Bejegyzések a(z) Pénz címkével megjelölve

Az új Gazdasági Rendszer sajátosságai

A napokban kaptam kézhez Robert Kiyosaki legfrissebb hírlevelét, melyben az egyre gyakrabban emlegetett – és többféle képen megfogalmazott – új gazdasági rendszerről mondja el véleményét. Ebből a hírleveléből szeretnék most én is néhány gondolatot – vagyis Kiyosaki saját MEGHATÁROZÁSAINAK ismertetését – közre adni.

PÉNZ:

Akiknek már sikerült elolvasniuk Robert Kiyosaki legújabb – Gazdagok összeesküvése (Bagolyvár Könyvkiadó) című – könyvét, azok tisztában vannak azzal, hogy a pénz 1971-óta – azt követően, hogy Nixon egykori USA elnök megszüntette az USA dollár aranyfedezetét – már elvesztette a valódi pénz szerepét… Napjainkban a pénz nem mást, mint adósságot jelent. Az új gazdaságban a pénz többé már nem számít pénznek.

Mivel a pénz adósságot jelent, a pénzt megtakarítók – vagyis a takarékoskodók – veszteseknek számítanak. A régi gazdasági rendszerben gondolkodók még ma is változatlanul a pénzük megtakarítására törekednek, miközben a banki kamatok egyre alacsonyabbak és az USA jegybankja (a FED) több ezermilliárd dollárnyi értékben bocsájtja ki a friss bankjegyeket.

„Az új gazdasági rendszerben az adósok a nyertesek és a takarékoskodók a vesztesek.” (Robert Kiyosaki) Olvasd tovább »



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Önfejlesztő bölcsesség: Jó tudni, hogy van pénzed és mindened megvan…

“Jó tudni, hogy van pénzed és mindened megvan, amit pénzért megszerezhetsz, de a legjobb, ha néha azért ellenőrzöd, hogy azok a dolgaid is megvannak-e, amiket pénzért nem lehet megvenni. “


George Lorimer – a Saturday Evening Post Szerkesztője

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Önfejlesztő bölcsesség: A fontos az, hogy valami felé vezéreljük magunkat…

”A fontos az, hogy valami felé vezéreljük magunkat, amely a jelen pillanatban nem ölt testet. Nem az értelem célja, hanem a léleké.  … csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké. Ha csupán anyagi javakért dolgozunk, magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyan nem nyújt, amiért érdemes élni.”


Antoine de Saint Exupéry

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Humoros bölcsesség: Ma az emberek mind földrajzi, mind gazdasági értelemben tudatlanok.

“Ma az emberek mind földrajzi, mind gazdasági értelemben tudatlanok. Nem lehet másként, különben miért hallanánk szüntelenül, hogy *csak tudnám, hová ment el az összes pénzem?*”

Zig Ziglar

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Pénzügyi IQ bölcsesség: Amikor tehát azt mondom, hogy nem a pénz az igazi cél…

“Amikor tehát azt mondom, hogy nem a pénz az igazi cél, ezt szó szerint értem. A cél nem pusztán a vagyon felhalmozása hanem a folyamatos növekedés, mind személyes, mind gazdasági értelemben. Ez a fogalom sokunk számára talán nehezen értelmezhető. Elvégre az egész életünkben arra tanítottak minket, hogy a pénzkeresés lényege a lehető legtöbb érték felhalmozása.

Azok, akik értik a körforgás törvényét, tudják, hogy a pénz folyásának az irányítása a dolguk, nem pedig a megtartása. Ezért is látjuk, hogy ők a pénzt nem felhalmozzák, hanem csereeszközként használják céljaik elérésére.”

Bob Proctor

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Tetszik” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.

FIGYELEM:

Pénzmágnes I. Országos találkozó – Budapest 2010. november 13.

Az előadások TÉMÁI:

Hogyan válhatsz függetlenné anyagilag, bármilyen helyzetben vagy is?

Hogyan gondolkodj, és miként cselekedj, ha sikeres emberekkel akarsz együttműködni?

Hogyan teheted hatékonyabbá az életed mások tapasztalatai által?

Hogyan tanulok a született befektetőktől?

Mit gondolsz? Hogyan bánsz a pénzzel? Bármi is a válaszod, most nagy meglepetések fognak érni…

További INFORMÁCIÓK



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Pénzügyi IQ bölcsesség: Pénzért nem lehet boldogságot venni

“Pénzért nem lehet boldogságot venni, de ahhoz azért hozzásegít, hogy a legjobb helyeken hajszoljuk.”

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Mi a siker?

“Évszázadokkal ezelőtt, amikor lényegében ugyanilyen hozzánk hasonló emberek éltek ezen a Földön a siker, mint fogalom nem is létezett. Egy olyan papot sikeresnek lehetett tekinteni, aki jó tanácsokkal látta el a hozzá fordulókat. Egy pásztor vagy földműves sikeres lehetett azzal, ha a családja sohasem szenvedett szükséget  élelemben. Ez a helyzet azóta gyökeresen megváltozott!

A siker szó jelenlegi értelmezésében a fogyasztói társadalom terméke. Kezdetben a siker szó talán a tehetség egyik szinonimája lehetett, ma már azonban egészen más jelentéssel bír. És ezt a jelentést sajnos sokunknak a média határozza meg, a TV-ből tájékozódunk arról, hogy mi a siker és ki a sikeres.

A média által közvetített csillogás persze lényegében elérhetetlen az emberek túlnyomó része számára, és ez pontosan és szándékosan így lett kitalálva: a fogyasztói társadalomnak csak az lehet “jó” tagja, aki élete végéig vágyakozik valami után. Természetesen ezt a valamit nem érheti el, de legalább életen át fog pénzt áldozni azért, hogy a közelébe kerülhessen.”

Braskó Csaba


Amennyiben érdekelnek a sikeres emberek gondolkodási szokásai, figyelmedbe ajánlom Braskó Csaba HONLAPJÁT, ahol az alábbi témákról olvashatsz:

Nem arra születtél, amire a társadalom nevel!
Nem arra születtél, hogy kudarcot vallj!

Gondolatébresztő gondolatok és gyakorlati tanácsok mindazok számára, akik javítani akarnak a jelenlegi életminőségükön.

Kattints IDE, hogy ezeket olvashasd!

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd. Olvasd tovább »



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Pénzügyi IQ bölcsesség: Lehet, hogy tényleg fantasztikus állásod van…

“Lehet, hogy tényleg fantasztikus állásod van, és hatalmas összeget keresel vele. Csakhogy mindaddig, amíg másnak dolgozol és pénzre váltod az idődet, fennáll a veszélye annak, hogy egyszer már nem lesz rád szükség.”


Bob Proctor

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


MLM titok: Szemléletmódváltásra van szükség

“Szemléletmódváltásra van szükség. Ahelyett, hogy azon törnéd a fejed, hogy a veled összetalálkozó emberekből hogyan tudnál minél több pénzt kiszedni, inkább arra összpontosítsd a figyelmed, miként lehetnél képes a problémájukat megoldva, rajtuk segíteni.”

Greg Habsfritt

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd. Olvasd tovább »



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Pénzügyi IQ bölcsesség: A gazdagok sokat beszélnek a pénzről és a jövedelemszerzésről

“A gazdagok sokat beszélnek a pénzről és a jövedelemszerzésről – a nyugdíjba vonulásról viszont szinte soha. Ennek az az oka, hogy csak azok vágynak a nyugdíjaztatásra, akik egész életükben olyan munkát végeztek, ami nem élveztek, mit nem szerettek szenvedélyesen.

Továbbgondolva a dolgot, az én szememben a nyugdíjas évekre szóló takarékoskodás tiszta őrület. Annyit tesz, hogy megtagadod magadtól vágyaid életét, csak azért, hogy összeharácsolj annyi pénzt, hogy majd a jövőben élhesd a vágyaid életét. Ez fordított logika! Az egész gondolat alapja a félelem, a források jövőbeli elapadásától. A felhalmozott pénzt és energiát sokkal jobban fel tudnád használni – például olyan jövedelemforrások megteremtésére, amelyek egész életedben folyamatosan termelik a pénzt, függetlenül az életkortól, vagy egészségi állapotodtól.”


Bob Proctor – “Nem a pénz boldogít” című könyvéből


Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Pénzügyi IQ bölcsesség: A pénz nem boldogít!

“A pénz nem boldogít!” Ez éppolyan nevetséges, mintha azt mondanánk, hogy nem lehet  hűtőgépen végigkocsikázni a városon. Hát persze, hogy nem boldogít a pénz – viszont megadja azt a kényelmet, hogy már nem kell gondolni rá.

Bob Proctor

Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


MLM bölcsesség: Ha az MLM-ben csak annyi pénzt keresel, mint korábban a munkahelyeden…

“Ha az MLM-ben csak annyi pénzt keresel, mint korábban a munkahelyeden, de  cserébe azt csinálhatod, amit igazán kedvelsz, akkor már nyertél!”


Kajárik Béla


Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Pénzügyi IQ bölcsesség: Az embereknek csak nagyon kis része tudja, hogyan kell pénzt csinálni…

“Kérdezd meg az embereket az utcán, tudják-e hogyan kell pénzt csinálni – százból kilencvenkilenc ugyanazt fogja válaszolni. *Hát persze, hogy tudom. Minden nap bemegyek dolgozni. Csakhogy ez nem pénzcsinálás, hanem mókuskerék. Ami óriási különbség.*

Az embereknek csak nagyon kis része tudja, hogyan kell pénzt csinálni, és ennek meg is van az oka.  Az iskolában ilyet nem tanítanak. Ott azt tanuljuk meg, hogyan kell számolni a pénzt. Tudunk mérleget, táblázatot, grafikont készíteni. Az utolsó fillérig követni tudjuk a pénz útját. Lehetsz diplomás közgazdász, és mégis csont szegény, mert nem tanultad meg, hogyan kell csinálni a pénzt.”


Bob Proctor – “Nem a pénz boldogít” című könyvéből


Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!

Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


Valóban megéri az ötletek megalkotására összpontosítani

“Az ember nem találkozik egyetlen egy olyan nehézséggel sem az életében, aminek a legyőzéséhez ne rendelkezne kellő tudással és energiával. Minden akadály leküzdhető, ha megfelelően felkészültek vagyunk; ebből adódóan bármiféle aggodalom teljesen fölösleges. Az a feladat, amit nem lehet megoldani, nem képezhet számunkra nehézséget, mivel egyszerűen a lehetetlenség fogalomkörébe tartozik, és a lehetetlenséggel csupán egy dolgot áll módunkban tenni: tudomásul venni.” (James Allen)

James Allen annyira jól megfogalmazta ezt a témakört, hiszen egyszerűen kimondja: Egyáltalán semmi értelme annak, hogy ha bármilyen nehézséggel is összetalálkozunk, akkor kezdjünk el aggódni. Valójában két lehetőségünk van: vagy megoldjuk a helyzetünket, vagy nem.

Lehet, hogy ez a gondolat többünket a következő – közismert – bölcs mondásra emlékeztet:

“Istenem, adj nekem higgadtságot, derűt és nyugalmat ahhoz, hogy beletörődjek abba, ami megváltoztathatatlan; bátorságot ahhoz, hogy megváltoztassam mindazt, amire képes vagyok; és bölcsességet ahhoz, hogy e két dolog között különbséget tudjak tenni!”

Korábban valahol olvastam Rita Davenport remek tanácsát az életünkben leggyakrabban előforduló problémák kezelésével kapcsolatban, miszerint: Olvasd tovább »



[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=68bb0df1e64a3e13bed32e66d93988fe1eb18699ca884f280c6057e353ab054cd9b98aef6ac55dc2aa3d156643eb8afb74f2185b855ca0297bc56e6854e874d7e562afc65d4d4bb9036882c6cdec495afe603f23cdb00fd12bbfa90fc37063a0876f35cf9ab0bfa5ec7c12924836e405ebbf1f16ead3f36aa8300f934cf51eba91ca0f3131c99462b8069d5dd9b9c40793f10f0e5e274e73532aa7dae2e046ec952e0b354e63353e01b18b1d2d691bf11a1baf13fd8c89048575395bd46a833d376ce488dfc715fe30541960ce7869bcbd8e8a61066341d25b20d1c8403499e2072e8e7f7c67ed785c78a2b9e547a3d1859d8840d199bb999525f880fd643fe38ec4134a18f545762419702d6bc95d99555475711d106c5aae104745391c4dfdf2a74c1d9a51bb6307a7c84837f4ccd2e2db66778e97568c8b70560a9b0a19fcf0fddf9e30f6dbd4ef329224dd45cae5749fe3f6927956ae81c68d43c8a759d3b91e27a40541c498d84f20c4f224bc096e0851e658a317af5cbc29c9fe85fa5c170bc03913e08251f466f92b6c71c7973f956253d76bcb4c4b562ad45381a129525bf7c8e7813284bd09c615ee063093393142c9a1326d7eaab5ee29fad359bc333faeedc3855a61cd75d03d508600a80e2853a80e2980[[T_F]]


MLM bölcsesség: Az MLM-ben nem rúgják ki az embert!

“Az MLM-ben nem rúgják ki az embert! Sőt! Együttműködnek veled. Segítenek a saját üzleted felépítésében. A saját üzleted pedig bizony sokat ér. Egyfajta vagyontárgy. Itt nem a gazdagok számára és nem csupán pénzért dolgozol. Vagyont építesz magadnak.”

Robert  Kiyosaki