Tudatossá válás
A FÜGGETLENSÉG azaz a „NEM RAGASZKODOM HOZZÁ” művészete megtanulható
Írta: Lucy Costigan
Majdnem minden ember kondicionálásának része, hogy emberekhez, dolgokhoz és helyzetekhez ragaszkodik. A ragaszkodás akkor alakul ki, amikor azonosulunk egy személlyel vagy dologgal, és kezdjük azt
hinni, hogy szükségünk van rá a boldogságunkhoz. De a ragaszkodás nem szeretet. Legszélsőségesebb megnyilvánulásaként az egyén mindent megtesz, hogy saját hatáskörében és ellenőrzése alatt tartsa ragaszkodása tárgyát. A bármely személytől vagy tárgytól való függőség olyan megnyilvánulásokhoz vezet, mint a manipuláció, a visszaélések és az erőszak. Enyhébb formájában a ragaszkodás úgy nyilvánul meg, hogy kapaszkodunk a vágy tárgyába, azt feltételezve, hogy az erőt ad. Bánat, düh vagy a depresszió leggyakrabban azt követően fordul elő, ha elveszítjük a ragaszkodás tárgyát.
Ez a kötődés annyira beleivódott a kultúránkba, hogy ezt normális viszonyulásnak tekintjük. Áthatja dalainkat, a filmeket, amelyeket nézünk, és az eszményített, nem egyenrangú párkapcsolatokat; ez sokakat versengésre ösztönöz.
Szeretni valakit, örülni egy tárgynak, vagy élvezni egy helyzetet – ezt mindet mélyen és teljes mértékben átélhetjük. A szeretet és ragaszkodás közötti különbség központi eleme a szabadság. A szerelem vagy a szeretet soha nem korlátozza a másik szabad akaratát, és nem akaszkodik rá senkire. A ragaszkodásban benne lakik az a tévhit, hogy a szeretett személytől valamilyen módon értékesebb vagy fontosabb lesz az egyén. A ragaszkodás hajtó rugói a félelem és valaminek a hiánya.
A függetlenség nem jelenti azt, hogy nincs mély kapcsolatod másokkal, vagy hogy nem élvezed az életet. Függetlennek lenni azt jelenti, hogy szembe néztél azzal az illúzióval, hogy bármi, ami fizikai formát ölt, megment vagy állandó boldogságot nyújt neked. Ezért élvezheted az élet gazdagságát és szépségét anélkül, hogy bármibe vagy bárkibe kapaszkodnál azért, hogy hamis biztonságérzetet vagy önazonosságot kapj tőle. Így mentes leszel az illúzióktól. Felismered, hogy a fizikai formában egyedül vagyunk, és hogy a változás és a múlandóság a fizikai lét alapja. Ugyanakkor a jelen pillanatban élve egy új tudatosság felé nyitunk, ahol érezzük a lelki kapcsolatot az összes többi lénnyel.
A ragaszkodással szemben az igaz szeretet a legbensőnkből fakad. Egy tudatos lénytől semmit sem lehet elvenni. Tehát a szeretet nem kíván birtokolni és rabul ejteni A szeretet csak úgy tud igazán mélyen megnyilvánulni, hogy szabadon áramlik és minden más lényhez kapcsolódik.
A ragaszkodástól a szeretet felé
Akkor tudunk elmozdulni a kötődéstől a szeretet felé a kapcsolatainkban, ha meglátjuk és megértjük azokat az okokat, amelyek miatt ragaszkodunk egy adott személyhez vagy helyzethez. A betekintés és megértés kapcsán tudatossá válnak a gondolati mintáink, az érzelmeink, a motivációink és magatartásunk. Csak ekkor dönthetünk úgy, hogy elengedjük a tévhiteinket és életmódunkat, amelyeket valaha természetesnek és kívánatosnak tartottunk.
A következő kérdéseket alaposan átgondolva rájöhetsz és megértheted, hogy hogyan és miért alakulnak ki a kötődések. Vonulj vissza a benned mélyen lévő csendbe, hogy megvizsgáld ezeket a kérdéseket.
- Van-e olyan valaki, vagy olyan helyzet, akihez vagy amihez ragaszkodsz és szoros kötelékek fűznek?
- Mire van szükséged ettől a személytől vagy helyzettől?
- Mit tennél és éreznél, ha ez a személy el akarna hagyni, vagy ha egy adott helyzet, amihez ragaszkodsz, véget érne?
- Igazán teljesen el tudnád engedni ezt a személyt vagy helyzetet? Abban az esetben, ha ez egy személy, még mindig tudnád szeretni azt, aki elhagyott?
Most egy pillanatra nézz mélyen magadba. Hogyan tudsz elkezdeni szeretetet és örömet hozni a saját életedbe? Mit tudsz tenni azért, hogy úgy bánj önmagaddal, mint egy általad szeretett valakivel bánnál? Készíts egy listát mindenről, ami eszedbe jut.
Kapcsolódás a Forráshoz
Egyetlen személy, tárgy vagy helyzet sem a boldogságod forrása. Semmi rajtad kívül lévő nem töltheti be az űrt és a magányt, néha amit mindannyian érzünk. Van valami mélyen belül, amivel kapcsolatban kell legyél, amire támaszkodsz, hogy onnan bölcsességet és ihletet meríts. Ez a belső forrásod, amely a valódi természeted, az igazi önmagad. Keveset kapsz, ha másoktól vársz szeretetet vagy jóváhagyást. Ha valaki szeret, az egy ajándék, amihez semmi közünk sincs. Egy másik ember szeretetét sem létrehozni sem ellenőrzésünk alatt tartani nem tudjuk.
Csodálatos élmény gyönyörködni a szeretett emberekkel eltöltött pillanatokban, élvezni az általunk nagyra értékelt dolgokat, elégedettnek és kiteljesedettnek lenni, különösen olyan helyzetekben, mint egy munka elvégzése. De fel kell ismernünk, hogy mindannyian szabad szellemek vagyunk, célunk, hogy felszámoljunk a kondicionáltságunk korlátozásait és fejlesszük a szeretetre való képességünket. Megtanulni összehangolni a szeretetet a szabadsággal, és a gyakorolni a FÜGGETLENSÉGet, vagyis azt, hogy „NEM RAGASZKODOM HOZZÁ” talán a legnagyobb lépések, amelyeket a tudatosság növeléséért meg tudunk tenni.
Lucy Costigan: Course in Consciousness, iUniverse, 2005.
Copyright © 2005 Lucy Costigan
Hungarian Translation © Riszt Orsolya 2010
Forrás: http://www.trans4mind.hu/entry23-fuggetlenseg.html
TUDATOSAN RAGYOGJ!
tanfolyam és műhely kezdőknek
2010 október 30, 31 és november 6
Amikor tudod, mit teszel, örömmel vállalod a felelősséget érte.
Kérlek, hogy – az alábbi hozzászólási lehetőséget kihasználva – mondd el a véleményedet a témával kapcsolatban, valamint hívd fel rá a figyelmét a téma iránt érdeklődő Facebook-os vagy Twitter-es ismerőseidnek is! Ők ezért bizonyára hálásak lesznek Neked!
Ha tetszett Neked ez a bejegyzés, HÁLÁS lennék, ha a “Like” gombra kattintásoddal ezt nekünk is jeleznéd.
Hozzászólások



Ha a külső dolgokba, személyekbe, kapcsolatokba kapaszkodunk, előbb utóbb csalódást, boldogtalanságot fogunk érezni, ez biztos. A tudatosságot “tudatos” ráfigyeléssel lehet közelíteni.
Nagyon komoly és megnyugtató a cikk Béla, köszönöm neked!!
Szia Móni!
Örülök, hogy Neked is tetszik ez a cikk!
Mennyire igaz!!!
A feltétel nélküli szeretet és ragaszkodás még nem tesz rabbá. Legtöbbször nem csak örülünk annak ha az általunk szeretett személy viszont szeret, hanem elvárjuk azt. Ez az ami rabbá tesz. A tárgyak esetében más a helyzet, ott egyoldalú a ragaszkodásunk.
Kedves Mária!
Két fontos szót írtál, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet rájuk, ez másokat is elgondolkodtathat: egyik a ragaszkodás. Mit is jelent ez?
Egyik kedvenc idézetem Wayne Dyertől:
“Elméd legyen nyitott mindenre, de ne ragadjon le sehol”
“Have a mind that is open to everything but attached nowhere”
Amikor ragaszkodom valakihez (vagy valamihez) segít az értelmezésben, hogy benne van a “ragaszt” tő, azaz valamilyen módon magamhoz szeretném ragasztani, láncolni, nem tudok elszakadni tőle, nem engedem el, akkor válok függővé tőle.
A másik szó, amit említesz, az elvárás. Teljesen egyetértek veled abban, hogy milyen fontos az, hogy ne várjak el senkitől semmit, mert ezzel a szabadságát igyekszem megvonni, hanem bízzak benne, mert ez visz előre. „Legjobban úgy segítünk másokon, ha bízunk bennük.” Erről bővebben: http://www.trans4mind.hu/news/1-szam.html.
Kellemes morfondírozást!
Nagyon teszik amit írtál elgondolkodtató.Az biztos az igaz szeretet a belsőnkből fakad,de a lelki kapcsolat sokszor hiányzik az emberek között.
Kedves Orsolya, köszönöm megtisztelő írásod. Hát elmélkedem is tovább erről is és sok minden másról.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Mit okozhat- ha sokat- sokszor- sokáig sír gyermekünk
Megvívtam ezt a harcot magamban, amiről a cikk szól. Amíg függésben vagyunk, nehéz ezt igazán megérteni. A függetlenség felé vezető úton viszont számtalan csoda,és ajándék vár. Ma is részese lehettem egynek,ez így sokkal felemelőbb mintha csak úgy elvárom,és megkapom.
Erdei Zita recently posted..79”Ha úgy érzem- hogy görcsbe rándultam- akkor kinyújtom a kezem- és adok”
A függés bizony egy érdekes dolog. Mert sokszor nem csak a külvilágtól függünk. A családunktól, a barátainktól és sok esetben egész egyszerűen mások véleményétől. Hanem magunktól, a berögzött, begyepesedett szokásainktól. Amiknek rabjai vagyunk, és milyen nehéz róluk lemondani, milyen nehéz őket megváltoztatni. Én is már jó úton haladok. Ezáltal egyre – másra tárulkoznak fel a lehetőségek.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Mit okozhat- ha sokat- sokszor- sokáig sír gyermekünk
Valószínüleg végig kell lépkednünk ezeken a lépcsőfokokon. Ki hamarabb, nagyobb érettséggel teszi, ki később…..de erre kell haladni.
Petőházi Mónika recently posted..MLM MAGAZIN !! -
Kedves Béla!
Sok igazság, bölcsesség van a ebben a cikkedben, Sokat tanulok belőlük – köszönöm is nagyon!
Valóban nem tudjuk létrehozni és ellenőrzésünk alatt tartani senki szeretetét, de ha én szeretek valakit- ha érdekközösséget vállalok vele -, ritka, hogy ne hasonlót kapnék vissza tőle. A szeretet szeretetet szül. Csak úgy tudom indukálni a létrejöttét, ha előbb én adom, adom adom… aztán a legtöbb esetben visszajön.
Mindig örömmel olvasom kiváló írásaidat!
Őszinte tisztelettel: Molnár Ilona Dabas