Partner Programok előnyei

Bejegyzés nyomtatása

Az online MLM műhelytitkai és legújabb módszerei iránt érdeklődők számára – legalább is hazai vonatkozásban – egy ma még viszonylag ritkán alkalmazott eszközre szeretném felhívni a figyelmet. Ez pedig a partner program (angol nevén: Affiliate Program).

Egy ilyen programnak a segítségével a saját INFORMÁCIÓS TERMÉKÜNK értékesítésére van lehetőségünk méghozzá úgy, hogy közben élvezzük a jól ismert vírus marketing előnyeit.

Konkrét példán bemutatva ez a következőket jelenti: Mondjuk, hogy van egy e-book, aminek az eladási ára (nettó) 4.000 Ft. Az e-book tulajdonos mindazok számára, akik készek ezt az e-bookját másoknak ajánlani felkínálja a nettó ár 35 %-át jutalékként.

Bárki partner lehet egy ilyen partner programban, csupán egy regisztrációs űrlapot kell kitölteni, és elfogadni a felkínált együttműködési feltételeket. Néhány esetben a partner státusz elnyerését az adott termék megvásárlásához kötik, de ez ritkán szokott előfordulni. A partner program tulajdonosa a jutalék kifizetését tetszés szerinti mélységben határozhatja meg. Saját MLM hálózatának tagjai részére magasabb jutalékot is megállapíthat.

Minden partner egy jelszóval védett kezelő panelen, nyomon követheti a tevékenysége eredményességét (bannerre klikkelések, eladások száma, kifizetések megtörténte, stb.) A jutalék (25 – 45 %) kifizetése havonta szokott megtörténni és egy minimális érték elérése (pl. 10.000 Ft) a feltétel. Az adott összeg számla ellenében (ha a partner vállalkozó, illetve cégtulajdonos) vagy megbízási díjként – az érvényes adószabályok alapján kiszámított értékben – kerül kifizetésre.

Milyen előnyei származnak ebből a partner program üzemeltetőjének?

1.) Reklámtevékenység másokkal elvégeztetése. A jutalékért cserébe többen hajlandók az ismerőseik közül azoknak felhívni a figyelmét, akikről feltételezik, hogy érdekelheti őket az adott témakör (Itt kezd jelentősége lenni annak, hogy jelenleg ki milyen nagyságú címlistával rendelkezik, amely egy adott témakör iránti érdeklődőkre vonatkozik).

2.) Keresőmotorok (pl. Google) honlap látogatottsági listáin kedvező hely elfoglalása. A keresőmotorok kifejezetten kedvelik a partner programok által használt honlapokat, így elősegítik azok jó szereplését a népszerűségi listájukon.(Konkrét tapasztalati adatokkal is alá tudom ezt támasztani. Az Online MLM 2.0 e-bookom értékesítésének kezdetétől számított 2 órán belül az adott honlap oldalam az “online MLM” kulcsszóra a Google ranglistájának 36. helyére került fel (jelenleg a 11. helyen van)!

3.) Munkatárstoborzó hatékonyság növelése. Aki képes egy ilyen program használatára, egy olyan speciális tudás birtokába jut, amit több MLM-ező megirigyelhet tőle. Ezzel növelheti a reménybeli munkatársaira kifejtett vonzerejét, hiszen akik az ő hálózatába fognak belépni, számíthatnak arra, hogy egy ilyen programnak a hatékony alkalmazásához a szponzoruktól minden szükséges támogatást meg fognak kapni, méghozzá ingyen (Könnyű elképzelni, hogy egy számítástechnikai szakismeretekkel rendelkező szakembernek mindezért milyen órabérrel számolt szakértői díjat lenne az MLM-ező kénytelen kifizetni.)

4.) Jelentős címlistával rendelkező online marketingesekkel keresztmarketing ügyletek megkötésének könnyebbé válása. Aki már saját partner programot is üzemeltet, arról feltételezik, hogy nagyobb ügyfélköre van, tehát érdemes vele megállapodni abban, hogy a hírlevelére feliratkozóknak és a címlistáján szereplőknek egyaránt ajánlja fel, a terméküket vagy szolgáltatásukat.

5.) A több lábon álló MLM-ezők példájának gyakorlati bemutatása. Többen szeretnének példát látni arra, miként történik az MLM üzleti lehetőség iránt érdeklődőkkel a kapcsolatfelvétel megfizettetése. Egy ilyen partner program remek példát szolgáltat ennek bebizonyítására. Az érdeklődő megvásárolja a partner programban értékesített e-book az adott MLM-ezőtől – aki egyaránt lehet a program tulajdonosa, vagy csupán annak partnere – és ezt követően csatlakozik annak hálózatához.

Az adott MLM-ező – még abban az esetben is, ha nem kerül sor csatlakozásra – elmondhatja, hogy pénzt keresett azoknak az érdeklődőinek köszönhetően is, akik úgy döntöttek, hogy nem lépnek be a csoportjába. Erről a témáról az MLM SikerTITKOK című e-bookomban részletes ismertetés olvasható.

6.) A megvásárolt partner programja másoknak – szintén egy partner program keretében – való értékesítése révén jövedelemre tehet szert. Ez nem csupán “játék a szavakkal”, hanem egy tényleges jövedelemszerző módszer. Ha valaki képes a másoknak átadott információival segíteni a problémáik megoldásában, akkor azért ma már pénzt lehet kapni. Ez egy gyakorlatból vett példaként is szolgálhat erre a megoldásra. Íme egy újabb bizonyítéka annak, hogy napjainkban a képességeink pénzre váltását megkönnyítő egyik leghatékonyabb eszköz az internet!

7.) A hálózattal rendelkező szponzorok többé nem lesznek érdekeltek az általuk egy példányban megvásárolt MLM tréninganyagok (CD-k, DVD-k és e-bookok) lemásolásában és munkatársaiknak ingyen tovább adásában. Azoknak egy partner program keretében való értékesítésnek köszönhetően, számukra is lehetőség nyílik az önképzési költségeik másokkal való megfizettetésére. Ebből adódóan a partner program segítségével saját információs termékét értékesítő személy több bevételhez jut.


Milyen előnyei származnak ebből a partner programot használó MLM-ezőnek?

1.) Kiegészítő jövedelemre tehet szert az adott információs termék (e-book, szoftver, tanfolyam, stb.) értékesítése révén. Amennyiben már jelentős címlistával rendelkezik vagy jártas a hirdetéses módszerek alkalmazásában ennek köszönhetően alkalma nyílik a vállalkozása működtetési költségei egy részének fedezetére. El lehet képzelni, ha valaki több partner programnak is a tagja, hogy a sok kicsi sokra megy elven az így befolyt összeg mennyire növekedhet. Erről a témáról már az MLM SikerTITKOK e-bookomban is tettem említést. Egy kezdő munkatársnak is van lehetősége viszonylag rövid időn belül kiegészítő jövedelemre szert tenni. Van olyan partnerünk, akinek a KAB Partner Program tagjaként eddig már közel 200.000 Ft jutalékra sikerült szert tenni.

Megjegyzendő, hogy a partner programokban való részvétel nem jelent “összeférhetetlenségi” problémát egy adott MLM vállalattal kötött termékforgalmazói megállapodás esetén.

2.) Olyan hatékony címlista növelő eszköz birtokába juthat, amellyel pontosan az MLM iránt érdeklődő személyekkel bővítheti a címlistáját, akik később akár a hálózatában üzlettársai is lehetnek. Amennyiben valaki másokat megelőzve hozza a többiek tudomására egy-egy frissen megjelenő MLM kiadvány felbukkanását, egyúttal a jól értesültségét tudja ezzel bebizonyítani. Mérvadó véleményforrás szerepet tölthet be a többi MLM-ező kollégája számára, vagyis jól pozícionálja magát a piacon.

Erről a témáról részletes ismertetés olvasható az MLM Siker TITKOK című e-bookomban.

kezfogas-25Fontos szempont az, hogy nem érdemes akármit felvállalni partner program keretében való értékesítésre, csupán azért mert, pénzt lehet vele keresni. Ha már van egy olyan szakmai ismerőskörünk, amelynek tagjai adnak a véleményünkre, nem éri meg a tekintélyünket a könnyű nyereség miatt kockára tenni.

Egy-egy igazán színvonalas kiadvány terjesztésére vállalkozás, hatékony segítségül szolgál a szakértői tekintélyünk megalapozásában. Ilyen esetben a kívülállóknak az a benyomása támad, hogy az adott személy az információs termék tulajdonosának a tágabb értelembe vett ismerőskörébe tartozik (és ebben van is némi igazság…). Így őneki is jut annak népszerűségéből.

3.) A partner programok tulajdonosai nem csupán az információs termékük értékesítését szokták engedélyezni a partnereiknek, hanem eredményességük növelése érdekében, saját reklámleveleik, marketing módszereik és eszköztáruk használatát is lehetővé szokták tenni számukra. Van, akinek csupán már azért megéri egy partner programhoz csatlakozni, hogy megismerhesse ezeket.

4.) Még honlapra vagy blogra sincs szükség ahhoz, hogy a partner programoknak köszönhetően jövedelemre tehessünk szert, mivel az ajánló kódunkat elegendő egy e-mailbe bemásolni és úgy továbbítani az adott téma iránt érdeklődőknek.

Befejezésként, ismételten szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy – most nekem legalább is úgy tűnik – a PARTNER PROGRAMOK a jövőben jelentős szerepet játszhatnak a kezdő MLM-ezők önfinanszírozásában, illetve a több lábon állás filozófiáját maguknak valló személyek fontos bevételi forrásait képezhetik.

Jelenleg MLM témában az alábbi INFORMÁCIÓS TERMÉKEIM  értékesítése történik a KAB Partner Program keretében:

Online MLM 2.0
MLM SikerTITKOK

Ajánlott olvasmány: Ajánlani tudni kell!


FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!
Kajárik Béla

Eddig 2 hozzászólás


  • Ezt a cikket az én gyakorlati példámmal szeretném alátámasztani. Én is ezt alkalmazom már a kezdetektől fogva és nekem is a Partner Programokban való részvétel képezi a jövedelmem egyik forrását.



  • Köszönöm tanácsod és Péter hozzászólását, megerősítését annak, hogy működik a partnerprogram.


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge

    *