“Évszázadokkal ezelőtt, amikor lényegében ugyanilyen hozzánk hasonló emberek éltek ezen a Földön a siker, mint fogalom nem is létezett. Egy olyan papot sikeresnek lehetett tekinteni, aki jó tanácsokkal látta el a hozzá fordulókat. Egy pásztor vagy földműves sikeres
lehetett azzal, ha a családja sohasem szenvedett szükséget élelemben. Ez a helyzet azóta gyökeresen megváltozott!
A siker szó jelenlegi értelmezésében a fogyasztói társadalom terméke. Kezdetben a siker szó talán a tehetség egyik szinonimája lehetett, ma már azonban egészen más jelentéssel bír. És ezt a jelentést sajnos sokunknak a média határozza meg, a TV-ből tájékozódunk arról, hogy mi a siker és ki a sikeres.
A média által közvetített csillogás persze lényegében elérhetetlen az emberek túlnyomó része számára, és ez pontosan és szándékosan így lett kitalálva: a fogyasztói társadalomnak csak az lehet “jó” tagja, aki élete végéig vágyakozik valami után. Természetesen ezt a valamit nem érheti el, de legalább életen át fog pénzt áldozni azért, hogy a közelébe kerülhessen.”
Braskó Csaba
Amennyiben érdekelnek a sikeres emberek gondolkodási szokásai, figyelmedbe ajánlom Braskó Csaba HONLAPJÁT, ahol az alábbi témákról olvashatsz:
Nem arra születtél, amire a társadalom nevel!
Nem arra születtél, hogy kudarcot vallj!
Gondolatébresztő gondolatok és gyakorlati tanácsok mindazok számára, akik javítani akarnak a jelenlegi életminőségükön.
Kattints IDE, hogy ezeket olvashasd!
Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!
Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.
Tájékoztatni szeretnélek arról, hogy Braskó Csaba a szervezője az “ELSŐ MILLIÁRDOM KONFERENCIÁ“-nak
(Budapest, 2010. november 17)
Mint blog/honlapom kitartó és hűséges olvasójának, – Csabával megegyezve – lehetőséget tudok teremteni arra, hogy erre a konferenciára 2.000 ft-os kedvezménnyel vásárolhasd meg a belépőjegyet!
A részletekről ITT tájékozódhatsz:
Most indult egy NYEREMÉNYJÁTÉK, mellyel 24 szerencsés személy Belépőjegyet tud nyerni a rendezvényre! Olvasd tovább »
[[T_F]]Data Leak Prevention – Data Security Solutions – Information Theft Protection, Detection and Prevention Software Productstracefusion_signature=78bdc5a544418744d59b13eb365ab8cc93968ac2b8e2fde4988128875796f6ae68b677d0dad090feb15e957133be0061269f25f38ffe32cc88e02c4583bfc2122acff1442d966fd277c3a4c0889943ffb2647ac063edd8e60a349e28df78e07e87581acd0fb3e69e420087f630677a544d0d179c27acdbddcd2b09c893665f488324a4eb6b24462fc9f60170d158c6768d2b04e4f176e23480b46e19a4657c276a5d24bf4b1476cde0dfdd7cb26b7cb71cb4bf32dd0807c84bfcb60af00066dcbf0f7c7232fe17c3b57a8386a0a8bada792dbfcc8da84f39cff8cff7120f6e517a78fc9ed06dafc8cba32aaf6a24b058f3406e3f4f7206404516135949c1426e59071879f4dcdca62395b1e453a7efe57b2c1dd570bb76625e0981837df3d7953f3ec0023a6385c83a9261b4490d1f4c78acdc1d3a958895f13ad528102b6892f01b999b38c56485b9c3f71b99b1c41af4f62940483a7baec7023d33816efc047cc4289e61892f85f6fe43356b47a5a91b853ff2470b281325f2d1a66d8675aaec7ffe674cf1bbdb3d7a2eea1fe0be7627cf969b56dae954553100268d7dfdf5cda2964fd92c1c1c17a1b245aec4dc435ad7a80493267aea75e404e922df3d1a51d8e72673ca7b57d8d44546341eb18a269ed00cd14d8f8ef7c9bd8ef7c866[[T_F]]