A személyiségfejlesztésben rejlő lehetőségek

Bejegyzés nyomtatása

“A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet,
mint hogy segít neked segiteni önmagadon.”
Frank BETTGER

Egy – az USA-ban végzett – felmérés szerint, az ember az életében elért sikereit csupán 12 – 15 %-ban köszönheti a szakmai ismereteinek. A többi 85 – 88 %-ért, az egyéb személyes tulajdonságainak, képességeinek és jártasságainak lehet hálás.

Ezt figyelembe véve, már könnyebb megérteni, hogy miért lesznek az érzelmi intelligencia tantárgyakból jeles eredményt érdemlő, de az iskolákban tanított tantárgyakból csak jó, közepes átlageredményt produkáló tanulókból, az érettségi találkozók kiemelkedően népszerű, sikeres egyéniségei.

Ugyancsak nyilvánvaló az oka annak, hogy az ezeken a találkozókon megjelenő – hajdanán kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező – éltanulók többsége, gyakran miért csak az átlagos karrier felmutatására képes, középmezőnyben található meg.

Ma már érzékelhetjük a jeleit annak, hogy társadalmunk az “erőforrás alapú” helyett a “tudás alapú” társadalommá kezd átalakulni. A tudás lesz az, s nem a nyersanyag, ami a profitot hozza.

A jövőben különös fontosságot fog kapni az önmagunkhoz és másokhoz értés képessége (Hozd ki magadból a képességeid maximumát!), mely leginkább a személyiségfejlesztésünkben testesülhet meg. Mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk az önfejlesztés szóval is ennek a sikertechnikának az ismertetése során.

“Átlagemberek rendkívüli módon kivételes hatékonyságra fejlesztik a kapcsolatépítési képességeiket, és ennek köszönhetően magas jövedelemre tesznek szert.”

– mondja Denis WAITLEY az USA űrhajósait és olimpiai bajnokait pszichológiai szempontból felkészítő világhírű szaktekintély.

A kapcsolatépítő képesség fejlesztése korábban nem tartozott – és ma sem tartozik – az iskolákban oktatott tantárgyak közé. Hasonlóan egyéb, az érzelmi intelligencia fogalomkörébe tartozó, emberi együttélést, egyéni teljesítményfokozást megkönnyítő jártasságok sem szerepelnek a tanrendekben.

Hol van mód ezeknek az elsajátítására? – merül fel a kérdés.

Az ÉLETBEN! – kapjuk a választ. De, kitől szerezhetünk be minél több, hasznos információt ezekről a jártasságokról, hogy elsajátításukkal elkerülhessük a kínos buktatókat?

Válasz: A kapcsolati marketing tevékenységgel – más néven MLM-mel –  foglalkozóktól, és méghozzá a legolcsóbban…

Sokan szeretnének több jövedelemre szert tenni, és keresik ennek a lehetőségeit. Ma már sokféle lehetőség közül válogathatnak. Viszonylag tekintélyes jövedelmeket is jó néhányan képesek előállítani.

“Sok pénzt keresni és anyagilag független lenni, két merőben különböző dolog!”

A kérdés valójában az, hogy mindezt, milyen áron, milyen kockázatok mellett, milyen lemondások árán sikerül elérniük?

Ezzel szemben, egy MLM vállakozás eredményes működtetése révén, olyan módon tud az ember jövedelemre szert tenni, hogy – megfelelő betanulást követően – ideje is jut annak élvezetére.

Mai társadalmunkban – ahol leginkább a “mikrohullámú sütő alapelv” érvényesül az emberek meggazdagodás és siker utáni vágyában is – a népszerű jelszó: “Mindent azonnal!”

Sokan a külső tényezőkben keresik a megoldást, pedig az belül van. Mindent szívesen megváltoztatnának, kivéve azt, ami miatt a nem kívánatos helyzetükbe jutottak. Magukon kellene leginkább változtatniuk.

“A „csoda” – életminőséged javításának a kulcsa – benned van! Felfedezéséhez a módszert személyiséged fejlesztése képezi. Anyagi ösztönzésre mindehhez legjobb lehetőségeket pedig, az online értékesítésben találsz.”

(KAJÁRIK Béla)


Külön szeretném a figyelmedbe ajánlani

Braskó Csaba SZEMLÉLETFEJLESZTŐ PROGRAM című könyvét,
ami egy munkafüzetet is tartalmaz!

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!
Kajárik Béla

Eddig 3 hozzászólás


  • Kedves Béla barátom!

    Azt gondolom a fent olvasottak után talán érdemes lenne, csak ezzel a tantárgyal foglalkozó az  “ÉLET ISKOLÁJA” nevü intézetet nyitni. De honnan toborozzuk a tanárokat? Talán lehet,hogy tudatosan kihagyják ezt a tantárgyat azok akik az irányítást a kezükben tartják? Lehet, hogy a mostani rendszerek a tudatosan gondolkodó embereket minden eszközzel a háttérbe szoritják? Egyszer persze véget kell vetni ennek az önsorsokat megrontó gondolkodásmódnak. Jók a meglátások szerintem is az MLM,ennek a problémának az egyik legjobb megoldását kinálja.

    Üdv: BOROS PÁL.



  • Szia Pali!

    szerintem  ki fog majd alakulni az a helyzet, amikor  rájönnek majd az emberek, hogy a “hivatalos oktatási intézményekben” nem az életben való önmenedzselésükre képesek  felkészíteni az embereket, és elkezdenek körülnézni, hogy milyen lehetősegeik lennének erre.

    Ekkor fogják majd felfedezni a profi MLM-ező “magántanárokat”, akik hülyék lennének elmenni oktatni az iskolákba, amikor az MLM-ben  passzív – jogdíjszerű – jövdelemre tehetnek szert és a hatástöbbszörözés előnyeit is élvezhetik!



  • Szia Béla, akármelyik weboldaladra nézek rá, mindenütt a tisztánlátást és jó szándékú tájékoztatást kapom tőled “ajándékba”. Ezek tutira meghozzák a gyümölcsüket szélesebb körben is. További sikeres életet és honlap bővítést, készítést kívánok:
    Balog Tamás


    És mi a Te véleményed?

    Az e-mail címed rejtve marad..
    A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

    CommentLuv badge

    *