Mi az a két (2) legfontosabb tényező, ami hiányzik az MLM-ezők többségének a gyakorlatából?

Print This Post

Az MLM angol anyanyelvű művelői nincsenek kibékülve a szakmájuk elnevezésével. Az MLM betűszó ugyanis – szó szerinti fordításban (Több Szintű Marketing) – leginkább ennek a tevékenységnek a jövedelem elosztó sajátosságára utal (Szerintük pontosabb megfogalmazás lenne talán a Több Szintű Jutalékelosztó Rendszer) nem pedig az elvégzendő feladatra, vagyis a marketingre.

Jól tudom, hogy ez utóbbi sem magyar kifejezés és az értelmezése további segítséget igényel. Íme, az általam eddig talált leginkább megfelelő meghatározás arra, hogy mi is a marketing?

MARKETING: Segíteni az embereknek arra a döntésre jutni, az ő ötletük az, hogy megvegyék tőlünk az adott terméket vagy szolgáltatást.

Az MLM-mel ma már számos meghatározással találkozhatunk, attól függően, hogy melyik fő jellemzőjére helyezzük a hangsúlyt. Például: Hálózatos értékesítés, kapcsolati marketing, ajánló marketing.
Arról, hogy kinek-kinek „Mit is jelent az MLM?” Nos, erről a témáról (is) beszélgettünk Gerbovics Peti barátommal az interjú sorozatunk egyik részében, amit ITT hallgathatsz meg.

AZ MLM kifejezéssel elégedetlen angol anyanyelvűek kitaláltak egy szerintük jobban megfelelő elnevezést az MLM-re: Network Marketing (fordítása: Hálózatos Marketing). Való igaz, hogy ez a két szó sokkal jobban kifejezi ezt a modern termékforgalmazó tevékenységet.

Ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, könnyen rájöhetünk, hogy

a mai MLM-ezők döntő többsége sok mindent csinál, kivéve pont ezt a kettőt:
a HÁLÓZATÉPÍTÉST és a MARKETINGET!

A tapasztalat szerint az MLM vállalatok képzésein ezekről szinte egyáltalán nincs szó… A szponzorvonalak oktatásainak napirendi pontjai között is többnyire hiába keressük a hálózatépítést vagy a marketinget – az online  MLM-ről már nem is beszélve…


Mit is oktatnak akkor ott?

Termékismeretet és elavult, életképtelen „vevő- jelöltkutató” módszereket. Ezek alatt értsd azokat a másokat molesztáló, zaklató, bosszantó és üldözőbe vevő „technikákat”, amelyek elől az emberek ösztönösen igyekeznek elmenekülni.

KÉRDÉS:

Hogyan fogja ez a népes társaság, előbb-utóbb megtanulni az MLM szakma életképes és ügyfélbarát fortélyait, műhelytitkait?

Valószínű, hogy nem a szponzori vonalukban megtalálható erőszakos, ügynöki vénával megáldott, pénzéhes, kapzsi személyektől, hanem az interneten – szerencsére egyre növekvő számban – felfedezhető online MLM-ezőktől!

Az internetről igazán elmondható, hogy egy nagy ESÉLYKIEGYENLÍTŐ.

Az átlagember a történelem folyamán sohasem rendelkezett ugyanolyan vagyonteremtő eszközökkel, minta gazdagok. Századokon át a királyok birtokoltak minden földet, aztán az olaj– és acélmágnások birtokolták az összes nyersanyagot, a nagyiparosok birtokoltak minden gyárat. Az Internet azonban egyenlő esélyeket teremtett. Ez a nagy esélykiegyenlítő.”

Burke HEDGES


És ez – szerencsére – vonatkozik az MLM-re is!

Mi lenne, ha az MLM vállalat megragadná az internetes kereskedelem legelőnyösebb vonásait – a sebességet, a hatékonyságot és a globális elérést – majd hozzáadná a hálózatszervezés legjobb tulajdonságait – a személyes termékmarketinget meg az üzletépítés közösségi jellegét?”

Burke HEDGES

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=f026692fcc67364e1266dec65c1505c6ba9f66d0ce7bb47df110a0029c1f7326eb3ff00b1d6928bfbcd6dcf8843599e8ad16a86405f5bd4611a876e3d93c24577f67aa43fe3b5709df013a812cdf9e2b771ce24e01f3cf7963800ad1ab2e7e3240fbfc8dc4803d6707febce02d3a75dfcbde071d95b93eee1216b154259b1d818637017c62ec8165dfa635e1d8b04ce2dda52aec6978ff73cc5a3b46bbf311a3748de12265f55483b275fe34a9e5f48fb2e8a84c292545759dcc615ea554e95dd48c22d30ab64e197698148b1b11d8a8a4a4c0d05be9cc8a028c7083f0c0b6b86eb57b728e9f59a0244cdc7e120f04bd1fa3a8a44fbf46fdd7bfcc367df8c046df4639915aa88ae4d2751c3c386dbc1b27a8cb25f79de6317dfb57e073812738517036b6dd7f2fff90de74b6b8f7fdd94fe428ab4d5ca21ada3cc90e7992d29d9a6cd19339790e2092a62f2a9ab23904efbb19d100ccfdc14d83a2f685ef6f3581b57afcdfe0257703fb9fc64456533ecc7dd44299c3a363bb9a16b00bce13c235f75f9f7186e83aa1ba0cfeab5d092f64467fdc742d03a4f3a2702bd25b79345b3579b4e951d2aae330b8046c5a6ee3048e76c73066f59bb212157fccaf1f8544331cd96061857b342b59ccc68061f803af17d062037a635789e5ea5789e436[[T_F]]

Eddig 3 hozzászólás


  • Nekem az MLM-rol a kovetkezok jutnak eszembe. A legnagyobb kincset talaltam meg. A szo szoros ertelmeben senki nem ajanlotta meg a mai napig egy mlm uzleti lehetoseget sem. Jelen pillanatban a masodik uzleti  formaban vagyok. Amikor eloszor hallottam, hogy mi mindent adhat ez a lehetoseg egyszeruen oda voltam erte. Szeretek embereknek segitni es itt ezt ugy kamatoztathatom, hogy  sok baratom lehet minek a kovetkezmenye az anyagi fuggetlenseg. Ez az a ero, hogy csak rajtam mulik, hogy hany ember akarja elvezni a tarsasagomat ez mar csak rajtam mulik. Az MLM nekem azt jelent, ismeretlen ismerosokbol, csaladi vallalkozas. A csalad tobb labon all, mint a mi uzletunk is.  Andrea Zsuzsanna.



  • Ugy fogja megtanulni, ha merlegre teszi,hogy mit nyerhet es mit veszithet ? Ez a szakma azokkal epul, akik azt lesik mit kell tenni, ahhoz, hogy elerjek a celjaikat, melyhez mi onzetlenul segithetunk,. Ha azt megertik, hogy eloszor megukba kell fektetni ahhoz, hogy valtoztatni tudjon az eleten akkor a legnagyobb kincset kapja meg ami elvezeti a minosegi elethez. Biztonsag, baratok es novekvo jovedelmet. Persze azt is tudomasul kell venni, hogy vannak kiveteles egyenisegek akik gyorsabban elerik a milliomosk taborat. Ezeknek surgeto kenyszer es a cselekves a donto, valamint nem varnak a csalodasokra hanem faljak a konyveket es igenybe veszik a segitseget amit mi tudunk adni. A fortelya egyedul az ha magunkat adjuk es tajekozottsagunkkal segitunk, hogy megtapasztalja, hogy tudjon hinni magaban es bennunk. Mi latjuk mikent lehet az utjukat kikovezni. Andrea Zsuzsanna



  • A hálózatépítésbe vetett hite, hogy ezt meglehet csinálni a legfontosabb, hogy miért akarja ? A marketingterv az az eszköz amivel fejlődik és utat mutat, hogy hogyan lehet megcsinálni.  A hite és a hozzállása ami nem engedi, hogy eltérítse.


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge