Képzeljük el, hogy négy évesek vagyunk, és a következő ajánlatot teszi valaki:

Ha türelmesen kivárjuk, míg elintéz egy ügyet, utána két gumicukor üti a markunkat. De ha nem bírunk várni addig, csak egyet kapunk- viszont azonnal.

Ez bizony próbatétel egy négy éve lurkó számára! Kicsinyített modellje indíték és gátlás, vágy és önfegyelem, ösztön-én és én örök harcának. Sokatmondó, hogy egy gyermek melyik lehetőséget választja? Nemcsak jellemére világít rá, hanem nagy valószínűséggel az életpályát is előrevetíti.

Talán nincs is alapvetőbb “lelki képesség”-nél, mint az indítékkal való dacolásnál. Mindenfajta érzelmi önkontroll ebből indulhat ki, hiszen az emóciók természettől fogva ilyen-olyan cselekvési indíttatáshoz vezetnek.

Az említett vizsgálatot Walter Mitchel pszichológus indította el az 1960-as években az amerikai Stanford Egyetem területén működő óvodában. Kísérleti személyei többnyire az egyetemei alkalmazottak gyerekei voltak, így alkalma nyílt a gyermekek életútját nyomon követni a középiskola befejezéséig.

Néhány négy éves ki tudta várni a bizonyára örökkévalóságnak tűnő időt, amíg a kísérletvezető visszatért. Hogy a kísértésnek ellen tudjanak állni: befogták a szemüket, karjukra hajtották a fejüket, beszéltek, énekeltek magukban, eljátszottak kezükkel-lábukkal, vagy egyesek próbáltak elaludni. E tántoríthatatlan jellemű gyerekek el is nyerték a dupla gumicukrot. A többiek, az impulzívabbak, amint a kísérletvezető kitette a helyiségből a lábát rögtön lecsaptak a cukorra.

A próba diagnosztikai értéke 12-14 évvel később igazolódott, mikor a serdülővé cseperedett kicsiket újból megvizsgáltak. Az érzelmi és társas élet terén drámai volt a különbség a cukrot azonnal elmaró és a várakozásra képes társaik között. Olvasd tovább »

“A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet,
mint hogy segít neked segiteni önmagadon.”
Frank BETTGER

Egy – az USA-ban végzett – felmérés szerint, az ember az életében elért sikereit csupán 12 – 15 %-ban köszönheti a szakmai ismereteinek. A többi 85 – 88 %-ért, az egyéb személyes tulajdonságainak, képességeinek és jártasságainak lehet hálás.

Ezt figyelembe véve, már könnyebb megérteni, hogy miért lesznek az érzelmi intelligencia tantárgyakból jeles eredményt érdemlő, de az iskolákban tanított tantárgyakból csak jó, közepes átlageredményt produkáló tanulókból, az érettségi találkozók kiemelkedően népszerű, sikeres egyéniségei.

Ugyancsak nyilvánvaló az oka annak, hogy az ezeken a találkozókon megjelenő – hajdanán kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező – éltanulók többsége, gyakran miért csak az átlagos karrier felmutatására képes, középmezőnyben található meg.

Ma már érzékelhetjük a jeleit annak, hogy társadalmunk az “erőforrás alapú” helyett a “tudás alapú” társadalommá kezd átalakulni. A tudás lesz az, s nem a nyersanyag, ami a profitot hozza.

A jövőben különös fontosságot fog kapni az önmagunkhoz és másokhoz értés képessége (Hozd ki magadból a képességeid maximumát!), mely leginkább a személyiségfejlesztésünkben testesülhet meg. Mostanában egyre gyakrabban találkozhatunk az önfejlesztés szóval is ennek a sikertechnikának az ismertetése során.

“Átlagemberek rendkívüli módon kivételes hatékonyságra fejlesztik a kapcsolatépítési képességeiket, és ennek köszönhetően magas jövedelemre tesznek szert.”

- mondja Denis WAITLEY az USA űrhajósait és olimpiai bajnokait pszichológiai szempontból felkészítő világhírű szaktekintély.

Olvasd tovább »

“Az érzelmi pallérozottság legalább olyan fontos része a műveltségnek,
mint a matematikában vagy az olvasásban jártasság.”

Karen STONE Mc CROWN

Az érzelmi intelligencia (EQ) olyan képességek összefoglaló megnevezése, mint az önmagunk ösztönzése, a csalódásokkal dacoló, rendíthetetlen kitartás, az indulatok lefékezése, a vágykielégítés késleltetése, hangulatváltozásaink kiegyensúlyozása, az empátia és a remény.

Az ambíció, az önkontroll és az önismeret, szintén az érzelmi intelligencia fejlettségére utal, mint ahogyan az is, ha “bánni tudunk” az emberekkel. Ha nem csak saját, hanem mások lelkiállapotában is eligazodunk, ha megtaláljuk velük a közös hangnemet és leolvassuk róluk az érzelmeiket.

Vannak, akiknek az EQ-juk annyira fejlett, hogy valósággal elvarázsolják a környezetüket. A művészek, sikeres politikusok, közéleti személyiségek sohasem az IQ-jukkal hódítják meg a nyilvánosságot, hanem intelligenciájukkal, a fellépésükkel, bájukkal, amit másként karizmának is neveznek.

Sokáig úgy tartották, hogy a magas IQ megjósolja a sikert , úgy a tanulmányokban, mint a munkavégzésben egyaránt. A legutóbbi felmérsek alapján az IQ a legjobb esetben is csak 20%-át teszi ki a sikeres életvitelt befolyásoló tényezőknek. A fennmaradó 80 % más erőkre vezethető vissza.

Az IQ nem sok támpontot ad arra vonatkozóan, hogy nagyjából azonos kilátásokkal, iskolázottsággal, lehetőségekkel rendelkező személyek életpályája, miért különbözik annyira. Gyakran előfordul az életben, hogy 160-as IQ-jú személyek 100-as IQ-júak beosztottjaiként dolgoznak, ha az előbbiek interperszonális intelligenciája gyenge, az utóbbiaké viszont fejlett.

Elegendő elmenni egy érettségi találkozóra, és tapasztalni azt, hogyan vegyülnek el a hajdani kitűnő diákok az átlagos karriert felmutatni képes társaik között. Ezzel szemben megfeigyelhető az is, hogy számos átlagos bizonyítvánnyal rendelkező diákból, milyen sikeres vállalkozó lett… Olvasd tovább »