A siker elérésének 3 tévhite
Hamarosan 15 éve lesz, hogy hozzáláttam a siker titkainak kutatásához. Mindehhez az adott kedvet és elszántságot, hogy egy már bizonyítottan sikeres személyt arról hallottam beszélni, hogy “a siker elérése megtanulható”, ugyan úgy, mint az iskolában oktatott tantárgyak bármelyike, vagy akár a biciklizés…
A MÓDSZER egyszerű:
1. Fel kell kutatni olyan sikeres embereket, akik már rájöttek arra, mi a titka a siker elérésének!
2. Meg kell őket kérni arra, hogy mondják el, miként tudták megvalósítani az elképzeléseiket.
3. Ezt követően pedig, nekünk is meg kell tennünk a szükséges lépéseket, és le kell őket másolni.
Rájöttem, hogy a sikeres emberek egy sajátos ÉSZJÁRÁSRA tesznek szert. Ugyanazokat a dolgokat látják ők is maguk körül, mint az átlagemberek, de nekik sikerül egészen más válaszokat kiolvasniuk a kapott információkból. Mindezt a sajátos beállítottságuknak köszönhetik. Ezt a beállítottságot nem génjeikkel öröklik, hanem önmaguk “átprogramozásával” állítják elő.
Ez a tudatosan kialakított beállítottságuk segíti őket abban, hogy képesek rávenni magukat olyan dolgok kivitelezésére, amiket az átlagemberek nem hajlandók megcsinálni. Legalább is következetesen és hosszú távon bizonyára nem.
Tisztában vannak azzal, őrködniük kell azon, hogy a fejükben leggyakrabban megforduló gondolatok összhangban legyenek a célkitűzéseik megvalósításával. Hiszen a gondolataink hatására keletkeznek bennünk az érzelmeink. Az érzelmeink hatására kezdünk el cselekedni, és a cselekedeteink következményei lesznek azok az eredmények, amelyek közelebb visznek bennünket a célkitűzéseink megvalósításához.
A sikeres emberek birtokában vannak olyan sikerelveknek, siker recepteknek és siker képleteknek, amelyekről az iskolai oktatás keretében egyáltalán nincs módja az embernek értesülni. Életük során egy sajátos észjárásra, gondolkodási szokásokra tesznek szert, aminek törvényszerű következménye a jó döntések és választások meghozatala.
Egyfajta lelki edzettségre tesznek szert, nem félnek a változástól, sőt kifejezetten üdvözlik azt, mivel felkészültségüknek köszönhetően biztosan abban, hogy bármilyen helyzetben képesek lesznek a számukra legmegfelelőbb megoldást megtalálni. Erre a “jég hátán is megélni képes” tulajdonságukra mohó, csillapíthatatlan tanulási kedvüknek köszönhetően tesznek szert. Nem félnek felvállalni a jó megoldás helyett a jobbra törekvéssel együtt járó kockázat veszélyét és a hibázás lehetőségét.
Ők is ismerik kedvenc mentorom – Jim ROHN – egyik mondását, miszerint.
“A sikert a megszokottal ellentétes irányban haladva érhetjük el.”
A kalkulált kockázatvállalás érdekében hajlandók elvégezni a “házi feladataikat” és jól tudják, nem létezik az a fogalom, hogy “jobban felkészültem, mint kellett volna”, mert soha sem lehet eléggé felkészülni.
Rájöttek – még idejében – arra, hogy “céljaik megvalósításának legnagyobb akadályát nem az képezi, amit, nem tudnak, hanem amit rosszul tudnak”, – vagyis az elavult hiedelmeik.
Segítő szándékom által vezérelve most három (3) olyan TÉVHITTEL kapcsolatos friss felfedezésemet (hála Richard BROOKE egyik cikkének) igyekszem közzé tenni, amelyek bizonyára többeknek fogja majd megkönnyíteni az életben való boldogulását.
Melyek ezek?
1. Elég csak erősen akarni azt, amit el szeretnénk érni.
2. Az anyagi jólét megteremtéséhez kemény munkára van szükség.
3. Csak jóságosnak kell lenni mindenkivel szemben és akkor mindened meg lesz.
Meglehetősen gyakran lehet ezekkel a “jó tanácsokkal” találkozni a különféle önfejlesztő könyvekben és személyiségfejlesztő előadásokon.
Nos, sokáig hittem én is, hogy a VÁGYKELTÉS intenzitása magával fogja hozni az erős motivációt, ami nélkülözhetetlen a sikerhez. Aztán rájöttem, hogy tévedtem… Hány olyan személyt ismerünk, aki sokkal többre vágyik annál, mint amivel jelenleg rendelkezik az életében. Hányan vannak közöttük olyanok, akik már elég régóta vágyakoznak valamire? És hányat ismerünk közülük, akiknek sikerült is megérnie vágyai beteljesülését?
Nézzük, mi a helyzet a KEMÉNY MUNKÁVAL ?
Valójában mindenki szeretne egészségesen, boldogan és jómódban élni. – és csak nagyon keveseknek sikerül mind a hárommal rendelkeznie. Hány olyan személyt ismerünk, akinek legalább kettőt sikerült ezek közül magáénak tudnia?
Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala által készített egyik korábbi felmérés a következő eredményt adta:
Egy 100 fős 25 éves korában munkát vállaló személyekből összeállított csoport tagjai közül nyugdíjkor elérése idején, 63 % a társadalombiztosításra, vagy rokonaik, illetve segélyszervezetek támogatására szorul, 29 % már nincs az élők sorában, 3 % még jelenleg is dolgozik, 4 % a nyugdíjba vonuláshoz elegendő megtakarítással rendelkezik. Csupán 1 % mondhatja el magáról, hogy jómódú, “gazdag”.
A negyven (40) éven keresztül végzett kemény munka eredményeként csupán 5 %-nak – száz személyből mindössze ötnek – sikerült anyagilag sikeressé válnia!
Hány olyan személyt ismerünk a környezetünkben, aki keményen dolgozik? Ha például mi, dupla olyan keményen dolgoznánk, mint jelenleg tesszük – ha naponta kétszer annyi időt töltenénk a munkahelyünkön – sikeresek lehetnénk? (vagy lehet, hogy már az elváltak, vagy az elhunytak számát gyarapítanánk?)
Lássuk akkor hogy, mi a helyzet a JÓSÁGOS emberekkel?
Jóságosnak lenni, tényleg ez lenne a megoldás? Nem szeretném, ha félreértés történne, de mi köze van a jóságosságnak a sikerhez? Hány sikeres, de nem éppen jóságosnak nevezhető egyént ismerünk a környezetünkben? Bizonyára mindenki megtapasztalta már, hogy “a pénznek nincsen lelkiismerete”? Nem igen törődik azzal, hogy hová áramlik. Ugyanez vonatkozik az egészségre, a tudás számos területére, sőt a bölcsességre is.
Akkor milyen tényező hiányzik az évezredek óta emlegetett alapegyenletből “Ha valamit nagyon szeretnél magadnak megszerezni, csak keményen kell érte dolgoznod, jól kell viselkedned, és akkor megkaphatod”?
Lehet, hogy a siker valami egészen más dolognak a következménye?
Íme a SIKER egyik meghatározása:
A sikert a vágyaink elérése felé történő állandó előre haladás, a célunk megvalósítása érdekében végzett eredményes tevékenykedés, és az egész folyamatban való részvételünk kedvelése jelenti.
A sikernek tehát NEM feltétele, hogy valamennyi eddig kigondolt vágyunknak teljesülnie kell.
A siker TITKA az ÖNMOTIVÁLÓ képességünkben rejlik. Ez az a belső lelki energiaforrás, ami hatalmas cselekvési energiával lát el bennünket.
Az önmotiváció nem más, mint a hit, a bátorság, az önbizalom, a pozitív elvárások és a kreativitás sajátos ötvözete – a fizikai-, szellemi- és érzelmi energiánk olyan látszólagosan gazdag “üzemanyag keveréke” – , ami elemi erővel hajt bennünket a céljaink megvalósítása felé.
Gondolkozzunk csak el magunkban! Ha képesek lennénk önmagunkat MEGFELELŐEN motiválni… és MEGFELELŐ ideig tudnánk ezt a motivációnkat fenntartani, mi mindent érhetnénk el az életben?
Tisztázzuk akkor most, hogy mit is jelent valójában az, hogy MOTIVÁCIÓ?
Motiváció alatt egy kitűzött eredmény elérése érdekében megalkotott, rengeteg fizikai, szellemi és érzelmi energiát magában egyesítő ötvözetet kell értenünk. Ez az energia ötvözet KÉSZTET bennünket CSELEKVÉSRE: fizikai energia, bátorság, kezdeményezés, kitartás és kreativitás.
Vegyük most a kreativitást - a motiváció leghatékonyabb formáját. Bennünket a megvalósítandó vágyainktól problémák sora választ el. Olyanok, mint például: nem tudjuk, hogy mit kellene tennünk… nincs elég időnk… nem rendelkezünk elegendő erőforrással vagy támogatással… nincs elég pénzünk… képtelenek vagyunk rávenni az embereket arra, amit szeretnénk, hogy nekünk megcsináljanak…
Oldjuk meg ezeket a problémáinkat, és máris átütő sikert mondhatunk magunkénak. Emlékezzünk csak vissza az életünkben, amikor egyik célkitűzésünket sikerült megvalósítanunk. Egy kicsi gondoljuk át, mi volt a helyzet ennek a célunknak a közvetlen elérését megelőző pillanatokban. Idézzük fel az akkori gondokat, nehézségeket, és kihívásokat, amelyekkel szembe találtuk magunkat.
Miként sikerült elérni a célunkat? Kétségkívül, meg tudtuk oldani a problémáinkat, de honnan vettük ehhez a megoldást? Az ötleteinkből, a kreatív gondolataink gyümölcseiből. Ha kellően motiváltak vagyunk, a kreativitás egyszerűen ösztönösen kipattan az agyunkból. Hirtelen újfajta, az eddigiektől eltérő, módon kezdünk el csinálni valamit… más szavak hagyják el az ajkunkat… és más nézőpontból látjuk a dolgokat.
A kreativitás nem a lángelmék kiváltsága. A kreatív gondolat a motivált elme közvetlen terméke. Valamennyien bárhol és bármikor, tetszés szerint képesek vagyunk ezeket a motiváció által gerjesztett gondolatokat előállítani. Az érzelmi- és idegállapotunk határozza meg csupán azt, hogy mikor és hogyan tesszük ezt.
“A kiemelkedően sikeres emberek megértették, hogy a személyiségfejlesztéssel párosított folyamatos erőfeszítések egy bizonyos idő elteltével tartós sikert eredményeznek. Rendkívül tisztán látják maguk előtt azt, hogy hová fognak eljutni a siker-utazásuk végén. Abban az esetben, ha egy átlagos életminőség helyett jólétben szeretnél élni, alkoss elérhető, reális célokat, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy erőfeszítéseket kelljen tenned értük.
Értsd meg, hogy a céljaid megvalósításának kulcsa és az eredmények folyamatos elérésének módja, az önmotiváló képességed és cselekvésed párosításában rejlik.”
Jeffrey COMBS
FIGYELEM:
Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla
Hozzászólások



Nagyon-nagyon szuper ez a cikk is! Hihetetlenül sok erőt és segítséget adsz nekem Béla az írásaiddal!!! Köszönöm.
Én is szeretnék gratulálni Béla, nagyon jó lett ez a cikked is.
Amikor azt írom, hogy “ez lett az eddigi legjobb”, mindig jön egy újabb, ami még annál is jobb.
Kedves Béla ,minden szavad igaz .Nagyon tetszik sokat tanulok belőle.üdv: Marica