Programozzuk át az agyunkat céljaink elérése érdekében!
Sikeres emberek agyműködésére vonatkozó legújabb tudományos felfedezések
Emlékszel arra mi történt azt követően, hogy a legújabb autódat megvetted? Nem úgy tűnt, mintha hirtelen mindenkinek ugyanaz a színű, típusú és márkájú autója lenne, mint neked? Ez azért volt így, mert az autóvásárlás egy érzelmi tapasztalatszerzést jelentett számodra.
Az agyad arra lett kényszerítve, hogy az adott színű és típusú autóra összpontosítsa a figyelmedet. Így van „tekercselve”– és ezért így működik az agyunk. Ha megérted hogyan működik az agyad, képes leszel azt arra is rászoktatni, hogy bármire összpontosítsa a figyelmedet, amit csak el akarsz érni.
Az agy úgy viselkedik, mint egy internetes keresőmotor
A kutatók az agyról szerzett összes ismereteik 98 %-ára 1996 utáni időszakban tettek szert. A modern tudomány végre bebizonyította azt, amit a sikeres atléták és vállalkozók már régóta tudnak:
Képesek vagyunk fizikailag megváltoztatni agyunk neuronjait és vezetékrendszereket létrehozni a tudatalattinkban, hogy egy távirányítható rakétához hasonló módon elérhessük az álmainkat és a céljainkat.
Ez azt jelenti, hogy bármennyire is sivár múlttal rendelkezel, ettől függetlenül dönthetsz úgy, hogy egy hihetetlenül sikeres jövőnek nézz elé: Ha megváltoztatod az agyad „tekercselését”, a jövődnek nem kell feltétlenül a múltaddal azonosnak lennie!
Az agyalap és a gerincvelő csatlakozásánál található egy terület, ami a Reticular Activation System (RAS) – Retikuláris Aktiváló Rendszer - nevet viseli. A RAS egy szűrő szerepét tölti be és meghatározza, hogy bármelyik pillanatban melyik gondolatunkra összpontosítsuk a figyelmünket.
Szükségünk van erre a szűrő rendszerre, hogy a zajt kiszűrhessük, ugyanis másodpercenként körülbelül nyolc millió bit információ halad keresztül az agyunkon. A RAS határozza meg, hogy melyik információ fog az agyunkba eljutni.
Mihelyt az inger keresztülhalad a RAS szűrőn, és bejut a nagyagyba, ott egy gondolatot, egy érzelmet, vagy mindkettőt képes kiváltani. Még abban az esetben is, ha a nagyagy képezi a gondolat központját, az nem fog válaszolni az üzenetre, hacsak a RAS erre nem ad engedélyt.
A RAS olyan, mint a Google – honlapok milliói léteznek már, de mi egyszerűen egy kulcsszó beírásnak köszönhetően, képesek vagyunk kiszűrni azokat, amelyek nem érdekelnek bennünket.
A RAS-t olyannak tekinthetjük, mintha a tudatos gondolatainknak a kapuőre lenne. A jövőnk szempontjából sorsdöntő jelentősége van annak, hogy a megfelelő üzeneteket hogyan tudjuk ezen a kapuőrön keresztül juttatni.
Kapustréning
Mi okozza azt, hogy egyes üzenetek keresztüljutnak a kapuőrön, míg mások fennakadnak rajta?
Bármi, amire a figyelmedet jelenleg összpontosítod, átbocsátást nyer. Ha mondjuk, egy házat szeretnél magadnak venni a Mátrában a RAS-od automatikusan elkezdi kiszűrni azokat az ötleteket, amelyek segítenek neked megszerezni ezt a házat – olyan módon, hogy segítőkész személyekkel való megismerkedéseket, a házvételt elősegítő körülményeket és ahhoz szükséges erőforrásokat biztosít számodra.
Ez azt jelenti, hogy minél inkább „agyadba vésed” a célkitűzéseidet, a tudatalattid annál inkább dolgozni fog azon, hogy azokat sikerüljön elérned.
Céljaid naponkénti leírásával, a kívánt eredmény elérésének elképzelésével (vizualizálásával) és a megerősítő mondataid rendszeres elismétlésével, segítséget nyújthatsz a tudatalattidnak a számodra fontos dologra odafigyelni.
Vizualizálással a tudatalattid kreatív erőforrásait hozhatod működésbe, melyek a hét minden napjának mind a 24 órájában segíteni fognak neked a céljaid elérésében. Ha nem vizualizálsz, akkor megfosztod magadat a rendelkezésre álló segítségforrásoktól. Egyébként is, a gondolataink öt-hatoda a tudatalattinkban keletkezik. Ugye te sem szeretnél lemondani az erőforrásaid öt-hatodáról?
Ez azt is jelenti, hogy merned kell bízni az ösztönös megérzéseidben. Amikor váratlanul ráérzünk valamire, akkor nem történik más, mit hogy a tudatalattink egy olyan lehetőségre bukkant rá, amelynek kiaknázása érdekében cselekvésre kellene elszánnunk magunkat. A tudatalattink memóriája egy számunkra kedvező alkalmat fedezett fel. Ne hagyd figyelmen kívül a megérzéseidet!
Mihelyt megtanulod a tudatalattidat a szolgálataidba állítani, az életedben gyökeres változások fognak bekövetkezni. Reggelenként arra fogsz ébredni, hogy remek ötletek jutnak az eszedbe, amelyek a céljaid elérését segítik elő. Olyan személyekkel fogsz egyre gyakrabban összetalálkozni, akik segíteni fognak neked az álmaid megvalósításában. Olyan mágnessé válsz, ami magához fogja vonzani a kedvező feltételeket. Az emberek arról kezdenek majd el beszélni, hogy te mennyire szerencsés vagy!
Az érzelmek hatalma
Akárhány esetben, amikor szenvedéllyel és erős érzelmek kíséretében egy megerősítő mondatot ismételsz meg, vagy valamit elképzelsz, egy új idegpályát hozol létre az agyadban. Az erős érzelmi hatással kísért tapasztalatok az agyban lévő neuronok dendritjein újabb tüskés kiemelkedések kinövését eredményezik, amelyek az idegkapcsolatok számának a növekedését vonják maguk után.
Mindez emlékezetjavulásban és jobb memóriateljesítményben nyilvánul meg. Ezzel magyarázható az a jelenség is, hogy miért emlékeznek az emberek még ma is arra, hogy mit csináltak akkor, amikor J.F. Kennedy halálhírét meghallották, vagy a Challenger űrhajó katasztrófája idején, vagy akár 2000.09.11-én. Ezek az események annyira érzelmekben gazdag élményt jelentettek, hogy az agyban új idegpályák kiépülését idézték elő.
A legújabb agykutatási eredmények azt mutatják, hogy ugyannak a kijelentésnek szenvedélyes ISMÉTELGETÉSE eredményeként új idegpályák alakulnak ki az agyunkban, amelyeket „hiedelmeknek” tekinthetünk.
És amikor ez a “HIEDELEM” hatni kezd, akkor olyan cselekvésekre ösztönöz bennünket, amelyek az álmaink megvalósulását segítik elő.
Ez a magyarázata annak, hogy az önbeszédünknek és annak, hogy milyen személyek társaságában töltjük időnk nagy részét, kulcsfontosságú szerepe van a sikerünk elérése szempontjából. Attól függően, hogy mit mondasz önmagadnak, és kivel töltöd az időd nagy részét meghatározza, hogy milyen fajta idegpályákat hozol létre.
Jobban akarsz magadban hinni?
A hiedelmek a tudatalattiban képződnek. Ha nem hiszed, hogy sikert fogsz valamiben elérni, akkor meg kell változtatnod ezt a hiedelmedet. Ezt a TUDATALATTID ÁTPROGRAMOZÁSÁVAL érheted el.
Jelenleg milyen fajta idegpályákat építesz magadnak?
Az, hogy ezeknek köszönhetően sikerrel fogsz-e járni, vagy elbuksz, csak rajtad múlik – kezdj rögtön hozzá! Szoríts időt arra, hogy:
• leírd a célkitűzéseidet,
• élénk fantáziával képzeld el, milyen érzés lesz, ha sikerrel jársz,
• állj egy tükör elé és mondd el magadnak, hogy az ÁLMAID valóra fognak válni
… és azok tényleg meg fognak valósulni!
Ebben az anyagban Ruben Gonzalez – olimpikon – egyik cikkében olvasottak is felhasználásra kerültek.
“Éjszaka a tudatalattink hatszor gyakrabban idézi és dolgozza fel a késő este befogadott információkat, mint azt, ami napközben történik velünk. Ezért olyan hatékony a késő esti magolás, s ezért lesznek rémálmaink, ha lefekvés előtt krimit nézünk. És ezért olyan fontos, hogy megfelelő esti mesét olvassunk a gyerekeinknek! Amellett, hogy a kicsik így könnyebben elalszanak, a történet újra meg újra felbukkanó üzenetei és tanulságai beépülnek a tudatalattijukba.”
(Jack Canfield – az “Erőleves a léleknek” című könyv társszerzője
Ebben a témában ajánlott CIKK: Kik programozzák az agyunkat?
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla
Hozzászólások




Remek cikk, gratulálok hozzá Béla!
Ezt már sokszor írtam, de ugye minden egy gondolattal kezdődik – ez Napoleon Hill-től jól belém vésődött.
)
Ezt én is nap mint nap tapasztalom és való igaz, ha tudatosan gondolkodunk és irányítjuk az agyunkat, akkor bármit elérhetünk, mert azok lesznek az uralkodó gondolataink és máson sem jár majd az eszünk.
Ez cselekvésre ösztönöz és már is megvalósítottuk a “siker receptet”.
D
Nem győzök jegyzetelni az írásaidból!!!
Nagy örömmel olvasom ezt a különleges,és igen érdekes cikket!
Azt gondolom,kezdetben furcsának tűnhet nekünk,akik nem gyakoroltuk még eleget tudatosan az örömteli,pozitív érzelmeink irányítását,és főleg nem tudtuk összekapcsolni a gondolataink erejét a megvalósult terveinkkel,ám mindenképp érdemes megpróbálni huzamosabb időn keresztül alkalmazni Béla által leírt módon az irányítást magunk felett…mert mi van,ha tényleg működik?? !
Mivel kisebb,hétköznapi dolgokban azelőtt is tapasztaltuk,ha “jó passzban” vagyunk,remek a hangulatunk,valahogy minden jobban sikerül!!
Jó cikk.
Az jutott eszembe, hogy szinte mindenhol azt lehet hallani és olvasni, hogy gondolkodj pozitívan. Ez így van, de legalább ennyi időt kellene arra is szánni, hogy hogyan kerüljük el a negatív dolgokat. Csak egy gyors példa:
Hiába akarsz pozitívan gondolkodni, ha a híradóval fekszel le
Hiába akarsz pozitívvá válni, ha az időd nagy részét negatív emberekkel töltöd
Honnan kapjuk a programozást és mire cseréljük?
1. TV: ne híradót nézzünk, hanem pozitív és inspiráló filmeket (http://ajanlottfilmek.blogspot.com/)
2. Újság: Olvassunk személyiségfejlesztő könyveket
3. Rádió: Hallgassunk inkább szem.fejl. cd-ket
4. Negatív emberek: Törekedjünk arra, hogy inkább pozitív emberekkel legyünk sokat
Ez olyan, mint pl. hogy sokan nem tudnak célokat kitűzni. NEEEM? Akkor írd le, hogy mid van, és mellé, hogy mit akarsz helyette? Mid nincs? Mit szeretnél? Milyen vagy? Milyen szeretnél lenni? stb. Jó módszer.
Pl. skodám van –> toyotát szeretnék
nincs autóm –> toyotát szeretnék
A Tv-vel és a könyvekkel kapcsolatban egyet értek veled Feri.
Ne nézzük a Tv-t, mert abból nem sok mindent tanulhatunk, helyette inkább olvasunk személyiségfejlesztő könyveket.
Többet fog érni, mint gondolnánk!
Nagyon orulok, hogy ilyen informaciokat is megtudhattam az agy mukodeserol. Szeretnek errol megtobbet tudni, kerlek add meg a konyv cimet. Szamomra az emberi test csodalatos titok. Olvastam az Agykontrol-t (Yose-tol). De az nekem nagyon neheznek tunt. Sok utasitast adott es a gyakorlas melett azt nem tudtam osszeeggyeztetni. Ez nagyon vilagosan es erthetoen mutatja be amit tudomasul kell vennunk, hogy miben lehetunk masok. Szamomra ez azert nagyon fontos, mert a celkituzeshez nagyon fontos. Az mlm szakmankban sok ismerethez hozza segit, mert erdekes es tanulsagos dolgokrol lehet hallani. Koszonom Neked Bela, hogy mindenre gondolsz! Zsuzsi.
Szia Zsuzsi!
Sajnos könyv címmel ebben a témában – magyar nyelven – nem szolgálhatok, de az alábbi címeken olvashatsz az emberi agy pszicho-biológiai sajátosságairól:
http://www.behsci.sote.hu/szg_magatart.htm
http://www.kfteam.hu/iromanyok/uj-es-kiugro-ingerek-figyelemfelkelto-hatasa.pdf
http://abk.szie.hu/files/docs/nevelestudomanyi/bevezetes-a-pszichologiaba-1-jegyzet.pdf
Ennek már kicsit a vonzás törvényéhez is köze van, vagy nevezhetjük bárhogy.
Zsuzsi, ajánlanék neked egy filmet, ami segíthet még jobban megérteni ezt a bejegyzést. A film címe: Mi a csudát tudunk a világról?
Ott részben szó van ezekről a dolgokról. Szerezd meg valahonnan.