Önfejlesztő bölcsesség: Az évek során egész csoportra valót gyűjtöttem össze fontos emberekből
“Az évek során egész csoportra valót gyűjtöttem össze fontos emberekből, akik azért fontosak számomra, mert mestereimnek tekintem őket. Na már most, akad közöttük
kertész, állattartó, aki tehenet fej, de akad különlegesen képzett professzor, sőt, olyan személy is, akit személyesen nem ismerek, csak olvastam róla, mint Gabriel García Marquezről. Egyik álmom, hogy találkozzak vele. Szóval, ezek mind mestereim. George Eliot is, a nagyszerű regényíró. A nyelvhasználatomban az egyik mesterem Jane Austen. Tehát kialakítottam magamnak egy nem hivatalos tanácsadó testületet.”
Martha Stewart
Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!
Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.
Hozzászólások



Ezzel én is így vagyok.
Számos olyan mentorom van, akivel még személyesen nem találkoztam, de így is nagyon sokat tanulok tőlük. És persze sok olyan is van, akivel már volt szerencsém találkozni. 

Gerbovics Péter recently posted..Pénzügyi IQ- Egy munkahely biztonságáról beszélni…
Minden egyes témakör felvetésekor elgondolkodok és csodállak, hogy tudod ilyen egyszerüen ,kifejezően, érthetően összefoglalni a mondanivalódat, mind pl. most is “kialakitottam magamnak egy…… ezért marad meg sokminden a tanitásaidból.
Kedves Gyöngyi!
Az említett – nekem is igen szimpatikus megfogalmazásért – az elismerés Martha Stewart-ot illeti meg, ugyanis a fenti idézetnek ő az “eszmei szerzője”.
A másoktól átvett idézeteknek éppen ebben “van az ereje”, hogy nálunk jóval találóbban és kifejezőbben írják le a gondolatainkat! Így képesek nekünk valóban “erőt adni”, és segítenek egy adott “megoldás” minél gyakrabban történő felelevenítésében és megjegyzésében.
Kajárik Béla recently posted..Online MLM titok- Online marketing kutatók új generációja
Akkor jó ha sok megfelelő mentort találunk vagy az is jó ha egyet akinek több mentora van és a tőlük tanultakat ő át tudja adni számunkra nem igaz,mint TE BÉLA
És amikor másoktól idézünk, vagy más Vonzó Marketingesek írásaiból mazsolázunk, és küldjük ki a -már meglévő, vagy leendő- csapat társunknak, az azért is jó, m mi “csak” közvetítjük azt, amit mi akarnánk elmondani, de tőlünk nem hallják meg, vagy nem akarják meghallani azok, akiknek szánjuk a mondanivalónkat.
Radó Hajnal recently posted..Az elme ereje valóban hihetetlen…
Hajni nagyon jól összefoglalta a lényeget!!
(És amúgy Marquez nekem is nagy kedvencem;) )
Petőházi Mónika recently posted..Az őszinte dicséret ereje
Minden könyv mögött egy emberi élet van. Tapasztalataival, megszerzett tudásával, élményeivel, fantáziájával. Minden könyvvel egy emberi életbe nyerünk betekintést, és lehetőséget, hogy általa bölcsebbé váljunk.
Erdei Zita recently posted..130” Ha felhagyok az ítélkezéssel valamivel kapcsolatban- akkor nem leszek többé foglya annak- amit elítéltem”
Ezt nagyon érdekes volt most számomra olvasni, mert valójában én is ezt csinálom. Megerősített az utam helyességéről.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Tisztában vagy vele- mit isztok- mivel főzöl – tanulmánysorozat a vízről 5 rész
Azon embereknek a magunk köré gyűjtése, még ha csak könyv, vagy az internet segítségével távoktatási formában is akitől tanulhatunk, aki a példaképünk lehet, egy igazán remek dolog.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Tisztában vagy vele- mit isztok- mivel főzöl – tanulmánysorozat a vízről 5 rész
Igen, Mária! Hála az internetnek, hogy ennyi eddig nem látott lehetőségekhez tudunk hozzájutni, mint szakember véleménykérés.
Igazad van neked is Jelena, hogy hála az internetnek, rengeteg lehetőséghez jutunk hozzá a tájékozódás, önképzés területén. Viszont az is tény, hogy legalább ilyen sok a kevésbé használható dolog is.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Tisztában vagy vele- mit isztok- mivel főzöl – tanulmánysorozat a vízről 5 rész
Kedves Zita!
Igen minden könyv mögött egy ember élet van ,sajnos én még nem sok könyvet tudtam elolvasni,így a tapasztalatom is kevesebb ,mint a tiéd.Ezért az írásaimban a bölcsesség még kevés ,de majd alakul.Fontos hogy legyünk egyre tájékozottabbak és képezzük folyamatosan magunkat és akkor elérjük azt amit szeretnénk.
A számunkra fontos emberek gyűjtögetése az egész életünkre kihatással van. Mégpedig pozitív irányban. Sok esetben a családi kapcsolatok is javulnak általa.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Tisztában vagy vele- mit isztok- mivel főzöl – tanulmánysorozat a vízről 5 rész
Igen Mária a fontos emberek gyűjtögetése tényleg,kihat az életünkre,van ,hogy pozitív irányba.De mi van akkor ,ha a család nem nézi jó szemmel a mi kapcsolat építéseinket?Nem értik meg ,már mint a család, hogy ez az ő életük javulását is szolgálná.