Online MLM termékforgalmazó – a modern mozgóárus

Print This Post

Abban ma már kevesen kételkednek, hogy az MLM a közvetlen kereskedelem legmodernebb és leghatékonyabb formája. Egyre többféle igen találékony hasonlattal találkozhatunk, ami megkönnyíti ennek a sokoldalú szakmának a megértését.

Az egyik mai felfogás szerint az MLM-ező nem más, mint az MLM vállalata termékeinek mozgóárusa (mint pl. egy Family Frost alkalmazott)

Az eltérés a hagyományos mozgó árushoz képest az, hogy az MLM-ezők a saját lakásukat is nyitva tartják a vásárlóik számára, emellett telefonon és interneten is fogadják az ügyfeleik megrendeléseit, illetve a lakóhelyükön, vagy annak környezetében még házhoz is szállítják a termékeket.

Ez tehát a klasszikus „boltos” felfogás, ahol az ügyfelek kedvük szerint beszerezhetik maguknak az életük jobbá tételéhez vagy a problémáik megoldásához szükséges dolgokat, és cserébe pedig pénzt adnak ezért.

De hogyan működik ez a dolog az interneten?

Az MLM vállalkozásunk internetes „részlegének” megnyitását követően elmondhatjuk, hogy a honlapunk „KAPU oldala” képezi a boltunk BEJÁRATI AJTAJÁT.

Itt van lehetőségünk arra, hogy a vásárlóink megadják nekünk – az űrlapunk segítségével – a kapcsolatfelvételi adataikat. Így képződik folyamatosan a NÉVLISTÁNK, vagyis a Kapcsolati Tőkénk, ami az „arany tojást tojó tyúkunk” lesz majd a jövőben.

És miből áll a BOLTUNK?

Nos, ez az, amit ma még sokan nem tudnak…

FIGYELEM: A cikk további része kizárólag az MLM hálózataimba beregisztrált MUNKATÁRSAIM és az ELŐFIZETÉSSEL rendelkező látogatóim számára hozzáférhető.
Jelentkezz be vagy csatlakozz előfizetőink közé

[Guarded by Membership Site Software: WordPress Membership Site Plugin - MemberWing - membership site plugin]
[Supported by: VGA Capture Cards and VGA Capture Solutions]



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=122162c62746f2a79a156a49343b950c42807ca7e972576a7b0f6be917f518cd06d41ba2ea03c754573f56176faeccbb92c4e6fdcf55116dcb1b9506a35051bc948c41a81fd50d9234dabedbe29c999ece42ba0b07fc0f610e6bc458bb21e470a9cfea7c7614aaa72e38309011df489c741927506debc8833b0bea62e39528e5f2757135661e8896c78a7445dcd516658f1336f09ed1dcf56bf666cc6b30e6165ee516f9fcb958fcbd556edd9b3d358a1ebbfbbf3bba26e7298d1d73a6459f66758e8db243fd5411e0dc1cd9df4dc298a0fa9fa7819b204357d4f9af15b963b8e1f3e967aaf4f6fb297411617e791cfc898f1f124b9f4aead2dd504cda1e999de8ad0e2b6e0c6cf21b6dedde0f6428061bb14688489a174ad3c6ecf78407e754a03b684102630825c7a6f0b3de976202b287b62326c5331b67d1af62b4a5c35f489b83bb585bc01316d5f73b41bb5ee98703e7c2b25ee7236b5ac93bda156c01cd7214176c84886a7f3a0ee9bfe0a0caa4429c03e94dacde4c3a226a1fca161c9000cc6a070c0ac46fd72e592f50a08a3a21bc67d07f0dcae2370d99fc8fa994c3991fa4e244eb43f401b015e0e254e0e244887e9eeefe62eb57d07adb6ab19e2bceccbf25bd0287f17186c42898f5ae100b618fb4a87e35bbb62725760cd3e844fcd07832a6da5c7678525c7679b9[[T_F]]

Eddig 2 hozzászólás


  • Egy biztos, az alap online eszközökkel már önmagukban is lehet eredményeket elérni, erről nekem is csak pozitív tapasztalataim vannak és a többi MLM-ezőnek is, ahogy a hozzászólásokban lehetett is olvasni.
    .
    Azonban kiemelkedő eredményeket csakis vállalkozó gondolkodással és mentalitással lehet elérni. Az internetben rejlő lehetőségek száma sokkal több annál, mint ami elsőre látszik. “Gondolj nagyot és merészet!” Akik tudják hol van a célpiacuk, hogyan érhetik el őket és hogyan kommunikáljanak velük, azok elmondhatják magukról, hogy az átlagtól magasabb színvonalon élnek.



  • Ez leginkább a közeli jövő. ugyan már most is valóság, a többi kereskedelmi formula mellett, viszont a jövő már ez.


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge