Bejegyzések a(z) Odafigyelés címkével megjelölve

Valódi vezetői tulajdonságok

Egyik táv-mentorom – Richard Brooke – hírlevelében olvastam legutóbb arról, hogy a valódi vezetői képességekkel rendelkezők a XXI. század legkiemelkedőbb foglakozását fogják birtokolni, illetve hogy az ilyen adottsággal rendelkező személyek lesznek a legsikeresebb üzleti vállalkozások tulajdonosai.

Nézzük most meg akkor, hogy milyen tulajdonságokkal is rendelkeznek ezek a valódi vezetők, hogy betölthessék méltó hivatásukat:

  • Képesek olyan jövőképet alkotni, amely motiválóan hat az emberekre, és azt feléjük megfelelően tudják kommunikálni.
  • Az emberek által mondottakra valóban odafigyelnek, akik ezt meg is érzik.
  • Kérésükre az emberek még azt is hajlandók megtenni, amit a saját gondolataik alapján indokolatlannak, értelmetlennek, lehetetlennek vagy felháborítónak tartanak.
  • A jellemük hibátlan. Úgy cselekednek, ahogyan azt a követőiktől is elvárják.
  • Személyiségük és jellemük fejlesztésével foglakoznak, tudva azt, hogy sohasem fognak ennek a folyamatnak a végére érni.
  • Megvan a bátorságuk ahhoz, hogy a félelmeikkel szembenézzenek és elmenjenek oda, ahová mások nem mernek elmenni. Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=e5b1ecdd1a6cc358b999403aa9ee083fc3ec2d89c2ee128441561703f7ec8e207ed255e48bc7deae99c0d0d337dfdc539eec36cedde7dc2a84f7f6b96e8ac022a329f12a16bbd4ab15ee6fc2316ffdd8e2328b9e7b0aaeecbc0df5d3e9bd12632a6eca89e922520ec7d49b31252fa887cdcadb7aa28bc40eeffa40302eea43c7bd8443a148ae456417363f631decf3bc7c5759762ce7ce097f31d2137ba1f9730a85b30b47b9621fcb0a1dac73dfd84c7d79bf020d740176600ccdf9b0459d6240ca3aa8f5e63a657fb417f7b8ab99ea49b95e9d6fda17989ea7edd0c6ee3f1e5aa2ad789a25a4c5580ea1a0f9a0c99ea4f8595521fb28db9dc252803184bff496d39af7b333d9e70a108917be6ebb2ddced4766d0749e3e61fcee68eb934e64fbd7495d14380a3645bba2629312df37b870beb04c927ee79bd397e04c7c48c1c77c64d7ec0152917ea73f5d1c3da1e34baeb7784da54c3dc54976a3ea20cbe92535a5becd07c1673f590a1cb8c27439d5e9b469f60a20aca24d3bd61f4ee59abfe08a743d591e2a58939830643044d2104e05e7e457e7caf1c61fa89cf7d6bc786c1fe1ca4a582208e1ee80c6664353602262b53b691173aab7b70e0ebfb32261728fd6ed41f9d08fc99d8b52ee122a52ee13fa[[T_F]]

Miért vághatod nyugodtan sutba a tuti “nyerő” – vevőszerző – szövegedet?

“Amikor alaposan odafigyelve hallgatunk meg valakit, akkor nem csak a szavakra figyelünk oda, hanem az átadott érzelmekre is, méghozzá teljes mértékben, nem csak részlegesen.”
(Jiddu KRISHNAMURTI)

Elgondolkodtál már azon, hogy miért működik az Ügyfélbarát Marketing módszer – és miért gyakorol annyira erős befolyást az emberekre, akikkel beszélgetünk, és akik valóban meg akarnak bennünket hallgatni, és meg sem fordul a fejükben, hogy visszautasítsanak bennünket?

Ahelyett, hogy elmagyaráznám a dolgot, inkább javaslom, előbb végezd el az alábbi gyakorlatot és tapasztald meg saját magad, hogy miről is van itt szó! Aztán majd megbeszéljük, hogy mi is történt és, hogy mennyivel eredményesebb ez a módszer, mint a hagyományos “vevőszerző duma” ami a szokásos ajánlattételből, bemutatóból és eladásból szokott állni.

Először is javaslom, hogy gondolj valami negatív dologra, ami éppen mostanában történt veled… vagy ha most éppen jó passzban vagy, akkor idézz fel a múltadból egy esetet, amikor nagyon padlón voltál és igazán elégedetlen a körülményeiddel. Tedd ezt most meg, mielőtt tovább mennénk! Sikerült újból átélned az esetet?

Most pedig válts át valami tényleg pozitív mostanában történt élményre. Például amikor egy vitorlás kiránduláson vettél részt, és minden feltétel ideális harmóniában volt, nyugalom és boldogságérzet kerített hatalmába… vagy egy fárasztó túrának a végére értél, ahol a hegycsúcsról egy káprázatos panoráma tárult eléd, és érezted, hogy most egy remek tettet sikerült véghezvinned. Milyen élmény megtapasztalni ezt a remek érzést?

Ezeket a pillanatokat felidézve, segítettél önmagadnak visszaemlékezni valamire, amiről már ismeretekkel rendelkeztél. A felidézett gondolatok közül az előbbire az volt jellemző, hogy olyan érzést keltett benned, amiről szívesen lemondtál volna, viszont a második egy annyira kellemes forró érzéssel töltött el, aminek a hatása alá ismételten és örömmel alávetnéd magad.

Ez az, amit az emberek éreznek, amikor az adott pillanatban beszélgetsz velük arról hogy:

Mit kedvelnek, és mivel elégedetlenek a jelenlegi helyzetükben, mit akarnak tenni azzal kapcsolatban, ha egyáltalán reagálni kívánnak a dologra, és hogyan éreznék magukat, ha annak köszönhetően sikerülne elérniük a céljaikat.

Miközben velünk beszélgetnek, ők az adott témára gondolnak, és újból átélik az ismert dolgokkal kapcsolatos érzelmeiket.

FIGYELEM: A cikk további része kizárólag ELŐFIZETÉSSEL rendelkezők számára hozzáférhető.
Jelentkezz be vagy csatlakozz előfizetőink közzé

[Guarded by Membership Site Software: Wordpress Membership Site Plugin - MemberWing - membership site plugin]
[Supported by: VGA Capture Cards and VGA Capture Solutions]

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=e5b1ecdd1a6cc358b999403aa9ee083fc3ec2d89c2ee128441561703f7ec8e207ed255e48bc7deae99c0d0d337dfdc539eec36cedde7dc2a84f7f6b96e8ac022a329f12a16bbd4ab15ee6fc2316ffdd8e2328b9e7b0aaeecbc0df5d3e9bd12632a6eca89e922520ec7d49b31252fa887cdcadb7aa28bc40eeffa40302eea43c7bd8443a148ae456417363f631decf3bc7c5759762ce7ce097f31d2137ba1f9730a85b30b47b9621fcb0a1dac73dfd84c7d79bf020d740176600ccdf9b0459d6240ca3aa8f5e63a657fb417f7b8ab99ea49b95e9d6fda17989ea7edd0c6ee3f1e5aa2ad789a25a4c5580ea1a0f9a0c99ea4f8595521fb28db9dc252803184bff496d39af7b333d9e70a108917be6ebb2ddced4766d0749e3e61fcee68eb934e64fbd7495d14380a3645bba2629312df37b870beb04c927ee79bd397e04c7c48c1c77c64d7ec0152917ea73f5d1c3da1e34baeb7784da54c3dc54976a3ea20cbe92535a5becd07c1673f590a1cb8c27439d5e9b469f60a20aca24d3bd61f4ee59abfe08a743d591e2a58939830643044d2104e05e7e457e7caf1c61fa89cf7d6bc786c1fe1ca4a582208e1ee80c6664353602262b53b691173aab7b70e0ebfb32261728fd6ed41f9d08fc99d8b52ee122a52ee13fa[[T_F]]

Az odafigyelés művészete

Az a véleményem, hogy az értékesítéssel foglalkozók és általában a saját vállalkozással rendelkezők, egyik kifejlesztésre érdemes képessége, az odafigyelés. Az odafigyelés alatt én a valódi odafigyelést értem.

Ami engem illet én ezt a képességemet már  több, mint 14 éve igyekszem tökéletesíteni. A legtöbb emberről elmondható, hogy átlagos odafigyelő képességgel rendelkezik. Az esetek többségében odafigyelnek arra, amit a beszélgető partnerük mond nekik, és igyekeznek a lényeget kihámozni a hallottakból.

Akik azonban igazi mesterei az odafigyelésnek, azok megtanulnak egy egészen más szinten odafigyelni a partnerükre. Ők valóban képesek meghallani azt, amit nekik mondanak.

Jeffre Combs egyik tréning CD-jén hallottam, hogy beszélgetéseink során az időnk 20 %-át kérdések feltevésével és megválaszolásával ajánlott eltölteni; a maradék 80 %ot pedig, a arra kell fordítanunk, hogy meghalljuk mindazt, amit a beszélgető partnerünk mond, és azt is amit elhallgat.

Sokkal többet tudhatunk meg az embereket hallgatva, mint hozzájuk beszélve. Jeffnek a közelmúltban szabadalmazott mondása szerint: “Ha beszélsz, akkor veszítesz, de ha odafigyelsz, akkor sok mindent megtudhatsz.”

Jellemző itthoni MLM-ezőkkel kapcsolatos tapasztalatotmat szeretném most megoszteni. Sokan csinálják az úgynevezett “elmondáson alapuló eladást”, ami megfelel a könyörgésnek és a meggyőzésnek. Ezek az emberek minden fellelhető információt elmondanak a csodálatos termékükről és a remek üzleti lehetőségükről.

A munkatárs-jelöltjeikben az az érzés támad, hogy ez alkalommal rászedték őket, és úgy gondolják, hogy nekik is ezt kellene másokkal megtenniük. Úgy az érdeklődők, mint az ügyfelek, egyaránt unják már ezt a bánásmódot, és gyakran zavarba is jönnek emiatt. Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=e5b1ecdd1a6cc358b999403aa9ee083fc3ec2d89c2ee128441561703f7ec8e207ed255e48bc7deae99c0d0d337dfdc539eec36cedde7dc2a84f7f6b96e8ac022a329f12a16bbd4ab15ee6fc2316ffdd8e2328b9e7b0aaeecbc0df5d3e9bd12632a6eca89e922520ec7d49b31252fa887cdcadb7aa28bc40eeffa40302eea43c7bd8443a148ae456417363f631decf3bc7c5759762ce7ce097f31d2137ba1f9730a85b30b47b9621fcb0a1dac73dfd84c7d79bf020d740176600ccdf9b0459d6240ca3aa8f5e63a657fb417f7b8ab99ea49b95e9d6fda17989ea7edd0c6ee3f1e5aa2ad789a25a4c5580ea1a0f9a0c99ea4f8595521fb28db9dc252803184bff496d39af7b333d9e70a108917be6ebb2ddced4766d0749e3e61fcee68eb934e64fbd7495d14380a3645bba2629312df37b870beb04c927ee79bd397e04c7c48c1c77c64d7ec0152917ea73f5d1c3da1e34baeb7784da54c3dc54976a3ea20cbe92535a5becd07c1673f590a1cb8c27439d5e9b469f60a20aca24d3bd61f4ee59abfe08a743d591e2a58939830643044d2104e05e7e457e7caf1c61fa89cf7d6bc786c1fe1ca4a582208e1ee80c6664353602262b53b691173aab7b70e0ebfb32261728fd6ed41f9d08fc99d8b52ee122a52ee13fa[[T_F]]

Kinek ajándékozod oda az idődet?

Az olyan milliárdosok, mint Bill Gates vagy Warren Buffet közismerten nagyobb összegeket adományoznak különféle jótékonysági célokra, mint amennyit egy átlag milliomos szokott egész élete során. Minden kétséget kizáróan az adományozás fontos szerepet játszik a sikeres vállalkozók életében.

Amikor adományozásról beszélünk, a legtöbben általában csak a pénzre gondolnak, pedig annyi minden van még, amit a pénzünkön kívül másoknak odaadhatunk.

Közismert tény az, hogy az egyik legértékesebb jövedelemtermelő erőforrásunk az IDŐNK! Soha sem rendelkezünk belőle elegendő mennyiséggel, és senki sem akarja elpocsékolni az idejét. Azonban ha nem tanuljuk meg az időnket másoknak odaadni, nekünk sem lesz belőle elegendő. Ebben az esetben is érvényes a viszonzás alapelve: “Ki mint vet, úgy arat.” Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=e5b1ecdd1a6cc358b999403aa9ee083fc3ec2d89c2ee128441561703f7ec8e207ed255e48bc7deae99c0d0d337dfdc539eec36cedde7dc2a84f7f6b96e8ac022a329f12a16bbd4ab15ee6fc2316ffdd8e2328b9e7b0aaeecbc0df5d3e9bd12632a6eca89e922520ec7d49b31252fa887cdcadb7aa28bc40eeffa40302eea43c7bd8443a148ae456417363f631decf3bc7c5759762ce7ce097f31d2137ba1f9730a85b30b47b9621fcb0a1dac73dfd84c7d79bf020d740176600ccdf9b0459d6240ca3aa8f5e63a657fb417f7b8ab99ea49b95e9d6fda17989ea7edd0c6ee3f1e5aa2ad789a25a4c5580ea1a0f9a0c99ea4f8595521fb28db9dc252803184bff496d39af7b333d9e70a108917be6ebb2ddced4766d0749e3e61fcee68eb934e64fbd7495d14380a3645bba2629312df37b870beb04c927ee79bd397e04c7c48c1c77c64d7ec0152917ea73f5d1c3da1e34baeb7784da54c3dc54976a3ea20cbe92535a5becd07c1673f590a1cb8c27439d5e9b469f60a20aca24d3bd61f4ee59abfe08a743d591e2a58939830643044d2104e05e7e457e7caf1c61fa89cf7d6bc786c1fe1ca4a582208e1ee80c6664353602262b53b691173aab7b70e0ebfb32261728fd6ed41f9d08fc99d8b52ee122a52ee13fa[[T_F]]

Mi az hogy, Ügyfélbarát Marketing?

Mit is jelent az ÜgyfélBarát Marketing (ÜBM) valójában?

Egy szemléletet és módszert, ami kiveszi a feszélyezettséget, kényszerérzetet és erőszakosságot az értékesítésből.

Mit is csinálunk mi egyáltalán?

Egy “ajándékot” adunk át a beszélgető partnerünknek. Segítünk neki rájönni egy olyan megoldásra, ami ösztönzést ad neki a jelenlegi helyzetéből kimozdulásra, és energiával tölti őt fel a vágyai megvalósításához.

Mindezt igen élvezetes, humoros, a partnerünk számára “emlékezetes” módon – a megfelelő kérdéseknek a megfelelő sorrendben, és a megfelelő módon történő feltételével – végezzük.

Ennek az ajándéknak az átnyújtására, egy újonnan kifejlesztett – az iskolákban nem oktatott – jártasságunknak köszönhetően leszünk képesek. Ez nem más, mint az “érték felfedeztetésre” és az önzetlen – aktív odafigyelésen alapuló – valódi párbeszédre való alkalmasságunk.

Olyan párbeszédről van itt szó, amely során a beszélgető partnerünkkel kölcsönös felfedezéseket teszünk. Ennek eredményeként hozzájárulunk ahhoz, hogy az illető számára feltáruljon a képességei kamatoztatásán alapuló korlátlan lehetőségek ajtaja, és felcsillantjuk előtte a pozitív változások révén elérhető életminőség-változás reményét.

Amikor alkalmat adunk másoknak arra, hogy a saját véleményüket kialakítsák egy adott témával kapcsolatban anélkül, hogy a miénket erőltetnénk őrájuk, valójában a következőre adunk lehetőséget: elmondhatják nekünk, hogy milyen módon hatnak rájuk a jelenlegi életkörülményeik, és mire számíthatnak akkor, ha elzárkóznak a változtatástól.

A megfelelő kérdéseknek a megfelelő időben történő feltevésével, és a megértő, aktív odafigyelésünkből adódó visszajelzéseinknek köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy valóban megértettük a partnerünk gondolatait. Így megkímélhetjük önmagunkat attól, hogy beleessünk a saját feltételezéseink, hiedelmeink, és korábbi tapasztalataink alapján kialakított csapdába. Olvasd tovább »