Bejegyzések a(z) Online MLM címkével megjelölve

Online MLM termékforgalmazó – a modern mozgóárus

Abban ma már kevesen kételkednek, hogy az MLM a közvetlen kereskedelem legmodernebb és leghatékonyabb formája. Egyre többféle igen találékony hasonlattal találkozhatunk, ami megkönnyíti ennek a sokoldalú szakmának a megértését.

Az egyik mai felfogás szerint az MLM-ező nem más, mint az MLM vállalata termékeinek mozgóárusa (mint pl. egy Family Frost alkalmazott)

Az eltérés a hagyományos mozgó árushoz képest az, hogy az MLM-ezők a saját lakásukat is nyitva tartják a vásárlóik számára, emellett telefonon és interneten is fogadják az ügyfeleik megrendeléseit, illetve a lakóhelyükön, vagy annak környezetében még házhoz is szállítják a termékeket.

Ez tehát a klasszikus „boltos” felfogás, ahol az ügyfelek kedvük szerint beszerezhetik maguknak az életük jobbá tételéhez vagy a problémáik megoldásához szükséges dolgokat, és cserébe pedig pénzt adnak ezért.

De hogyan működik ez a dolog az interneten? Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

5 látogatottságnövelő TIPP blog kedvelők számára

Az Online MLM-ezők egyik legfontosabb célja a blog/honlapjuk látogatottságának növelése.

Ezt elősegítő módszerek között kiemelkedő helyet foglal el a rendszeres HOZZÁSZÓLÁSOK megfogalmazása az általuk olvasott oldalakon.

Közismert tény, hogy WordPress típusú Blog/Honlapokon lehetőség van arra, hogy a hozzászólók megadják a saját blogjuk vagy honlapuk címét. Így egy érdekes, figyelemfelkeltő hozzászólásuk esetén az azt olvasók közül – a megadott honlapot felkeresve – bárki utána nézhet annak, hogy KI is volt az adott „okos gondolat” tulajdonosa. Így az illető könnyen növelheti saját blogjának ill. honlapjának a látogatottságát.

Azonban a hozzászólásaink megfogalmazása egy másik szokásunk kialakítását igényli, ami nem más, mint a BLOG OLVASÁS! Méghozzá az általunk kiválasztott piaci rés mérvadó véleményforrásai blogjainak rendszeres olvasása. Ugyanis ezeket gyakran olvasva, jobban megérthetjük az adott terület sajátosságait, és előbb-utóbb mi magunk is szakmai tekintélyre tehetünk szert.

Érdemes nem csupán a kiválasztott személyek blogjait figyelemmel kísérnünk, hanem azok közvetlen ismerőskörébe tartozó aktív tartalomszolgáltató és hozzászóló egyénekét is.

Nézzük most akkor meg, hogy melyik az az 5 TIPP, amit ajánlott a blog kedvelőknek megfogadniuk: Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Véleményvezérek követésének előnyei

Az internet megjelenése számos új lehetőséget teremt azok számára, akik nyitottak az új megoldásokra és hajlandók azokat a gyakorlatukban is alkalmazni.

Ez alkalommal egyik új felismerésemet szeretném közzé tenni, megkönnyítve mindazok helyzetét, akik az online marketing vállalkozásukat szeretnék minél eredményesebbé tenni.

Online marketingesek „devizája”

Közismert tény, hogy az online marketing egyik gyorsan fejlődő területe az online közösségi marketing, ahol a devizát a tagok által közzétett / megosztott tartalom képezi.

Az online közösségek tagjai körében annál nagyobb népszerűségnek örvendhetünk, minél többek számára vagyunk képesek értékes információkkal szolgálni. Ugyanis ebben az esetben érdemelhetjük ki az igen megtisztelő „véleményvezér”, vagyis mérvadó véleményforrás státuszát egy adott területen, ami stabil alapját képezheti majd a jövőbeli online marketing vállalkozásunknak.

Miért van szükség napjainkban mérvadó véleményforrásokra? Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Online MLM bölcsesség:Teljesen mindegy, hogy mennyit dolgozol a honlapodon

“Teljesen mindegy, hogy mennyit dolgozol a honlapodon, az mindaddig láthatatlan lesz, amíg valaki nem hivatkozik rá valahol.”

Eric Ward – Link marketing konzulens

LINK-ÉPÍTÉS: Az internet alapjában véve csak egy népszerűségi verseny

Mennyi embert kell a hálózatomba toborozni és betanítani?

Ez a kérdés már a kezdő MLM-ezők fejében is elég hamar meg szokott fordulni.

Egy tökéletesen működő világban  – számos MLM-ező veterán véleménye szerint – személyesen nem több, mint 3 – 4 személy toborzása és betanítása elegendő egy bőven nyereséges MLM hálózat működtetéséhez.

Sajnos, jelenleg nem mondhatjuk el, hogy egy „tökéletesen működő” világban élünk… Ugyanis a „való világban” vannak olyan személyek, akiket beléptetünk a hálózatunkba, és… akik nem csinálnak semmit sem. Vannak aki, feladják, mások csendben lelépnek, és előfordulnak olyanok is, akik próbálkoznak, és a végén kiderül, hogy a vállalkozás nem az ő műfajuk.

A legkiválóbb adottságú személyek előminősítése és hálózatunkba toborzása nagy segítséget jelenthet számunkra, de nem ad garanciát arra, hogy már soha többé nem kell 3-4 embernél többet  a hálózatunkba beléptetni.

Ha ez a helyzet, akkor miért ne toborozzunk és képezzünk ki ennél jóval több személyt? Amellett, hogy „egy kicsit keményebben kell majd dolgoznunk” hogy ezt megcsináljuk, van netalán valami hátránya is ennek? Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

10 TIPP egy profi online vállalkozói honlap elkészítéséhez

Az első „vállalkozói” honlapomat közel 9 évvel ezelőtt – még 2001 novemberében – sikerült elkészítenem, ami alapján aztán jelenleg már több saját honlapot – vagyis, passzív jövedelemtermelő gépezetet – is „üzemeltetek”. Kezdetben még ingyenes tárhelyekre feltöltött megoldásokkal (pl. freeweb.hu) kísérleteztem.

Úgy gondoltam, hogy ez tökéletesen megfelel az MLM hálózatépítési céljaimnak, hiszen ingyen van és egyszerű a használata. A leendő ügyfeleimnek ,illetve üzlettársaimnak csupán a honlapcímemet kell megadni és máris  olvashatják a részükre elkészített tájékoztatómat.

Mi MÁST kellene még tudnia a honlapomnak?

Bárcsak már abban az időben is feltettem volna magamnak ezt a kérdést! Azóta ugyanis sikerült megtanulnom, hogy számos nélkülözhetetlen, és életbevágóan fontos „alkatrész” alkalmazására van szükség ahhoz, hogy egy igazán nyereséges, és megfelelően működő online vállalkozói honlappal rendelkezzem. Ezek a lényeges ALKOTÓELEMEK segítségével ugyanis vagy a csillagokba röpíthetjük a vállalkozásunkat… vagy azok hiányában csak a veszteséges online vállalkozók reményvesztett tömegét gyarapítjuk! Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

A 25 vezető hálózati marketing cég

szerző: Michael S. Clouse

Melyik a 25 legjobb hálózati marketing cég?

Nos, ez attól függ, hogyan határozzuk meg a „legjobb 25…” fogalmát. Sejteni lehet, hogy az igazság némileg szubjektív lehet. Hadd fejtsem ki…

A világ legkelendőbb autója a Toyota Corolla. Egyértelműen egy nagyszerű autó – mégis, valószínűleg nem az Ön álmainak autója. Ebből aztán adódik is a kérdés, hogy „Magasabb besorolást érdemel-e egy MLM-cég csupán azért, mert többen vesznek részt benne?” Jogos kérdés.

Egy biztos:
A népszerűség az egyik legjobb módszer arra, hogy meghatározzuk, mi zajlik a piacon. Befolyásolja, melyik filmeket nézzük meg, milyen zenéket töltünk le, sőt, néha azt is, mibe fektetjük a pénzünket.
Tehát a „25 legjobb…” mindössze egy online népszerűség-vizsgálatot jelentene? Nem egészen. Ahhoz, hogy megbízható becslést adhassunk, számításba vettük, mely tényezők nem számítanak egyáltalán: pl. hogy 25 cégből 24 tagja a DSA-nek; és hogy melyek azok, amelyek valóban számítanak, pl. az Üzletben töltött idő.
Röviden, azt akartuk, hogy Ön is tudja, melyek is voltak pontosan azok a kritériumok, amelyek alapján először kiválogattuk, majd rangsoroltuk, a „25 legjobb…”-at. Lehet, hogy Ön egyetért a szempontjainkkal, az is lehet, hogy nem; mindkét esetben örülünk, ha megosztja velünk a gondolatait és a véleményét.

Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Miről ismerhetők fel az MLM új – online – generációjának képviselői?

Tíz (10) ismertetőjel, ami segít felismerni az Online MLM jeles képviselőit.

“Egy megszálló hadseregnek ellenállhatnak, de ha egy elgondolásnak eljött az ideje, annak nem.” (Victor HUGO)

Napjainkban elmondhatjuk, hogy nem csak az MLM-re érvényes a fenti idézet, hanem már annak Online változatára is!

Nézzük meg akkor, hogy melyek is ezek az ISMERTETŐJELEK:

1.) Megoldásokkal szolgálóként pozicionálják magukat. Nemcsak egyetlen egy megoldást képesek felkínálni az őket felkeresők számára. Abban az esetben, ha az érdeklődőik nem is az ő MLM termékeiket vagy vállalatukat választják, akkor sem vész kárba az illetőre szánt idejük.

Ha ezt összehasonlítjuk a hagyományos MLM-ezők szórólap osztogató, letépő-cédula kiragasztó és bemutatókra meghívó időrabló gyakorlatával, melynek gyakori „eredménye” az elutasítás, vagy a hitegetés, akkor tudjuk igazán értékelni az online MLM nyújtotta előnyöket.

A Vonzó Marketing alapelveit és az Ügyfélbarát Marketing közelítésmódjait alkalmazva egészen más hangulatú és eredményességi mutatókkal jellemezhető beszélgetéseket folytathatunk a reménybeli ügyfeleinkkel és munkatársainkkal. Ezeket a módszereket elsajátítva képesek lehetünk hatékonyan segíteni az érdeklődőinknek felfedezni a valódi szükségleteiket és megoldással szolgálni rájuk. Így egy igazi nyerő helyzetet tudunk előállítani mindkettőnk számára.

2.) Kapcsolatfelvételi címadat gyűjtő automata rendszerrel dolgoznak. Az érdeklődők keresik fel őket, nem pedig fordítva. Egy éjjel nappal működő automata rendszer helyettük szűri meg a termékeik vagy az MLM vállalkozási lehetőségük iránt érdeklődőket. Ennek a feladatnak az automatizálása ma már kulcsfontosságú szerepet játszik a sikeres MLM-ezők gyakorlatában. Egy hírlevél küldő autoreszponder napjainkban az online MLM-ezők egyik létfontosságú segédeszköze a hatástöbbszörözés és a távvezérelt értékesítés eredményessége érdekében. Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Online MLM TITOK: Rideg TÉNYEK…

A rideg TÉNYEK általában elriasztják az emberek többségét.

Azonban a kiváló üzletemberek hamar rájönnek arra, hogy az elkerülhetetlen események figyelembe nem vételét végül úgyis pénzben és időben kell majd megfizetni.

Egy sikeres MLM vállalkozáshoz alapos kutatásra és egy jó üzleti tervre van szükség. Bármi ennél kevesebb csupán önámítás. Az alapos kutatás alatt a termékről és annak piacáról, az MLM vállalatról, a jutalékrendszerről, és a leendő szponzorunkról és annak felső vonaláról szerzett információkat kell érteni.

Az első (1.) rideg tény: Az emberek 50 %-a el sem olvassa az ilyen témáról szóló honlapokat. Ez nem azért van így, mert ők nem tudnak olvasni, hanem mert ők képtelenek a figyelmüket összpontosítani és engedik, hogy azt számos egyéb apró dolog sokkal inkább elvonja. A folyton csak halogatók és álmodozók képtelenek lépést tartani az élen haladókkal és folyamatosan lemaradnak…

A második (2.) rideg tény: Az emberek 15 %-a szinte majdnem mindent el fog olvasni egy ilyen honlapon és ezt követően kifogásokat fog magának találni arra, hogy ő miért nem képes ezt vagy azt megcsinálni, anélkül hogy megpróbálta volna. Olyan ez, mint amikor valaki azt mondja, hogy nem szereti a kaviárt, miközben azt ő még soha az életben nem kóstolta meg.

A harmadik (3.) rideg tény: Az emberek 15 %-a szinte majdnem mindent el fog olvasni egy ilyen honlapon és a jövőben ezután is kitartóan mindent úgy fog tenni, mint eddig. Még abban az esetben is, ha a korábban elkövetett hibái ennek eredménytelenségét bizonyították be. Az is előfordulhat, hogy egyszerűen lusták arra, hogy döntsenek és képtelenek arra, hogy cselekedjenek. Vagy, megszokták a körülményeiket olyannak, amilyenek és ott akarnak maradni, ahol most vannak.

A negyedik (4.) rideg tény: Csak az emberek 20 %-a fog erőfeszítéseket tenni azért, hogy mindent elolvasson egy ilyen honlapon. Ők minden szót 2-3-szor is el fognak olvasni. Ki fogják nyomtatni maguknak a számukra legérdekesebb cikkeket és bejegyzéseket és aláhúzzák majd a fontosnak tartott gondolatokat, meglátásokat és ötleteket. Ők lesznek az MLM igazi hívői, akik megértik, hogy semmi olyant nem javasolnak itt nekik, amit az adott honlap tulajdonosa saját maga már ne csinált volna meg.

Ők fognak majd úgy dönteni, hogy érdemesebb egy olyan online MLM-ezőt követni, aki már több éves internetes jelenléttel, számos online kiadvánnyal és a honlapján véleményét kinyilvánító követővel is büszkélkedhet. Valóban ők azok, akik inkább az ilyen honlapokon kapott tanácsokat fogadják meg, ahelyett, hogy a jövedelemszerzésre képtelen barátaik legújabb tuti nyerő MLM lehetőségről szóló ajánlataira „ugranának”.

Ebbe a 20 %-ba tartozóknak megvan az esélye arra, hogy hamarosan anyagi függetlenségre tegyenek szert.

Nos, ezek lettek volna a közreadandó rideg tények.

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Saját mondásaim gyűjteménye: Online MLM

Kedves Látogatóm!

Bizonyára rájöttél már, hogy az egyik szenvedélyemet a különféle, ismert és ismeretlen személyek értékes élettapasztalatait tükröző AFORIZMÁK, BÖLCS MONDÁSOK és IDÉZETEK gyűjtése képezi.

Az elmúlt 15 év során olvasott számos könyv,  hírlevél elolvasásának, hangfelvétel meghallgatásának és előadásokon való részvételemnek köszönhetően, bennem is megfogalmazódtak egyes gondolatok és meglátások. Ezek főként a személyiségfejlesztéssel, a pénzügyi intelligenciával és az Online MLM-mel kapcsolatos kérdésekre adnak választ.

Javaslom, hogy kedved szerint válogasd ki  közülük a számodra legmegfelelőbbet, és bátran használd fel azokat a gondolkodási szokásaid saját érdekedben történő módosítására!

ONLINE MLM:

“Az MLM az elméd hatékonyabb kihasználásának tudománya, és az adottságaid révén nyújtható szolgáltatásaid, átlagostól magasabb jövedelmezőséggel való értékesítése.”

“Honlapod a holnapod!”

“Az MLM egy lehetőség mindazok számára, akik azonos értékeket vallanak, hasonlóan gondolkodnak, és egymás erőfeszítéseinek együtthatását növelve többre szeretnék vinni az életben, mint az átlagemberek.”

“Rájöttem, hogy a társadalombiztosítás nem fogja számomra biztosítani a nyugodt megélhetést és ezért jövedelmezőbb megoldás után néztem. Felfedezésem lényege, hogy az MLM-ben azzal lehet pénzt keresni, hogy segítünk másoknak pénzt keresni.”

“Képezd magad profivá a vállalkozói képességek elsajátításában, és a sokak által igénybe vehető, hasznos szolgáltatásokban megnyilvánuló értékteremtésben.”

“Az MLM egy kapcsolatépítő KI MIT TUD vetélkedő!” Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Az online passzív jövedelem legendája – Mi az igazság?

Az internetes, un. online passzív jövedelemképzés olyan valami, amiről már valószínűleg hallottál. Sok üzleti ajánlat ígéri a passzív jövedelemteremtés lehetőségét, ezzel próbálva eladni neked a rendszerét. Ez működik, tudom, mert én is ezt a trükköt használom.

De vajon valóban létezik passzív jövedelem?

Ebben az írásban az a célom, hogy megosszam veled az igazság lényegét a passzív jövedelem online (interneten történő) elérésével kapcsolatban. Tudom, hogy sokan szeretnék tudni, hogyan lehet passzív jövedelmet elérni az interneten. Fogok erről majd beszélni később. De mielőtt ezt megtenném, szeretném az alapokat lerakni és a gondolkodásodat a megfelelő irányba terelni. Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Érdemes tisztázni a találkozónk célját

A nulla-információs meghívásos módszer hasztalansága

A hagyományos MLM-iskola egyik fontos tanítását képezi a NULLA-INFORMÁCIÓS meghívásos rendszer. A lényeg itt abból áll, hogy az MLM-ezők számára elsődleges feladatként az érdeklődőknek a találkozóra vagy a bemutatóra meghívását határozzák meg anélkül, hogy bármit is elárulnának nekik a találkozó valódi céljáról… ennek érdekében – esetenként – még a félretájékoztatást is tolerálják.

Gondoljunk csak bele… hát nem egy puszta idő-, pénz- és energiapocsékolásról van itt szó? Nem kiábrándító dolog az, amikor az emberek nem jönnek el a találkozóra, vagy visszautasítják a meghívásunkat?

Ez egy „bevált” kereskedői trükk adaptálása az MLM-re. Még jól emlékszem a régebbi időkre, amikor az egyik akkori  MLM „guru” így szólt hozzánk: „Csak hozzatok ide elém bárkit, és én képes leszek bármikor eladni neki a termékeket.” Ez alatt természetesen azt kellett érteni, hogy „Csak hozzatok ide elém bárkit, és én képes leszek majd őt manipulálni és meggyőzni, hogy legyen vevő az ötletemre.”

Valóban ez lenne a módja egy igazi kapcsolatépítés kezdő lépésének? Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Te is észrevetted? Újra itt vannak a “házaló” MLM-ezők!

Igen, így van, nincs itt semmiféle elírás vagy sajtóhiba, a házalás ismét bekerült egyes MLM-ezők “eszköztárába”…

Bizonyára emlékszel még a kilencvenes évek második felében az akkori MLM-ezőkről készült TV-riportokra. Még ma is tisztán felidézhetően előttem van az a képsor, amikor egy irodaépület hosszú folyosóján ajtóról ajtóra kopogtató nénit mutattak, aki különféle MLM vállalatok termékeit cipelte magával a szatyrában. (Abban az időben ugyanis még nem őrizték biztonsági szolgálatok emberei az irodaházak portáit, és bárki szabadon ki-be járkálhatott. Szinte kötelező feliratként volt megtalálható az irodák ajtajain a “Házaló ügynököknek belépni tilos!” figyelmeztetés.)

Többen – a pár héttel korábban elbocsájtott alkalmazottak közül – ilyen módon igyekeztek a vállalatuknál eltöltött hosszú idő alatt megszerzett kapcsolati tőkéjüket pénzre váltani.

Ma hasonló jelenségnek lehetünk a szemtanúi, igaz ez alkalommal a legújabb médium az internet teremti meg a feltételeket a “modern házaláshoz”. Olvasd tovább »

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Az Online MLM – egyik – meghatározása

“Érdemes megtanulni a legkorszerűbb módját annak, hogyan kaphatunk pénzt azért a tevékenységünkért, amit már gyermekkorunk óta önként és rendszeresen folytatunk. Vagyis, intelligens módon felhívjuk az ismerőseink figyelmét azokra az általunk felfedezett termékekre és szolgáltatásokra, amelyeket jónak tartunk, és rájuk bízzuk a döntést, hogy igénybe veszik-e azokat vagy sem. Amennyiben ők úgy döntenek, hogy „igen”, abban az esetben, mivel – ma már az internetnek köszönhetően – beazonosítható a tippadó személye, mód van arra, hogy a felvilágosító, tájékoztató, reklámtevékenységünkért jutalékot kapjunk az értékesített termékek és szolgáltatások forgalmazójától. Ha ehhez a tevékenységhez hajlandók vagyunk másoknak is kedvet csinálni és őket erre betanítani, akkor megtöbbszörözhetjük az ilyen módon szerzett jövedelmünket, és szinte a semmiből létrehozhatjuk a saját működő tőkénket, vagyis passzív jövedelemforrásunkat.”

KAJÁRIK Béla

Kiegészítő magyarázat:

Ismerősök: Itt nem a jelenleg meglévő ismerőseinkről van szó, hanem az interneten mostantól tudatosan létesített kapcsolatfelvételeink és ismerkedéseink eredményekét kialakított ismerőskörünk tagjairól.

Miért csak felvilágosító, tájékoztató és reklámtevékenységről van szó eladás helyett? Az internetes eszközökkel végzett intelligens tájékoztatás folyamata, az online közösségek sajátos jellege, valamint az érdeklődőkkel folytatott személyes beszélgetéseink alkalmasak arra a marketing tevékenységre, ami eladást is eredményezhet.

Korlátlan jövedelemszint: Az internetes kapcsolatteremtő eszközöket és módszereket használva lehetőségünk van az ismerőseink és barátaink számának tetszőleges mértékben való növelésére. Ennek köszönhetően az így szerzett jövedelmünknek nincsenek korlátai! Nos, ez az, amit napjainkban csak kevés szakma képviselői mondhatják el önmagukról…

FIGYELEM:

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárik Béla

[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=5fa4a97e9ffe421f2933f6ddf1c0261649ac358087ec73e0f9ed5b1e24e5ee103f7442f245e3ef5768d588691b27ec2904511d1b96bd7e93cf2a57a4ef7b1ad676152b9de76db51cff8f098f38f5f32557f802feb0f4c27ed0e2a5f29da32a24119a46145d6f7ca49c4a5c63ea4d98929874f8edac6800767c2fce77fd2018177519e3dec219d0a4575ab20b9b1fb18ef679afc1cb1c0a915a4674c28d2faacd318de14589f04587f81ccd23858d20be03431f4176cecdded1460df607ba0e87d950c79752b3972c4be40824ace929b7b10499ac04ef81ddc65545dd49f7fb891d67ab88cc495abb15d23a8d8f4076db8587358755fb8f36746c85309b66207feefd8c3902492b6e274a7397ecf38516419b31457017ce76a3b3683a4f1f30fe773475c9a7f27deba4ae8a1c056322d3e6277a0a5753f2cac91e7a0bfe5142cbc0ada83e3aa9a92fc04b6a8ddf7a643a08b87c8ebd8500579c36375d8d5e6078f4cb1d57c465f4921ad2c760ba7cda87ec850e5e6e43d0aba4fe34fb051055512699eb0faf7acd5ff042e3d0089954490bc2b78d37b92bf438750d4d4d7f2f4578e42007214a6b1e3337da4d8c78c8864adad0ee0a60623334864672b49b0880a8f1e2eab3020e9f9dcf326b50fc44d0a5e2edec3b98929c3b989344[[T_F]]

Bemutatkozás, azonnali kedvező benyomást keltve

„Egy másokat őszintén meghallgatni hajlandó személy, nem csak általános népszerűségre tesz szert, de egy bizonyos idő múlva mindent képes megtudni.” (Wilson Minzer)

Az MLM közismerten a kapcsolatépítésről és a kapcsolati tőkénk intelligens kamatoztatásáról is szól. Ezért aztán egy MLM-ező életében igen gyakori tevékenységnek számít az idegen személyeknek történő bemutatkozása. A különféle élő- és online „rendezvényeken” gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy felteszik nekünk a kérdést: „És Te mivel foglalkozol?”

Mit válaszolunk erre a kérdésre?

Az emberek általában az alábbi két megoldás közül az egyiket szokták ilyenkor alkalmazni:

1.)    Túl keveset beszélnek! Ez általában a szakmájuk megnevezését szokta jelenteni… Pl. „Étrendkiegészítőket értékesítek, egy wellness termékeket forgalmazó MLM cégnek vagyok a képviselője”, vagy valami ehhez hasonlót, és arra számítanak, hogy a kérdező fél, majd tovább fog érdeklődni a részletekről.

2.)    Túl sokat beszélnek. Mindjárt a saját történetükkel kezdik, vagy a vállalkozásuk és termékeik részletes ismertetésével. Ez egy általános hiba szokott lenni. Hiszen az embereket általában nem érdekli az, hogy mi mivel foglalkozunk, és oda sem figyelnek arra, amit mondunk nekik, hacsak véletlenül nem éppen valamilyen személyes problémájukra megoldást jelentő információt hallanak tőlünk.

Az egyik mágneses vonzerő kifejtésére alkalmas módszer lényege, amellyel az emberek figyelmét magunkra tudjuk vonni, abban rejlik, hogy: Olvasd tovább »