. Ott rákattintottak a „kapu” oldalunkra, és már meg is adták nekünk a kapcsolatfelvételi címadataikat.  Ezt követően elkezdik tőlünk folyamatosan kapni a tájékoztató hírleveket és az intelligens tájékoztató folyamat eredményeként akkor hozzák meg a vásárlói döntésüket, amikor az számukra a leginkább megfelelő.

Akkor most őszintén elárulhatod, hogy melyik megoldást választanád legszívesebben?

Miért akarsz csupán egyféle jövedelemforrásból táplálkozni, amikor többre is szert tehetsz?
Lehet, hogy a válaszod erre az, hogy „Fogalmad sincs arról, hogy mit nem tudsz.”
Tisztában lehetünk azzal, hogy a szponzorvonalunk tagjai jót akarnak nekünk, csupán valószínű, hogy ők sem tudják, hogy mit nem tudnak! A régimódi MLM iskola módszerei annak idején nekik még jól működtek. Ők ma is csak ezeket ismerik, és elavult hiedelmeikhez csökönyösen ragaszkodva  még minidig ezekre igyekeznek betanítani a hálózatuk tagjait. Természetesen ma is vannak olyan MLM-ezők, akik a hagyományos MLM módszerekkel is eredményeket képesek elérni. Azonban elmondható, hogy egyre nehezebben találnak olyan személyeket, akik hajlandók  az ő módszerüket utánuk csinálni.

Te is valóban csak egy murvával borított mellékúton akarsz döcögni az autóddal, ahelyett, hogy az internetes autópályán száguldanál vele?

A döntés csupán rajtad áll. Bármikor megírhatod a véleményedet, vagy kibővítheted az Online MLM-ezők jellemző tulajdonságainak ezt a listáját.

Mindenesetre én kíváncsi lennék a véleményedre.

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=4f49eb9d7c1da9fcfd361276e8a57af1ccc63544ae0e9a6d2aebe863979b84f3dc97950146082cb44fdbbeac6b2c73c94c31a9f85bbe9d784ccabae0ca86793595f6f9639085348b4e786d78b9c7e2c68ac13c44e91f61d1e65f434da3fadf2bbd30fbd7c5056a61713f4e8f0c81be17c75d617aa6b093d860b0b1b8b82c6c6e4cbc3cd45e31e0602a02a0fa496811394390944c63288954d80adfa97209803ee5ba4f84d9ef9c51efec12e33acfffbbc9fd2948113a7437843111a873d43a7ed065fd3237b297805cb666855d70cda544e928d543f6b5181971d51842bd9163cbde974233435e1fbfa0c2623e3fd88ffbf6233a40f7caf639654542f3d910fb890bafa8a9585cf41ad6e2da39577e754d67756d86cd597869fb5767dfa902c5e6fdaf9aac88dd741dd6585a95452ae81a58f8536eba62ce28f1c195976dced787d97ec407c8af439eff7680c1300bc499e9b4b010e61992ccd0adce0dbc95f0532fdd94a4acc63a8eb45d34a971d0701f5263ffbd118c592955bfb61fb19c740f9b4e7811761f93124a0aa6f29620f66edbbf02a7d0817b9d718e6f3b1b2c57208ec5d661b92c56e2a7e4f2cf98e244ffb11fb018ae5aeb4eb9104bcbba93fe01f784fb988df59fab9ae268faa3e4cece2e1559db62e1a437aab20a503014548d0beee0ed7c772d5788b31fa7d09204233d8d077dd58d077c23[[T_F]]

Eddig 36 hozzászólás


  • Napjainkban 3 db lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy a legjobban kihasználhassuk a hatástöbbszörözést:
    .
    1. Az eszünk. :)
    .
    2. A Számítógép.
    .
    3. Az internet.
    .
    Ha az internetet összekapcsolja az ember a kreativitásával, akkor a szó szoros értelmében a lehetőségei korlátlanok. Az Online MLM-ezőkre jellemző még a magas fokú kreativitás, amivel a képességeiket képesek messzemenőkig kibontakozni. Mit értek ez alatt?
    .
    Eljutnak olyan helyekre is, ahova eddig nem volt lehetőségük. Képesek olyan dolgokat is megtenni, ami eddig képtelennek tűnt.
    .
    Ma már csak tényleg egy jó ötletre van szükség, és az ember sokkal könnyebben pozicionálhatja magát az adott téma szakértőjeként, vagy tanácsadójaként. Az pedig köztudott, hogy az emberek mindig is a szakértőket keresték és keresik, hogy megoldják a problémáikat.



  • Hosszú évek óta foglalkozom MLM üzlet építésével.
    Az internet megjelenése sok új lehetőséget kínál mindenki számára a kapcsolatok felkutatásában  és új ismeretségek kialakításában. Mindazonáltal fontosnak tartom a személyes kapcsolatot ember és ember között mivel társas lények vagyunk. Mindenkinek azt javaslom, hogy fejlessze magát és alakítsa ki az érdeklődő szerző rendszerét. A cégek által kínált megoldások is akkor lesznek igazán hatékonyak ha felvállaljuk magunkat és oda is tesszük a saját hitelességünket.  Jó munkát mindenkinek. Tetszett ez a cikk.



  • Régi MLM építők vagyunk a párommal, a hagyományos rendszer is jól működik,de a jelöltek összeszedése egy kicsit macerás. Nincs gondunk az ismerkedéssel,pillanatok alatt tudunk kapcsolatot teremteni bárkivel.de amit itt bemutatsz és javasolsz az nagyon ötletes és jó dolog. Véleményem szerint ez lesz a jövő,de a személyes kapcsolatra is megoldást kel keresnünk (de ennek a hogyan ja legyen mindenkinek saját problémája) mert személyes kapcsolatok nélkül jó üzleti kapcsolat nem igazán működik.Mindenkinek jó és sikeres munkát kívánok.
     



  • Szédületes élmény ezen az új sztrádán haladni!
    Kívülről nem is látsz mindent, csak, ha már benne vagy!
    Szerteágazó, és gazdag a kínálat amivel ” dolgozhatsz”, így valóban élményszerű az egész!
    Új módszerek, ötletek jelennek meg folyamatosan. Az mlm már nem kétségbeesett jelöltvadászatot jelent, hanem egy izgalmas, kreatív tevékenységet!



  • Sándor, való igaz, hogy a személyes kapcsolattartást az  Online MLM-ezők tevékenységéből sem lehet kihagyni, viszont az internetes módszerek  óriási előnyét a kapcsolatfelvétel megkönnyítésében és élvezetessé tételében ma már senki sem vonhatja kétségbe!



  • Kb. tavaly ilyenkor bukkantam rá Béla egyik honlapjára. Azt hiszem az MLM tévhitekről szólt. Miközben ültem a gép előtt és olvastam,isteni jó érzés fogott el. Az,hogy végre nem kell könyörögnöm senkinek azért,hogy meghallgasson vagy megnézzen egy üzleti bemutatót.Azóta blogokat működtetek és van saját honlapom,a nevemet egyre többen ismerik és olyan kapcsolatokra tettem szert,amelyeknek értéke pénzben ki sem fejezhető. Van még mit fejlődnöm bőven,azonban ezek az írások nagyon sokat segítenek és ezért nagyon hálás vagyok!Köszönöm Béla! :)



  • Köszönöm Hajni, az elismerő szavaidat, melyeket igazán remek érzés elolvasni!

    Örülök, hogy “munkásságom” eredményeként Te is felfedezted az Online  Marketingben rejlő előnyöket, és hozzákezdtél a frissen szerzett ismereteid és képességeid kamatoztatásához. Persze mindehhez a Te új megoldásokra való nyitottságodra is szükség volt…



  • Köszönöm Béla a biztatásod,igazán jól esik! Rengeteg információval szolgálsz,iszonyatos ismeretanyaggal rendelkezel,alig bírom befogadni ezeket…



  • Én még csak kisiskolás vagyok az MLM Internetes vállalkozásában, viszont igyekszem kitűnő tanuló lenni. Bizony a szponzor vonal rendkívül értetlen és hagyományos.



  • Azt, amit Hajni írt, csak megerősíteni tudom..
    Az Én napi gyakorlatomban is megmutatkoznak a jelentkező érdeklődők, a blogjaimban,weblapomon található írások kapcsán. Jól működik ez. és remek dolog.
    Köszönöm az inspirációt Béla!



  • Kedves László!

    Köszönöm az elismerő szavaidat.
    Nagyon örülök, hogy Nálad is “működik” az Online MLM!



  • Én is csak csatlakozni tudok ahhoz, amit Hajni, és László írt. Megváltozott a világ számomra is, egy olyan irányba, amit el sem tudtam volna képzelni azelőtt!! :D
    Valóban még rengeteg mindent kell tennem nekem is, meg még annál is többet…..de azt mind örömmel fogom már.
    Köszönöm, Béla. :)



  • Hajni, én is így vagyok vele, alig birom befogadni a sok hasznos információt, de ha nem így lenne, nem tudnánk fejlődni, nemigaz? :D



  • Én meg ámulva nézem a különböző érdeklődésű emberek személyes fejlődését, magamat is beleértve, akik ezen a vonalon haladnak, és elfogadták, hogy Béla mutasson valami különlegeset, melyet ők sem tudtak magukról.
    Ez a valódi inspiráció, köszönet érte!



  • Kedves Móni és Zita!

    Büszkék lehettek magatokra, hogy “vettétek a lapot” amikor “összetalálkoztunk egymással” és azonnal hozzákezdtetek önmagatok egy még jobb “változatának előállítása” érdekében CSELEKEDNI! Ez azt jelenti, hogy nem értek benneteket felkészületlenül a tőlem kapott információk!

    Csak így tovább!

    Köszönöm szépen az elismerő szavaitokat, melyeket jő érzés elolvasni.



  • “Az internet egyenlő esélyeket teremtett” Burke Hedges
    Én is nagyon örültem amikor rátaláltam Bélára,bennem is hasonló dolgok kavarogtak az MLM-ről, csak addig nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, már régebben foiglalkozom az MLM-el, de kb április óta kutakodom, hogyan lehetne jól csinálni onlain, mikor elolvastam a2 kötetes e-bok tanulmányodat kézzel irtam vagy 3 a/4-es oldalt, majd elküldöm az emil cimedre



  • Kedves Ili! (A skype nevedből következettem ki, hogy így hívnak!)
    Köszönöm az elismerő szavaidat és nagyon kíváncsian várom az e-bookom elolvasásának hatására írt gondolataidat összefoglaló 3 A/4-es oldal megérkezését.



  • Amit a Béla leírt azzal nagyon egyetértek, de sajnos még vannak nyomulós mlm-ezők akik tapasztalatom szerint míg én építem a kapcsolatot, addig ők beléptetik. Igaz, hogy a munkája az nem biztos hogy sikeres lesz.



  • MLM Hálózat indítóként, én is az egyik rajongó olvasód vagyok.
    Ezt a tanulmányt, amit ezen a blogon írtál, különösen nagy tisztelettel és gyönyörűséggel olvastam, mert pontosan azokat az ismérveket írtad le, ami a mi hálózatunkat is jellemzi.
    Végre úgy érezhetem magam, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az online-mlm, az mlm tevékenységek jövője. Ma már az Internet eszközeivel, (email, Skype, honlap, stb…) teljes mértékben fel lehet váltani a személyes kapcsolat teremtést. A mi hálózatunk, kizárólag az Online kapcsolat útján épül, egyre eredményesebben. Bár az a véleményem, hogy ezt a tevékenységet is meg kell tanítanunk az emberekkel. Elsősorban azt kell megtanítani, megértetni velük, hogy ne az átlagos internetezők szokásával dolgozzanak. Ne csak felületesen olvassanak el egy-egy levelet, ha kapnak, vagy ne csak egy pillantást vessenek egy honlapra, hanem figyelmesen olvassák el a tartalmát, mert így érthetik meg a dolgok lényegét.
    Gratulálok a munkásságodhoz, és természetesen ezt a cikkedet kiegészítve a véleményemmel, meg fogom jelentetni a honlapunkon. Munkádhoz sok sikert és végtelen türelmet kívánok.



  • Kedves Jutka!
    Köszöntelek a honlapomon!
    Hálásan köszönöm Neked az elismerő szavakat és örülök, hogy véleményünk egyezik az Online MLM jövőjére vonatkozóan.

    Megtisztelő számomra, hogy ezt a bejegyzésemet a honlapodon is közzéteszed.

    További sikeres online MLM-ezést kívánok Neked!

    Béla
    Kajárik Béla recently posted..Online MLM titok- Az MLM-ben a termék valójában TE vagy!My Profile



  • Gyakorlatilag ezt tesszük mindannyian. Tanuld meg tedd meg. Egyszóval tanulunk, fejlődünk, és utána átadjuk azt amit tanultunk, olyan embereknek, akiknek szükségük van a mi tudásunkra, tapasztalatunkra, termékünkre,
    Földiné Csúcs Mária recently posted..Itt van az Ősz itt van újra!!!My Profile



  • Kedves Béla!
    Csak köszönni és gratulálni tudok Neked. Nagyon sokat tanultam Tőled. Nagyon közel áll hozzám az a stílus, az a módszer, amivel dolgozol. Tisztességes, becsületes, segítő. Sok sikert kívánok, megérdemled!



  • Kedves Zsuzsa!

    Üdvözöllek ebben a “kis közösségünkben”!

    Hálásan köszönöm Neked ezeket az elismerő szavakat, melyeket igazán jó érzés elolvasni, és többlet energiát adnak nekem e tevékenységem folytatásához.
    Kajárik Béla recently posted..MLM bölcsesség- Ha alkalmazottként dolgozol akkor csupán egy fogaskerék vagy a gépezetben…My Profile



  • Kedves Zsuzsa!
    Én is köszöntelek téged. Tökéletesen igazad van sokat lehet a Bélától tanulni. Mi is ezt tesszük folyamatosan.
    Földiné Csúcs Mária recently posted..keresed a bajt vagy kerülöd- Szódabikarbónával a rák ellen!My Profile



  • Kedves Béla! Őszinte elismeréssel figyelem azt a kitartó munkát, amit Te az online MLM kedvező tulajdonságainak megismertetése ügyében kifejtesz. A magam szerény lehetőségeivel, én is szeretnék csatlakozni ehhez a munkádhoz. Ennek megfelelően a témával kapcsolatosan itt közreadom, néhány gondolatomat.
    Nagyon időszerű az MLM új, online rendszerek részletes elemzése és azok számos, márt feltárt kedvező tulajdonságainak bemutatása, mert még nagyon sok ember idegenkedik minden MLM rendszertől, és így sok kedvező lehetőségtől fosztják meg magukat.
    Még sok felvilágosító munkára van szükség ahhoz, hogy a sok MLM-ből kiábrándult ember tudatáig eljuttassuk, hogy az online MLM, és azon belül, az én általam “szuper-MLM”- nek nevezett, több-szektorú online-MLM, a világ legerősebb “csőd- és válság-ellenállóbb” vállalkozási formája.
    A felsorolt tulajdonságokkal egyetértek. Különösen, fontosnak tartom a 8. pontban említett rugalmas gondolkozást, mert a közismert BRUNO DE BONO, vezetési guru szerint “a tévedéseink és hibáink 90%-a, merev gondolkozásunkból származik”. Azoknak, akik a rugalmas gondolkodásról többet szeretnének tudni, ajánlom, hogy olvassák el a www. gtkpersonal.hu honlapon található, “Rugalmas gondolkodás és vezetés” című írást.
    Fontosnak tartom továbbá a 9. pontot is, amihez ajánlom a GTK, személyes márka sztoriját elolvasni a www. gtkpersonal.hu honlapon.

    Üdvözlettel: DR. G. Tóth Károly



  • Kedves Károly!

    Nagyon örülök, hogy igen értékes tapasztalataiddal és tudásoddal hozzá kívánsz járulni “kis közösségünk” tudásbázisának gyarapításához.
    Maximálisan egyetértek az alábbi megfogalmazásoddal (is):

    “Még sok felvilágosító munkára van szükség ahhoz, hogy a sok MLM-ből kiábrándult ember tudatáig eljuttassuk, hogy az online MLM, és azon belül, az én általam “szuper-MLM”- nek nevezett, több-szektorú online-MLM, a világ legerősebb “csőd- és válság-ellenállóbb” vállalkozási formája.”

    Az említett cikkeidet én is olvastam és mindenkinek nagyon ajánlom a figyelmébe.

    További értékes hozzászólásaidra számítva,
    Üdvözlettel:
    Béla
    Kajárik Béla recently posted..Önfejlesztő bölcsesség- Képzeletben lásd magad olyannak…My Profile



  • Kedves Béla!
    Sokadik cikkedet olvasom és mindig igazat adtam, és valahol hasonlót szeretnék elérni mint amiket Te leírsz.
    Mégis azt gondolom , valahol a kettő között van az igazság. Hagyományos és On-line MLM témában.
    Nem mindenki internet használó, Magyarországon ez még csak 30-40%-a az embereknek.
    Van aki szereti a személyes kapcsolatot, a materiális világot, ezért gondolom azt, hogy mind a két színtéren érdemes jelenleni.
    Főleg az elején, amikor az ember gyors fejlődést szeretne.
    Köszönöm NEked, hogy megosztod velünk tapasztalataidat, mert valóban nagyon hasznosak és nagyon sokat segítenek abban, hogy ne kelljen minden buktatón keresztülesni.
    Szép, eredményes és sok -sok örömmel teli napokat kívánok
    Csipkay Miki



  • Egyetértek Veled Miki!
    Természetesen az MLM ma is mindkét – hagyományos és online – módszerrel eredményesen végezhető. Az ember egyébiségének sajátosságai határozzák meg, hogy melyik módszerrel lesz sikeresebb.

    Én azért helyezem az esetleg kissé eltúlzottnak tűnő hangsúlyt az online MLM-re, hogy akinek a hagyományos MLM módszerei nem illeszkednek az egyéniségéhez, könnyebben észrevegye, hogy VAN más választási lehetősége is!

    Holnap erről a témáról – régi és új MLM módszerek – szándékozom egy friss bejegyzést készíteni.

    Engedd meg, hogy első hozzászólásod alkalmával üdvözöljelek a “közösségünkben”! Kívánom, hogy érezd “otthon” magad és örülnénk, ha a jövőben tapasztalataiddal Te is hozzájárulnál tudástárunk gazdagításához.
    Kajárik Béla recently posted..Önfejlesztő bölcsesség- Képzeletben lásd magad olyannak…My Profile



  • Az igaz, hogy ma még sokan a hagyományos módszerekkel érnek el sikereket. Az én cégem is nagyrészt a hagyományos módszerekre helyezi a hangsúlyt. Valahogy berobbannak a “sikeres” kezdők, egy pár hónapig Ők vannak ünnepelve, a vízcsapból is ők folynak, és amilyen gyorsan berobbantak olyan gyorsan a pénzük elfogytával el is tűnnek. Mert hát a telefonszámla, a szórólap, a marketing anyagok, és még sorolhatnám, sokkal többe kerülnek, mint amit általában az elején tudatnak velük.
    Földiné Csúcs Mária recently posted..Amiről a kozmetikai ipar mélyen hallgatMy Profile



  • Kedves Károly, én “lecsaptam” a honlapodra, több cikket is elolvastam, a Rugalmas gondolkodásról szóló bejegyzés nagy energiát szabadított ki belőlem, örülni kezdtem, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Sokszor szenvedünk a saját, vagy mások merev gondolkodása miatt, és még azt is hisszük, úgy jó. Szerintem fordítsunk ennek hátat. Ahol megy. Ahol meg nem, ott nem érdemes tevékenykedni. :)
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az információt!! :)
    Petőházi Mónika recently posted..Sok energiát vesz ki belőledMy Profile



  • Most hallgatom a Network Marketing Pro blogon Csombor Róbertet, aki azt mondja Reddy szerint csak az online mlm nem úgy működik mint a hagyományos, vagy a kettő ötvözve. De inkább a személyest, a hagyományost ajánlja. Számomra ez egy kicsit furcsa.
    Földiné Csúcs Mária recently posted..Amiről a kozmetikai ipar mélyen hallgatMy Profile



  • Kedves Béla!
    Hozzáfogtam a tanuláshoz, és igyekszem nagyon gyorsan elsajátítani azt a lehetőséget, amit a Te hatalmas tudásod adott! köszönöm, és igazán tiszta szívvel mondom, hogy ez szenzációs! Hatalmas lehetőségek, hatalmas siker! rengeteg idő és pénz van benne!
    Köszönöm a lehetőséget, hogy tanulhatok Tőled!
    Dr. Dezsényi Emese recently posted..Érezted már úgy- hogy hálás vagy az életnekMy Profile



  • Kedves Emese!
    Örülök, hogy Neked is tetszenek az online MLM alapelvei.
    Kívánom, hogy minél előbb Neked is legyenek meg az ehhez szükséges eszközeid és azt követően már “csupán” a kreativitásodon, energiádon és idődön múlik az, hogy mennyire leszel benne eredményes!
    Béla recently posted..Önfejlesztő bölcsesség- A szeretet azt a vágyat kelti szívemben…My Profile



  • Kedves Béla.
    Mint már írtam is ,hogy egyet értek veled az MLM új nézetek területén. De az a problémám, hogy nem rendelkezem több jövedelmet hozo lehetöséggel amit feltudok használni, mint az EUKK. lehetöség. A kérdésem az hogy költséges lenne -e az elektrónikus rendszert beinditani amiröl a mostani leveledben is szó van? Válaszod előre is köszönöm. üdv Fodor Erzsébet



  • Kedves Erzsébet!

    Egy Word Press típusú honlap sablon (domén regisztráció, tárhely bérlés és honlap sablon feltelepítés) + autoreszponder jelenleg 35.000 – 50.000 Ft között elkészíttethető.
    Kajárik Béla recently posted..Önfejlesztő bölcsesség- Amíg nem találsz valamit- amiért küzdhetsz…My Profile



  • Érdekes, amit leírtál, de szerintem nem lehet csak az internetre hagyatkozni az MLM-ben. Szerintem most is számít az emberi tényező.Én pl. olyan rendszerben vagyok aminél nem használhatok netet, kimondottan személyes kapcsolatra épít, és ha beengedek valakit az üzletbe, ott nagyon is számít, hogy milyen ember, tudok-e vele együttműködni. Nem kell mindenkit beengedni az üzletbe, mert lehet hogy a problémába vásárolok bele, de ha személyesen ismerem valamilyen szinten(még így is benne van a melléfogás lehetősége), akkor tudom mire számíthatok. Neten ez nem lehetséges.


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge