KÖTELEZŐ VÁSÁRLÁS:
Olyan céggel nem találkoztam, amelyik közvetlenül azt írná elő, hogy én személyesen egyem meg vagy ragasszam fel, vagy kenjem magamra a terméket, nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy közvetett módon, a jutalékom megvonásával etikátlanul kényszerít arra, hogy ha nem tudom eladni a terméket, akkor vegyem meg magam, akár ki is dobhatom a szemétbe, ez nem érdekli a céget, a lényeg, hogy én minden hónapban fizessek.
Ezt is tapasztaltam természetesen a saját bőrömön, 6 hónapon keresztül megvettem a terméket, azóta is itt van, csak azért, mert nem akartam elveszíteni a pontjaimat. Aztán vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, elég, nem hagyok tovább hülyét csinálni magamból.
Természetesen senki nem kényszerített, az én saját döntésem volt, de a szituáció kialakulása nem egyedi, nagyon sok MLM-ező van hasonló helyzetben. Ez egy kiszámított fogása az MLM-et működtető cégnek, nagyon okosan és elvtelenül előre el van tervezve, egy újabb módja a “húzzunk le minél több bőrt az ügyfélről, mielőtt elengedjük” elvnek.
Tudom, Béla, ez nagyon durván hangzik, de nem tudsz engem meggyőzni arról, hogy nem ezek az alapelvek mozgatják azokat, akik felépítenek egy MLM rendszerű marketing szisztémát egy adott termék vagy termékcsoport forgalmazására.
Az már az MLM-ező feladata, hogy megpróbálja szépíteni ezeket valahogy, megmagyarázni, vagy legalábbis elfogadtatni.
Tudom, hogy ez hozzáállás kérdése, azt látok benne, amit látni akarok. Olyan mint a pszichológusok által alkalmazott Rorschach-teszt, tudod, a tintafoltokkal.
Ha én úgy akarom látni az MLM-et, mint Te, egy csodálatos lehetőséget önmagam kiterjesztésére, egy biztos anyagi háttér és későbbi passzív jövedelem megteremtésére, akkor úgy látom, és ez is benne van, tehát nem csapom be magamat.
De ha úgy akarom látni az MLM-et, mint a naív tömegek kizsákmányolásának egy újfajta, szellemes változatát, mely az emberek naivitására és hiszékenységére alapozva üríti ki a zsebüket, és még dolgoznak is közben, akkor így látom, és ez is benne van.
Köszönöm a jókívánságaidat, jól érzem magam Spanyolországban, bár az életem nem sokban küölnbözik az otthonitól, csak itt sokkal jobb idő van
Azt kérdezed, hogy: “Te milyen módon tesztelnéd le az új belépőid elszántságát, mielőtt az idődből – ami ugyebár az egyik legértékesebb jövedelemtermelő erőforrásod – jó néhány órát rájuk áldoznál?”
Való igaz, hogy az önerőből jómódjukat megteremtő sikeres személyektől azt már sikerült „eltanulnom”, hogy elsősorban profi módon gazdálkodnak az idejükkel, és megtalálták a módját annak, hogyan csökkentsék minimálisra az „energiavámpírok” közelében eltöltött idejüket.
Emiatt egy olyan honlap rendszert (tesztekkel telepakolt „tölcsért”) hoztam magamnak létre, amelyik segít az érdeklődőimnek abban, hogy „kirostálhassák” magukat, anélkül, hogy erre én különösebb időt vagy erőfeszítést lennék kénytelen elpazarolni…
Egy példa: Ha egy jelentkező nem hajlandó magának egy 500 Ft-os mikrofont megvásárolni, és telepíteni az ingyenes Skype programot a számítógépére, hogy Skype-on beszélhessünk egymással, az nálam már ki is selejtezte magát!- a történetnek itt vége szakad. Nem kell tartania attól, hogy majd telefonon fel fogom őt hívni és – saját pénzemen – érdeklődök majd nála, hogy ő mi mindent nem tud még erről a szakmáról…
Az elbeszélgetésre már csak azokkal a személyekkel kerül sor, akiknek bizonyos feltételeket sikerült teljesíteniük. Ekkor ugyanis már többet tudok őróluk, mit ők saját magukról…
Ehhez persze arra van szükség, hogy képes legyek biztosítani az érdeklődők folyamatos jelentkezését, hogy minden nap – ha esik, ha fúj – legyenek olyan személyek, akik kérdéseket tesznek fel nekem és komoly érdeklődést mutatnak az iránt a tevékenység iránt, amit én nagy élvezettel végzek. Az internetes eszközök és módszerek használata nélkül erre – egyszerűen – képtelen lennék!
A jelentkezők feladatokkal ellátására nincs különösebben szükség, mivel a „Duracell nyuszi” http://kajarikbela.hu/bugocsigak-es-duracell-nyuszik
típusú személyek – ebben a szakmában igazán csak nekik van ugyanis esélyük a tartós sikerre – képesek önmaguknak az éppen aktuális problémákat megfogalmazni, így nekem csak a számukra leginkább megfelelő megoldás felfedezésében kell őket segíteni.
MIÉRT “DRÁGÁK” AZ MLM RENDSZERBEN FORGALMAZOTT TERMÉKEK?
Azt írod, hogy:
„Itt egyszerűen nem érvényesülnek a piac törvényei, egy MLM-ező sokkal drágábban is megveszi és képes eladni a terméket, mint amennyi annak a piaci értéke. Ha nem így lenne, NEM MLM-ben ÉRTÉKESÍTENÉ egy adott TULAJDONOS A TERMÉKEIT, HANEM HAGYOMÁNYOS KERESKEDELEMBEN. Ugye nem gondolod azt, Béla, hogy az AMWAY, vagy a HERBALIFE, vagy az AVON, vagy még egy csomó nagy nevet sorolhatnék, hogy ezek tulajdonosai emberbaráti szempontból hozták létre az MLM rendszerüket, és azért, hogy egy csomó embert boldoggá és gazdaggá tegyenek?”
Az MLM-ben forgalmazott egyedi termékek eladása a hagyományos kereskedelemben képtelenség, vagyis lehetetlen! Erre jött rá néhány „jövőbe látó” személy…
Nézzük meg akkor most ezt a „jelenséget” egy kicsit közelebbről:
A vásárló nem dobozokba zárt italporokat, vagyis TERMÉKEKET akar magának megvenni, hanem problémájára keres MEGOLDÁST. A megoldás egy Termékből plusz egy hozzá kapcsolódó Szolgáltatásból áll össze.
Az MLM-ező, aki saját vállalkozását építi, szívét-lékét beleadja az általa nyújtott szolgáltatásba, amire a bolti alkalmazott egyszerűen képtelen. Ugyanis nem ezért fizetik meg őt. Más szóval ezért nem fizetnének neki semmit sem az alkalmazói…
Az MLM-ezők, ugyanis nem „nyugszanak meg” akkor, ha tőlük valaki vásárol egy terméket (NEM EZ náluk a VÉGCÉL!), hanem „utána mennek” a vásárlójuknak, és személyes tanácsadásukkal segítenek neki elérni azt az eredményt, ami miatt az illető megvette tőlük a terméket. Az MLM-ezők legfontosabb érdeke az, hogy a vásárlójuknak sikerüljön a kitűzött céljukat elérni és megkapni a megoldást a problémájukra. Ugyanis ebben az esetben ők – élő reklámoszlopként – vinni fogják az ő jó hírüket és újabb ügyfeleket fognak nekik szerezni.
Közismert mondás az MLM-ben: „Az igazán nagy pénz az ügyfélgondozásba (utánkövetésben) van!”
Az ÜGYFÉLGONDOZÁS a szupermarketek polcokat áruval feltöltő alkalmazottai számára, de még a patikusoknak is ismeretlen fogalom…
KÉRDÉS: Mikor és miért hívná fel egy szupermarket vagy akár egy patika alkalmazottja – a saját pénzén – mondjuk két nappal később a náluk vásárló személyt, hogy érdeklődjön az illető elégedettsége iránt, és személyre szabott tanácsokkal látná el őt a vásárolt termék előnyeinek optimális élvezete érdekében?
Az MLM-ezőknek módjukban áll az intelligenciájukat „csomagolásként” a vevőiknek „eladni”, ezáltal megnövelve a termékeik használati értékét. Nos, ennek a személyes szolgáltatásnak a minősége is szerepet játszik abban, hogy az MLM termékek vásárlói nem sajnálják a kifizetett összeget az MLM-ezőktől beszerezhető termékekért.
Nem feladatom az MLM vállalatok megvédése, de most elárulhatom, hogy nekünk már sikerült megismerkednünk jónéhány olyan személlyel, akik az MLM-nek köszönhetően – tisztességes módszereket alkalmazva – váltak boldoggá és gazdaggá.
Az MLM vállalatok között is nem kevés található, amelyik a nyereségéből különféle jótékonysági tevékenységre is hajlandó fordítani. A Mi MLM cégünk is világszerte számos árvaházat és gyermekkórházat támogat anyagilag. Itthon mi az AGA gyermekotthon lakóit támogatjuk rendszeresen pénzadományokkal és egyéb módon. Tehát Katalin, az emberbarát tényező igenis megtalálható számos MLM vállalat gyakorlatában! – csak utána kell egy kicsit érdeklődni…
Íme egy kis segítség ehhez: http://www.myherbalifeww.com/hu/pdf/AGA_HU.pdf
FOLYTATÁS -még mindig a 2. pontban megfogalmazott fenntartásodhoz:
EMBEREK BEFOLYÁSOLHATÓSÁGÁNAK ÉS GYENGESÉGÉNEK KIHASZNÁLÁSA
Kedves Katalin!
Azt írod, hogy:
“Nem, ők így kapják a legtöbb pénzt, kihasználva az emberek befolyásolhatóságát és egyéb gyengeségeit.”
Szerintem a tisztességtelen személyek azoknak az embereknek a befolyásolhatóságát és gyengeségeit használják ki, aki ezt nekik megengedik…
Amennyiben egy MLM – vagy bármilyen egyéb vállalat – tisztességtelen tevékenységet folytat, azt a hatóságok betiltják…
Erre már volt eddig is példa!
FOLYTATÁS: 4. sz. Fenntartás
Termékforgalmazók ERŐSZAKKAL VALÓ BENT TARTÁSA AZ ÜZLETBEN
Kedves Katalin!
Ezt írod: „4. Maguknak az MLM-ezőknek is jól felfogott érdeke, hogy bent tartsák az üzletben azokat, akik nem sikeresek, mert az ő saját vásárlásaik jelentős részét teszik ki a felettük állók jutalékainak.”
A sikertelen MLM-ezők bent tartása az üzletben – szerintem – reménytelen próbálkozás!
Való igaz, hogy van néhány olyan személy, aki fél NEM-et mondani a barátjának vagy rokonának, mert nem akarja azt megbántani, és ezért inkább rendszeresen megvásárolja az általa „rátukmált” termékeket. – többnyire egy ideig…
Emellett vannak, aki úgynevezett „karitatív” – jótékonysági céllal – hajlandók megvenni az ismerőseiktől a termékeket, hogy azokat így támogassák anyagilag.
De ezeknek az eseteknek a száma szerintem nem elegendő ahhoz, hogy jelentős bevétel keletkezzen belőlük.
Ma már egyre nehezebb a saját fogyasztásuk céljából bevásárlásra hajlandó MLM-ezők benntartása az üzletben. Az ehhez szükséges erőfeszítések, és anyagi kiadások nincsenek arányban a cserébe kapott eredménnyel… Aki ezt a módszert tartja még ma is „nyerő megoldásnak”, az meglehetősen borús kilátásoknak néz elébe! Szerintem egyre kevesebben látják a mai MLM-ezők közül ebben a módszerben a megoldást.
Aki nem képes kézzel fogható eredményt elérni az MLM-ben az előbb-utóbb fel fogja adni. Anyagilag ugyanis „kimerülnek” az emberek.
Egyébként sincs értelme a „konyhapénzből” kispórolni az „árát” annak, hogy megőrizzük a Marketing Tervben (Jutalékrendszerben) korábban megszerzett pozíciónkat (nyereség %-ékunkat), ha képtelenek vagyunk másoknak értékesíteni a „felvásárolt” termékkészletünket.
Ebben rejlik az MLM rendszer egyik sajátossága is, ami a vállalkozói tapasztalattal rendelkezők számára egy érdekes „jelenség”. Ugyanis itt nem kell „kirúgni” megfelelő teljesítményre képtelen „alkalmazottjukat” – alsó vonalukban lévő munkatársukat – , az illető önmagától is abbahagyja a tevékenységet… Egyszerűen ellehetetlenül az illető.
Ezt nevezik természetes kiválasztódásnak.
Az MLM-ben kizárólag azok keresnek igazán jól és éri meg nekik ezzel a tevékenységgel foglalkozni, akik élvezettel végzik a tennivalójukat és azt egyáltalán nem munkának, hanem kreatív időtöltésnek és szenvedélynek tekintik.
A vásárlók is szívesebben veszik meg a termékeket egy profi értékesítőtől, aki képes őket egy személyre szabott kiváló minőségű szolgáltatásban is részesíteni, szemben egy amatőrrel, aki velük igyekszik a saját tanulópénzét megfizettetni…
FOLYTATÁS: 5. sz. Fenntartás
Kedves Katalin!
Ezt írod:
„5. GERJESZTETT IGÉNY A TERMÉKEK IRÁNT.”
Szerintem ez az a „régimódi MLM iskolában” oktatott szemléletmód, amelyik azt tanítja, hogy válogatás nélkül, csak merészen „ronts rá” minden utadba kerülő ismerősre és ismeretlenre, és – a véletlenben reménykedve – próbálkozz nála! Vagyis GERJESSZ IGÉNYT, hátha majd megveszi az illető tőled a termékeket.
Nos, véleményem szerint EZ az, ami a napjainkban EGYRE KEVÉSBÉ KEZD MÁR MŰKÖDNI…
Eszerint próbálják még ma is többen az MLM-ezők közül „vevőket ÜLDÖZŐ üzemmódban” élni az életüket. Vagyis a lakodalmaktól kezdve az érettségi találkozókon át a temetésekig, kivétel nélkül minden alkalmat igyekeznek megragadni arra, hogy másokra próbálják rátukmálni a „csodákra képes” MLM portékáikat.
Szerencsére, napjainkban az üldöző szemléletmódot fokozatosan kezdi felváltani, a korszerű internetes eszközök és módszerek alkalmazásán alapuló, „VONZÓ” szemléletmód. Ez az, amikor az erőfeszítéseinket arra összpontosítjuk, hogy igyekszünk minél könnyebben „felfedezhetővé” tenni magunkat mindazok számára, akik olyan megoldást keresnek a problémájukra, amit mi a termékeinkkel, és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásunkkal, képesek vagyunk részükre biztosítani.
Nincs semmi értelme egy a sziklamászásba fanatikusan szerelmes egyénnél megpróbálni mély tengeri búvárkodásra is alkalmas felszerelés eladására erőfeszítéseket tenni…
Képesnek kell lenni felismerni azt, hogy ki a mi reménybeli vásárlónk!
Ez jelenti ebben a szakmában a jövőt, és ebben az élvezetes vásárlási élményében csak azok lesznek képesek másokat is részesíteni, akik nyitottak az új ismeretek befogadására és hajlandók az új megoldásokat elsajátítani és a gyakorlatukban is eredménnyel alkalmazni.
Az értékesítés kezd átalakulni egyfajta felvilágosító, oktató és tájékoztató tevékenységgé. Ennek következtében az MLM is olyan személyek számára válik majd hamarosan reális jövedelemszerző alternatívává, akik ezt az „iparágat” eddig – korábbi többnyire negatív tapasztalataiknak köszönhetően – igyekeztek messze, nagy ívben elkerülni…
Kedves Katalin!
Ezt írod: „6. A marketingtervek kivétel nélkül hatalmas összegekről szólnak, meggazdagodási lehetőségekkel kecsegtetnek, a realitások és fizetőképes kereslet figyelmen kívül hagyásával.”
Nézzük először a „realitások és fizetőképes kereslet figyelmen kívül hagyásának” kérdését.
Azt hiszem hogy az MLM termékek, pl. a táplálékkiegészítők (az MLM cégek közel 75 %-ának a termékválasztékában a táplálékkiegészítők megtalálhatók…) létjogosultságában ma már kevesen kételkednek.
A hazai piacon az MLM vállatok termék kínálatában meglehetősen széles skála áll ma már rendelkezésre. Tehát minden egészségtudatos életmódot folytatni kívánó személy megtalálhatja a neki megfelelő árfekvésű készítményt. Van olcsó, közepes és prémium árkategóriába tartozó termék.
Az MLM termékek árával kapcsolatban külön KÉRDÉST tettem fel és az alábbi címen többek hozzászólása olvasható ebben a témában: http://kajarikbela.hu/van-kerdesed-valoban-dragak-e-az-mlm-ben-forgalmazott-termekek
Mindenesetre érdemes tisztázni azt, hogy: Egy termék akkor drága, ha nem éri meg az árát!
Más kérdés az, hogy ha a jelenlegi jövedelemszintünk mellett valamit nem engedhetünk meg magunknak. Egy Mercédesz autó is megéri az árát. Azért kerül többe, mert valóban „többet is tud” mint mondjuk egy Zaporozsec (nem kívánok senkit sem megsérteni, ezért írtam le egy már régóta nem kapható autótípus nevét)…
Egy szabadalommal védett, egyedi, – senki más által nem gyártott – táplálékkiegészítő termék árán szerintem kár most vitatkozni, hogy drága-e vagy sem. Ha senki sem fogja megvásárolni, biztosak lehetünk benne, hogy a gyártó cég dönteni fog, és kivonja majd a forgalomból.
Tehát itthon is van kereslet, még a prémium kategóriás termékek iránt is. A kérdés az, hogy ki hogyan és hány olyan fogyasztót képes „magához vonzani”, aki hajlandó az ilyen termékeket megvásárolni.
És következzen akkor most, az egyik korábban megalkotott, ide vonatkozó gondolatom: “Az MLM vállalatok közötti verseny a jövőben leginkább nem a termékek és szolgáltatások minőségén, hanem a termékforgalmazók szakértelmén, rátermettségén és az általuk alkalmazott eszközök és módszerek hatékonyságán fog eldőlni.”
A megoldás tehát az MLM-ezők szakértelmében rejlik!
FOLYTATÁS: 6. sz. Fenntartás
MARKETINGTERV
Kedves Katalin!
Való igaz, hogy a „régi motoros” MLM vállalatok marketingterveiről (jutalékrendszeréről) korábban elmondható VOLT, hogy „fejnehezek”…
Ez alatt az kell érteni, hogy a felső vezetői szinteken igazán hatalmas összegek kifizetését teszik lehetővé. Ennek a cégek alakulása idején meg volt a maga indoka. Olyan jövedelmekről kellett beszámolni tudniuk az akkori MLM ”megasztároknak”, amivel magukra tudták vonni az érdeklődők figyelmét.
Ma már MÁS A HELYZET!
Az újonnan belépni szándékozók horribilis keresetekkel való „elkápráztatásának” vádját magukra nem vállaló MLM cégek gyakorlatában megfigyelhetjük, hogy a bemutatóikon a kimagasló eredményt elérő MLM-ezőknek TILOS a keresetek mértékével (pl. ”a múlt hónapban keresett jövedelmem 890.000 Ft volt…”) HENCEGNI!
Ehelyett az életstílusukban bekövetkezett kedvező változásokról számolhatnak be.
Ugyancsak változások tapasztalhatók a marketingtervek „OPTIMALIZÁLÁSÁBAN” is. Erre részben az újonnan alakuló és modernebb – kevésbé „fejnehéz” marketing tervvel rendelkező MLM cégek hatására, másrészt annak következtében kerül sor, hogy az MLM vállalatoknál tevékenykedők közel 80 – 85 %-a részmunkaidőben végzi, és kiegészítő jövedelemforrásnak tekinti ezt a tevékenységet.
Ezért hangsúlyeltolást kezdenek végrehajtani a marketingtervükben, és igyekeznek megkönnyíteni a kezdő, illetve az alacsonyabb jutalékszinteken lévő munkatársak jövedelemszerzését.
A sokak által joggal kifogásolt úgynevezett „leválásos” jutalékrendszert alkalmazó MLM vállalatoknál, ahol a teljesítménypontok összege havonta lenullázódott (Ugye mennyire ismerős ez a kifejezés?), kezdik megteremteni a feltételeket arra, hogy például 3 egymást követő hónapban, vagy akár egy éven keresztül lehessen összegyűjteni a teljesítménypontokat egy-egy szintre történő minősítéshez. Így jóval könnyebben érhetők el a magasabb jutalékok kifizetését lehetővé tevő teljesítményszintek az adott MLM vállalat marketingtervében.
Mindezek a változtatások a részmunkaidőben MLm-ezők számára teremtenek vonzóbb feltételeket az MLM-mel való foglalkozás megkedveltetése érdekében.
A piac igényeire tehát így reagálnak az MLM vállalatok vezetőségei.
Általános tapasztalat, hogy az MLM-ezők 95 %-a a saját vállalata marketingtervét sem érti minden részletében. Csak akkor szerzi meg a tapasztalatait, amikor egy adott szintet már elért a marketingtervben. Ezért van aztán az, hogy csak utólag jön rá, lehet hogy nem is annyira könnyű ez a dolog, mint amilyennek az első ránézésre tűnt…
Az alaposabb tájékozódás a belépést megelőzően, sokat segíthet abban, hogy egyesek megkíméljék magukat és hozzátartozóikat a későbbi kellemetlen „meglepetésektől”…
FOLYTATÁS:
KIEGÉSZÍTÉS – KEZDŐCSOMAG ÁRA témakörben
Kedves Katalin!
Ezt írod: „Nem értem, miért hozod összefüggésbe a belépődíj fizettetését azzal, hogy vállalkozó vagy alkalmazott az ember?”
Azért mert mindkét esetben az ember fizetni kénytelen a szakmai ismeretek megszerzéséért.
Azonban alapvető KÜLÖNBSÉGEK vannak, melyek a következők:
Aki ALKALMAZOTT szeretne lenni, előtte szakképzettséget kell szereznie. A szakképzetséget az oktatási intézményekben tandíjért cserébe kaphatja meg. Tehát FIZETNIE kell, mielőtt a jövedelemszerző tevékenységébe belekezdhetne.
A tanulási idő alatt NINCS mód ja arra, hogy jövedelemre tegyen szert. (A diákmunkát nem számíthatjuk ilyen tevékenységnek!)
Aki MLM-EZŐKÉNT szeretne pénzt keresni, először meg kell vennie az MLM vállalta kezdőcsomagját! Ez alkalommal, tekintsünk el attól, hogy a befizetett pénzért termékeket kap az illető cserébe. Vegyük úgy mintha csupán egy adott összeget kellene befizetnie, néhány papírnyomtatványért cserébe…
A kezdőcsomag árát (Ez a hazai MLM vállalatok esetében általában NEM haladja meg az 50.000 Ft összeget) tekinthetjük egyszeri alkalommal kifizetett tandíjnak! Indokként elmondható, hogy a kezdő MLM-ezők döntő többségének – sajnálatos módon – fogalma sincsen, hogyan kell ezt a tevékenységet eredményesen végezni, ezért szakképzésre szorul.
A befizetett összeget célszerűbb lenne egyfajta BEFEKTETÉSNEK tekinteni, amit az adott személy önmagába fektet be. Feltéve, hogyha ez ő is egy jó befektetésnek tartja…
Tehát – szerintem – téves az a felfogás, miszerint a kezdőcsomag árát egyfajta “belépőjegynek” tekintik az emberek, amellyel jogot szereznek maguknak arra, hogy az adott MLM vállaltnál – az elfogadott feltételek szerint – jövedelemre tehessenek szert…
Gyakori eset az, hogy a jelentkezők önmagukat nem tartják ilyen befektetésre alkalmasnak és sokallják a kezdőcsomag árát. Így aztán már az elején sikerül nekik önmagukat automatikusan kiselejtezni és megfosztani egy lehetőségtől, amivel megteremthették volna a megélhetésük anyagi hátterét…
Megemlítendő, hogy az MLM-ezőknek már a betanulási idejük alatt is lehetőségük van a jövedelemszerzésre, attól függően, milyen eredményesen képesek az új ismerteteket elsajátítani és a gyakorlatban alkalmazni.
Kedves Katalin!
Remélem, hogy ezzel a kiegészítésemmel sikerült jobban megvilágítani a véleményemet ebben a kérdésben.
Kedves Katalin és Béla!
Katalin egy korábbi hozzászólásában írta:
” Ha mutatsz nekem egy MLM-et, amelybe nem kell belépési díjat fizetni, se kezdőcsomagot venni, nincs havi kötelező vásárlás, se elveszített pontok (pénzek), ha hónap végéig nem érsz el egy bizonyos szintet, a magyar átlagkeresethez képest nem drága a termék, és rendes képzést biztosítanak – ingyen! – minden belépőnek, ha mutatsz nekem egy ilyet, azonnal belépek!”
Erre Katalinnak azt tudom javasolni, hogy ismerje meg az “ENIGRO/UNAICO”-t és meg fog lepődni: majdhogynem mintha csak a fenti kívánságai alapján nőtt volna ki a földből…
Ráadásul: én még (sajnos egyetlen embert sem “hoztam be”) egy fillér jutalékot sem kaptam ebből az üzletből, de a belépéskor befizetett pénzem mára már a háromszorosára nőtt!
Bővebb infókat csak email-ben küldhetek.
Előszöris, kimondhatatlanul hálás vagyok, amiért ennyire komolyan veszel engem és a kétségeimet, még akkor is, ha tudom, nemcsak nekem szól, amit írsz!
Én is több részletben fogok reagálni.
Amit a jelentkezők teszteléséről írtál, a “tölcséres” honlapról, nagyon tetszik, és rettentő kíváncsi lettem, szívesen megnézném, ha megadod a linket!
Azt írod:
“Az MLM-ben forgalmazott egyedi termékek eladása a hagyományos kereskedelemben képtelenség, vagyis lehetetlen!”
Ezzel egyetértek, nem lehetne eladni egy boltban vagy egy gyógyszertárban az MLM-es termékek jelentős részét. Miért?
Elismerem a vevőgondozás szerepét és fontosságát! De ennél nagyobb szerepe van az MLM-ezőknek az első eladásnál.
Mert a fogyasztói társadalomban, amiben “mostanában” élünk, elképesztő túlkínálat van minden termékből, messze meghaladóan a valóságos és reális emberi szükségleteket. Amire valóban szükségem van, azt keresem, és utánajárok.
Az MLM által kínált termékek hasznosságáról viszont meg kell engem győzni, el kell nekem magyarázni, hogy miért van szükségem rá, és miután így felkeltették az igényemet, még azt is meg kell magyarázni, hogy miért csak látszólag drága, és ha sajnálom rá a pénzt, majd megbánom később, amikor “olcsó temetésem lesz, 10 év rák után”, ahogy Péter intett vagy 20 üzenettel előrébb engem. (Bocs, Péter, de nagyon durvának találtam ezt a részét a hozzászólásodnak, és nem is mertem addig reagálni rá, amíg le nem higgadtam, úgy-ahogy).
Tehát, én úgy gondolom, az a tény, hogy az MLM-es termékeket nem lehet a hagyományos kereskedelemben eladni, nem az MLM mellett szól, hanem éppen ellene.
A jótékonykodásról írt gondolatomat úgy érzem, félreértetted, Béla. Az, hogy egy nyereséges cég a profitjának egy részéből jótékonykodik, nagyon dicséretes, és a nyugati társadalmakban egyáltalán nem ritka jelenség (ezen a téren van még mit tanulnunk tőlük). De amikor egy vállalkozó vagy cég vagy csoport elhatározza, hogy egy bizonyos terméket fog gyártani és forgalmazni, és eldönti, hogy milyen formában végezze az értékesítést, akkor az egyetlen szempont az, hogy melyik forma fog számára nagyobb profitot hozni. És ha az MLM-et választja, akkor azért választja azt, mert úgy gondolja, több terméket és jobb áron tud így eladni, mint a hagyományos kereskedelemben, és a döntésben nem játszik szerepet az, hogy eközben “jótékonykodik” egy csomó emberrel, akik sikeresen működnek az MLM rendszerben. Legfeljebb olyan szempontból, hogy aki maga is érdekelt az eladásban, az nagyobb teljesítményre ösztönözhető.
Ha alaposabban belegondolok, nincs is ezzel semmi baj, tényleg ilyen világban élünk, hogy alapvetően és magasan a hétköznapi ember szintje fölött mindent az imperialista érdekek mozgatnak, mi pedig eszközök vagyunk ezeknek az érdekeknek az érvényesítésében. Ez teljesen személyes dolog részemről, hogy én nem szeretem ezt az érzést. Nem szeretek egy fogaskerék lenni egy hatalmas MLM gépezetben, és nem tudok nem gondolni a fogaskerékségemre, és nem érzem igazi vállalkozónak magamat emiatt. Olyan köztes dolog, nem alkalmazott az MLM-ező, ez világos, mert nincs olyn értelemben direkt főnöke, aki előírná a tevékenységét, a pozícióját, meghatározná a fizetését. Ugyanakkor nem is mondható önállónak, mert egy csomó szabály köti, amit el kell fogadnia, ha be akar lépni, nem szólhat bele a cég semmilyen dolgába, nincs befolyása az árakra -ahogy ezt már megbeszéltük -, a munkamódszereit megpróbálhatja esetleg önállóan megválasztani, de leginkább a szponzorát fogja követni. Úgyhogy az egyetlen dolog, amit igazán megválaszthat az az, hogy mennyi időt fog a munkával eltölteni, és azt milyen beosztásban végzi. Na persze, ez is valami.
EMBEREK BEFOLYÁSOLHATÓSÁGÁNAK ÉS GYENGESÉGÉNEK KIHASZNÁLÁSA témához:
Azt írod:
“Amennyiben egy MLM – vagy bármilyen egyéb vállalat – tisztességtelen tevékenységet folytat, azt a hatóságok betiltják…”
Olyan szintű befolyásolás, ami – többek között az MLM-rendszerekben folyik- (Természetesen az üzleti élet nagyon sok más területén is történik befolyásolás, hogy csak a reklámokat említsem), a törvény előtt nem számít tisztességtelennek, és nem büntethető, amíg nem éri el a félrevezetés “bűntettét”.
Amíg egy MLM-rendszer azt sugallja, hogy a tagjai majd passzív jövedelemre tesznek szert – nemcsak lehetőségként említi – , addig nem történt semmi tisztességtelen. Az más kérdés, hogy nem tesznek közzé egy olyan statisztikát, amelyben feltüntetik pl, hogy egy év alatt hányan léptek be, hányan léptek ki vagy morzsolódtak le, a belépők közül hány embernek származott jövedelme ebből a tevékenységből, és az milyen nagyságrendű volt. Érdekes lenne egy ilyen statisztikát látni, nem gondolod? Vagy esetleg van ilyen, Béla, csak én nem tudok róla?
A statisztikáról jut eszembe, megnéztem az MLM-ek népszerűségi statisztikáját, aminek a linkjét valahol a honlapodon találtam. Érdekes, és figyelemre méltó a Herbalife helyezése, csak éppen jó lenne tudni, mi alapján készült? Az ismertség, a termék, a megszerezhető jövedelem, a tagok fluktuációja alapján?
MLM vállalatok által közzétett ADATOK, STATISZTIKÁK az elérhető JÖVEDELEMSZINTRŐL.
A Herbalifenál már 10 évvel ezelőtt is lehetett olvasni olyan – a cég által közzétett - kimutatást, ami az adott marketing szint fokozatoknak megfelelő jövedelmeket tüntette fel, nem az elméletileg lehetséges összegekről, hanem a valódi keresetekből.
Még ma is emlékszem rá, hogy pl. a “Supervisor” szint esetén ez kb. 80.000 Ft/hó volt. Természetesen ez jóval kevesebb annál, mint amit a bemutatókon – annak idején – a toborzások növelése érdekében sokan és sokszor hangoztattak…
Nem véletlen, hogy ma már ”kezd kimenni a divatból” a havi jövedelmek említése, és ehelyett az elért életminőséget demonstráló adatok kerülnek megemlítésre.
A kilépő termékforgalmazókról eddig én még nem láttam egyetlen MLM cégtől sem adatokat, viszont az aktív vezetői szinten lévőknek a megtartási arányáról illetve az új – frissen belépő – tanácsadóknak a számáról már igen!
A Herbalife – mivel a NYSE tőzsdén jegyzett vállalatról van szó – negyedévente a jelentésében közzéteszi ezt az adatot és ebből bárki megnézheti a trendeket.
(Pl. a Marketingtervben aktív vezetői szintet elért Herbalife tanácsadók megtartási aránya – vagyis ebben az évben ennyien minősültek ismét erre a jövedelemszintre – 2009-ben Európában 48.7 % volt),
Tehát az adatok rendelkezésre állnak. Bárki tájékozódhat, mielőtt csatlakozása mellet dönt. Az egy más kérdés, hogy erre kevesen tartanak igényt… Megelégszenek az ismerős – szponzor – nem mindig korrekt “tájékoztatásával”…
Mindezért természetesen NEM az MLM vállalat hibáztatható!
4. sz. Fenntartás
Termékforgalmazók ERŐSZAKKAL VALÓ BENT TARTÁSA AZ ÜZLETBEN
Válaszom:
Talán erős kifejezés volt részemről az “erőszakkal” való bent tartás használata, inkább csak hitegetéssel való bent tartást kellett volna használnom.
Abban egyetértek veled, kedves Béla, hogy ha nyilvánvalóvá vált valaki számára, hogy nem megy neki az üzlet, akkor nem fog jótékonykodásból tovább vásárolni a saját szükségletén felül.
A gond számomra inkább az, hogy mikor válik ez nyilvánvalóvá?
Ha valaki belép egy MLM-be, az első pillanattól fogva fizetnie kell, és havonta rendszeresen teljesíti a minimálisan előírt vásárlást. Nyilván nem lesz már a második hónaptól nyereséges, eleinte tanulgat, próbálkozik, lehet, hogy egy félév is eltelik, amikor még mindig nem nyereséges, de nem hagyja abba, mert a szponzora “tartja benne a lelket”, hogy ne adja fel, tartson ki, mindnyájan így kezdtük, stb. És sok kicsi sokra megy. Ha 10 emberből 9 feladja egy félév, vagy esetleg 1 év után, de addig vásárolt, akkor szép jutalékot termelt a szponzorának, amiért megérte foglalkozni vele, és húzni az időt, míg végleg feladja.
Kedves Béla, nem gondolom, hogy te így dolgozol, ugye, megegyeztünk már abban, hogy semmit nem veszel személyesen magadra abból, amit leírok, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, és a kedves olvasóktól is azt kérem, nehogy úgy vegyék, hogy én Bélát vádolom ilyen dolgokkal.
Az általános véleményemet és tapasztalataimat írom!
5. GERJESZTETT IGÉNY A TERMÉKEK IRÁNT
Válaszom:
Kedves Béla!
Amit leírtál a hozzászólásodban, és a végén jelzett cikkben is, elfogadom, egyetértek, az a nagyon rámenős módszer már kihalóban van, remélhetőleg.
Ez persze nem jelenti azt számomra, hogy ezzel együtt megszűnt a mesterséges igénykeltés. Csak kifinomultabbak lettek a módszerek!
Nem töri rám az ajtót az MLM-ező naponta háromszor egy termékkel, de eláraszt egy csomó negatív információval, ráébreszt a körülöttem zajló élet szörnyűségére, szennyezettségére, az egészségtelen életmódomra, táplálkozásomra, a várható következményekre (10 év rák, halál), majd miután eleget pácolódtam a szorongástól, felkínálja a megoldást az egyedül üdvözítő terméke formájában.
Ez a mesterséges igénykeltés kifinomultabb formája, ami nagyon is működik napjaink MLM-jeiben.
6. sz. Fenntartás
FIZETŐKÉPES KERESLET
és
6. sz. Fenntartás
MARKETINGTERV
Nincs mit hozzáfűznöm, elfogadom a választ a fenntartásaimra:-)
Ezzel szemben
KIEGÉSZÍTÉS – KEZDŐCSOMAG ÁRA „Nem értem, miért hozod összefüggésbe a belépődíj fizettetését azzal, hogy vállalkozó vagy alkalmazott az ember?” témakörben
írt hozzászólásoddal nagyon nem értek egyet!
Én már elvégeztem az egyetemet, meg pár dolgot még, a képzésem és annak megszerzésére annak idején fordított összeg adott, és ezzel a legtöbb ember így van, aki csatlakozik egy MLM-hez. Kivéve talán azokat, akik mindjárt érettségi után belépnek egy MLM-be, és semmi mást nem tanulnak, csak az ott megszerezhető ismereteket. Azért nagyon remélem, NEM EZ A JÖVŐ ÚTJA! Nem tudom, Béla, vannak-e gyerekeid, nekem vannak, és szerencsére az egyikük már diplomás, a másikuk még tanul, és én nagyon nem szeretném, ha az egyetem helyett innen-onnan összeszedett, ki tudja milyen üzleti szempontok szerint egy adott üzleti területre koncentráltan összeállított tananyagból szereznék meg minden tudásukat!
Tehát, nagyon fontos, hogy az MLM is nyújtson képzést- ezt hangsúlyoztam is egy korábbi hozzászólásomban – de ezt nem mérheted össze azzal a képzéssel, amit egy rendes iskolarendszerű oktatásban meg lehet szerezni, ezért ennek a költségét sem lehet összemérni a kezdőcsomag árával.
Tehát teljes mértékben visszautasítom azt a gondolatot, hogy a kezdőcsomag árát úgy is fel lehet fogni, mint “tandíjat”, vagy mint önmagunkba való “befektetést”!
Nincs ezen mit szépíteni, a kezdőcsomag és minden kötelezően előírt vásárlás a felsőbb vonalak ill. a cég tulajdonosainak nyereségét szolgálja, semmi mást.
Az más kérdés, hogy ha már be kellett fizetned, érdemes megerőltetned magad, hogy valahogy vissza tudd szerezni az árát.
De ez azért nem ugyanaz, mint kifizetni, mondjuk egy OKJ-s tanfolyam és vizsga díját, amiért ráadásul kapsz egy olyan bizonyítványt, amelyet egész Európában elfogadnak.
Azért az innen-onnan összeolvasott információhalmazért, amit a legtöbb MLM-rendszer képzés címén nyújt a tagjainak – TISZTELET A KIVÉTELNEK! – nemcsak fizetni nem érdemes, de el se fogadják sehol máshol.
Ha átmégy egy másik rendszerbe, kezdhetsz mindent elölről.
Kedves Béla!
Most olvastam a statisztikai adatokról írt válaszodat, köszönöm szépen, ez nagyon meggyőző! Tényleg:-) A Herbalife egy kiváló cég, el kell ismernem. És ezt legalább elfogulatlanul mondom, mert nem vagyok benne.
Abban is igazad van, hogy amit a szponzorok elmondanak vagy elhallgatnak az MLM rendszerükről, nem írható az MLM számlájára. Viszont kibocsájthatnának olyan kiadványt, vagy legalább a neten hozzáférhetővé tehetnék, amelyben benne vannak ezek a lényeges dolgok.
Szeretnék elmondani egy konkrét példát a legutóbbi MLM rendszerem szabályzatából.
Folytatom
Példa egy napjainkban itthon hódító (amerikai) MLM -ből:
Úgy kezdődik a dolog, mint sok más MLM esetében: elmegyünk egy előadásra, ahol bemutatják a céget, a terméket, megtudjuk mennyit kell fizetni, mennyit lehet keresni, stb.
Ha valaki a belépés mellett dönt, nagyon gyorsan megoldható az adminisztrációs rész, minden interneten keresztül működik, semmit nem kapunk írásban. Megadjuk az adatainkat, számlaszámot, stb, és ahogy az lenni szokott bármilyen regisztrációnál, el kell fogadnunk a Működési szabályzatot, amit elolvashatunk, ha akarunk, mindenesetre, akár elolvassuk, akár nem, el kell fogadnunk, és aztán érvényes ránk.
Nos, én az emberiségnek abba a 0.00001 %-ba tartozom, akik elolvassa ezeket a szabályzatokat.
Kinyomtattam- volt vagy 70 oldal! – de elolvastam. Természetesen itt most nem fejtem ki a véleményemet az egész szabályzatról, hanem amiért idecitálom az egészet, nagyon tanulságos, és MINDEN MLM-EZŐNEK A FIGYELMÉBE AJÁNLOM!
Mindjárt az elején volt egy mondat, ami így szól, idézem:
“A megállapodás komplett szerződést jelent a XY cég és a Disztribútor között. Bármilyen ígéret, állítás, ajánlat, vagy egyéb kinyilatkoztatás, amely nem kifejezetten a megállapodás része, elveszti érvényét és hatályát.”
Ez világos, ugye? Teljesen mindegy, mit hallottál az előadáson, vagy mit mondott neked bárki szponzorod, felső vonalad, bármit olvastál bárhol, nem számít. Csak az érvényes, ami ebben a szabályzatban le van írva. És ha nem olvasod el, akkor magadra vess.
Ezzel úgy gondolom, mára befejeztem a hozzászólásokat, kedves Béla:)
Köszönöm a részletes válaszaidat, és örülök, hogy azok közzétételével kapcsolatos probléma is megoldódott.
Örülök, hogy néhány kérdésben sikerült számodra elfogadható választ adnom, így hozzájárulhattam az MLM-mel kapcsolatos fenntartásaid számának csökkentéséhez.
A jelentkezők TESZTELÉSÉRE szolgáló ”tölcséres” honlap módszerem iránti érdeklődésedre szívesen megadom az ilyen “típusú” honlapjaim címét:
Amennyiben érdekel ez a koncepció, javaslom, hogy olvasd el a “Vonzó Marketing” és az “Ügyfélbarát Marketing” témákban ítr bejegyzéseimet.
Természetesen a legrövidebb idő alatt az erről a témakörről szóló e-bookjaim elolvasásával nyílik mód tájékozódni és a KAB érdeklődők folyamatos jelentkezését biztosító online RENDSZEREM leírása is ezekben található meg.
Kedves Katalin!
Azt írod: “A statisztikáról jut eszembe, megnéztem az MLM-ek népszerűségi statisztikáját, aminek a linkjét valahol a honlapodon találtam. Érdekes, és figyelemre méltó a Herbalife helyezése, csak éppen jó lenne tudni, mi alapján készült? Az ismertség, a termék, a megszerezhető jövedelem, a tagok fluktuációja alapján?”
A kérdésedre ITT a magyarázat:
Az 5 tényező ismertetése http://kajarikbela.hu/a-25-vezeto-halozati-marketing-ceg
Mivel még számos fenntartásod továbbra is fenntartod, úgy gondolom, hogy azokkal kapcsolatos vélemények közzétételére jobban megfelel, ha egy-egy külön KÉRDÉSBEN teszem majd fel az oldalamon.
Ez a mostani - az MLM-ezők számára legnagyobb kihívást jelentő – KÉRDÉS , mint látható meglehetősen “terjedelmesre” sikeredett (már a 120. hozzászólásnál tartunk)… és szerintem már nehéz visszakeresni egy-egy alkérdésre a választ.
Tehát a FOLYTATÁST már újabb – “Van KÉRDÉSED?” bejegyzések formájában javaslom!
Kedves Katalin!
Érdekes az ellenérzésed az MLM. mel kapcsolatban. Nem fogadod el, hogy ez a jövő. Mégpedig azért ez a jövő, mert a termékeket gyártó cégeknek elegük van abból, és egyre inkább elegük lesz, hogy az értékesítésen kívül minden az ő dolguk lett a nagy üzletláncok előretörésével. És még a pénzükhöz is sok esetben csak három hónap után jutnak hozzá. Egyébként az eredeti kérdéshez szólva, véleményem szerint, az a legnagyobb kihívás, hogy az emberek elszoktak a törődéstől. még akkor is ha igény van rá. Igaz sok MLM.-mel foglalkozó is vét ez ellen az íratlan szabály ellen. Ezért nem megy. Ami pedig azt illeti, hogy az MLM cégek , vagy a szakma hátránya lenne az, hogy hagyományos kereskedelemben nem igazán eladhatók a termékek, én ebben kételkedem. Különösen az egészséggel kapcsolatos termékeknél. Egyébként aki kicsit figyelmes az tudja, a gyógyszerek mellékhatásai miatt évente hány ember hal meg. A táplálék kiegészítők esetében ez nem áll fenn. De a fentebb említett okok miatt igen hamar olyan dolgok is MLM rendszerben lesznek értékesítve amiről most még álmodni sem merünk. Ami meg a kötelező vásárlást illeti, azt leginkább azért találták ki, mert kissé érdekes az az ember, aki kínál egy terméket, és önmaga nem fogyasztja, nem használja. Ez bizonyos esetekben a hagyományos kereskedésekre is igaz. Legyél például egy Ford szalonba munkatárs, és próbálj meg Fiat-tal járni.
Kedves Marika!
Azt hiszem, az összes ellenérzésemnek az MLM iránt az az oka – 5 MLM-ben való részvétel után merem ezt kijelenteni – , hogy becsapva és kihasználva érzem magam az MLM cég által. Nem úgy értem, hogy engem egyedül csaptak be és használtak ki, hanem folyamatosan minden MLM-ezőt becsap és kihasznál az a cég, amely az MLM-et működteti.
Kedves Katalin!
Nagyon tanulságos, és tartalmas hozzászólásokat olvashattam tőled. Én is foglalkoztam a Herbalife üzlettel, és most jelenleg is egy másik MLM-ben “dolgozom”. A Herbalife üzletet nem azért hagytam abba, mert nem volt jó a cég, vagy nem volt jó a ponzorom, nem… azért, mert én nem voltam jó az üzlethez. Nagyon sokat tanultam, és úgy gondolom, hogy változtam is sokat ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy bizony bennem volt a hiba. Boldog vagyok, mert tudom, hogy tőlem függ minden. Tudom azt, hogy ha azt akarom, hogy sikeres legyek bármiben meg kell találnom azt a sajátos életérzést, ami vonzóvá tesz engem más ember előtt.
Nagyon sok MLM cég van. Mind nagyszerű lehetőség. Szerintem a feladat nem az, hogy kitanuljuk az MLM fortélyait, hanem az, hogy hogyan tudom átültetni a saját életembe. Ha boldogan teszem ezt, ha jól érzem magam ebben a munkában, akkor már csak arra leszek figyelmes, hogy egyre eredményesebb leszek. Ha a vágyam,az érzésem, a tenni akarásom, a változtatás erős, akkor másodlagos az, hogy milyen áron tudok szinteket, vagy termékeket megszerezni. Remélem megtalálod a helyes utat. Szívből kívánom , hogy sikeres, és boldog legyél .
Maximálisan egyetértek Zoltánnal. Kedves Kati te nem voltál, és vagy felkészülve erre a vállalkozásra. Az MLM cégek nem csapják be az embert. Na persze a normális cégekre gondolok, nem pedig a sima beszervezösdire. Abba egyet értek veled, ha azt mondod, hogy a hagyományos MLM idegen tőled. De ez elég erős amit írtál, hogy öt cég becsapott. Szóval ha becsaptak te nem néztél jól körül és igazi piramis cégekhez csatlakoztál. Ha pedig normális cégekhez kötötted magad, akkor azok nem csaptak be. Magad csapódtál be avval, hogy ez a szakma még távol áll tőled. Ez is egy szakma, el kell sajátítani a fortélyait. És tetejében egy összetett szakma. Aki itt tanul az a hagyományos vállalkozásban kiemelkedően sikeres lesz. Ha egy nagy átverés lenne az egész akkor a fentiek sem lennének igazak. Már pedig azok. Földiné Csúcs Mária recently posted..Itt van az Ősz itt van újra!!!
Neked Jelena nagyon igazad van. Lassan azt mondom egy könyv megírása, ha az embernek jó a fogalmazó készsége, és sok jó gondolat, meg némi olvasottság, utána tanulmányozás van benne könnyebb mint a vonzó marketinget elsajátítani, és alkalmazni.
Még nem is annyira az elsajátítás a sok energia és idő, hanem az alkalmazás. És persze az már technikai kihívásokat is jelent. Földiné Csúcs Mária recently posted..keresed a bajt vagy kerülöd- Szódabikarbónával a rák ellen!
A vonzó marketinget alkalmazni rendkívüli kihívás. Véleményem szerint rengeteg MLM.ező ezért még mindig a hagyományos módon működik, online módon is. Földiné Csúcs Mária recently posted..keresed a bajt vagy kerülöd- Szódabikarbónával a rák ellen!
Az MLM legújabb irányzatát képviselő - Online - MLM iskola másként gondolkodó és tevékenykedő MLM-ezőinek HÍRLEVELÉRE (Online MLM titkok, tippek és stratégiák) feliratkozás ITT:
KÖTELEZŐ VÁSÁRLÁS:
Olyan céggel nem találkoztam, amelyik közvetlenül azt írná elő, hogy én személyesen egyem meg vagy ragasszam fel, vagy kenjem magamra a terméket, nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy közvetett módon, a jutalékom megvonásával etikátlanul kényszerít arra, hogy ha nem tudom eladni a terméket, akkor vegyem meg magam, akár ki is dobhatom a szemétbe, ez nem érdekli a céget, a lényeg, hogy én minden hónapban fizessek.
Ezt is tapasztaltam természetesen a saját bőrömön, 6 hónapon keresztül megvettem a terméket, azóta is itt van, csak azért, mert nem akartam elveszíteni a pontjaimat. Aztán vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, elég, nem hagyok tovább hülyét csinálni magamból.
Természetesen senki nem kényszerített, az én saját döntésem volt, de a szituáció kialakulása nem egyedi, nagyon sok MLM-ező van hasonló helyzetben. Ez egy kiszámított fogása az MLM-et működtető cégnek, nagyon okosan és elvtelenül előre el van tervezve, egy újabb módja a “húzzunk le minél több bőrt az ügyfélről, mielőtt elengedjük” elvnek.
Tudom, Béla, ez nagyon durván hangzik, de nem tudsz engem meggyőzni arról, hogy nem ezek az alapelvek mozgatják azokat, akik felépítenek egy MLM rendszerű marketing szisztémát egy adott termék vagy termékcsoport forgalmazására.
Az már az MLM-ező feladata, hogy megpróbálja szépíteni ezeket valahogy, megmagyarázni, vagy legalábbis elfogadtatni.
Tudom, hogy ez hozzáállás kérdése, azt látok benne, amit látni akarok. Olyan mint a pszichológusok által alkalmazott Rorschach-teszt, tudod, a tintafoltokkal.
Ha én úgy akarom látni az MLM-et, mint Te, egy csodálatos lehetőséget önmagam kiterjesztésére, egy biztos anyagi háttér és későbbi passzív jövedelem megteremtésére, akkor úgy látom, és ez is benne van, tehát nem csapom be magamat.
De ha úgy akarom látni az MLM-et, mint a naív tömegek kizsákmányolásának egy újfajta, szellemes változatát, mely az emberek naivitására és hiszékenységére alapozva üríti ki a zsebüket, és még dolgoznak is közben, akkor így látom, és ez is benne van.
Köszönöm a jókívánságaidat, jól érzem magam Spanyolországban, bár az életem nem sokban küölnbözik az otthonitól, csak itt sokkal jobb idő van
FOLYTATÁS:
MLM iránt ÉRDEKLŐDŐK TESZTELÉSE
Kedves Katalin!
Azt kérdezed, hogy: “Te milyen módon tesztelnéd le az új belépőid elszántságát, mielőtt az idődből – ami ugyebár az egyik legértékesebb jövedelemtermelő erőforrásod – jó néhány órát rájuk áldoznál?”
Való igaz, hogy az önerőből jómódjukat megteremtő sikeres személyektől azt már sikerült „eltanulnom”, hogy elsősorban profi módon gazdálkodnak az idejükkel, és megtalálták a módját annak, hogyan csökkentsék minimálisra az „energiavámpírok” közelében eltöltött idejüket.
Emiatt egy olyan honlap rendszert (tesztekkel telepakolt „tölcsért”) hoztam magamnak létre, amelyik segít az érdeklődőimnek abban, hogy „kirostálhassák” magukat, anélkül, hogy erre én különösebb időt vagy erőfeszítést lennék kénytelen elpazarolni…
Egy példa: Ha egy jelentkező nem hajlandó magának egy 500 Ft-os mikrofont megvásárolni, és telepíteni az ingyenes Skype programot a számítógépére, hogy Skype-on beszélhessünk egymással, az nálam már ki is selejtezte magát!- a történetnek itt vége szakad. Nem kell tartania attól, hogy majd telefonon fel fogom őt hívni és – saját pénzemen – érdeklődök majd nála, hogy ő mi mindent nem tud még erről a szakmáról…
Az elbeszélgetésre már csak azokkal a személyekkel kerül sor, akiknek bizonyos feltételeket sikerült teljesíteniük. Ekkor ugyanis már többet tudok őróluk, mit ők saját magukról…
Ehhez persze arra van szükség, hogy képes legyek biztosítani az érdeklődők folyamatos jelentkezését, hogy minden nap – ha esik, ha fúj – legyenek olyan személyek, akik kérdéseket tesznek fel nekem és komoly érdeklődést mutatnak az iránt a tevékenység iránt, amit én nagy élvezettel végzek. Az internetes eszközök és módszerek használata nélkül erre – egyszerűen – képtelen lennék!
A jelentkezők feladatokkal ellátására nincs különösebben szükség, mivel a „Duracell nyuszi”
http://kajarikbela.hu/bugocsigak-es-duracell-nyuszik
típusú személyek – ebben a szakmában igazán csak nekik van ugyanis esélyük a tartós sikerre – képesek önmaguknak az éppen aktuális problémákat megfogalmazni, így nekem csak a számukra leginkább megfelelő megoldás felfedezésében kell őket segíteni.
Kedves Katalin!
FOLYTATOM!
MIÉRT “DRÁGÁK” AZ MLM RENDSZERBEN FORGALMAZOTT TERMÉKEK?
Azt írod, hogy:
„Itt egyszerűen nem érvényesülnek a piac törvényei, egy MLM-ező sokkal drágábban is megveszi és képes eladni a terméket, mint amennyi annak a piaci értéke. Ha nem így lenne, NEM MLM-ben ÉRTÉKESÍTENÉ egy adott TULAJDONOS A TERMÉKEIT, HANEM HAGYOMÁNYOS KERESKEDELEMBEN. Ugye nem gondolod azt, Béla, hogy az AMWAY, vagy a HERBALIFE, vagy az AVON, vagy még egy csomó nagy nevet sorolhatnék, hogy ezek tulajdonosai emberbaráti szempontból hozták létre az MLM rendszerüket, és azért, hogy egy csomó embert boldoggá és gazdaggá tegyenek?”
Az MLM-ben forgalmazott egyedi termékek eladása a hagyományos kereskedelemben képtelenség, vagyis lehetetlen! Erre jött rá néhány „jövőbe látó” személy…
Nézzük meg akkor most ezt a „jelenséget” egy kicsit közelebbről:
A vásárló nem dobozokba zárt italporokat, vagyis TERMÉKEKET akar magának megvenni, hanem problémájára keres MEGOLDÁST. A megoldás egy Termékből plusz egy hozzá kapcsolódó Szolgáltatásból áll össze.
Az MLM-ező, aki saját vállalkozását építi, szívét-lékét beleadja az általa nyújtott szolgáltatásba, amire a bolti alkalmazott egyszerűen képtelen. Ugyanis nem ezért fizetik meg őt. Más szóval ezért nem fizetnének neki semmit sem az alkalmazói…
Az MLM-ezők, ugyanis nem „nyugszanak meg” akkor, ha tőlük valaki vásárol egy terméket (NEM EZ náluk a VÉGCÉL!), hanem „utána mennek” a vásárlójuknak, és személyes tanácsadásukkal segítenek neki elérni azt az eredményt, ami miatt az illető megvette tőlük a terméket. Az MLM-ezők legfontosabb érdeke az, hogy a vásárlójuknak sikerüljön a kitűzött céljukat elérni és megkapni a megoldást a problémájukra. Ugyanis ebben az esetben ők – élő reklámoszlopként – vinni fogják az ő jó hírüket és újabb ügyfeleket fognak nekik szerezni.
Közismert mondás az MLM-ben: „Az igazán nagy pénz az ügyfélgondozásba (utánkövetésben) van!”
Az ÜGYFÉLGONDOZÁS a szupermarketek polcokat áruval feltöltő alkalmazottai számára, de még a patikusoknak is ismeretlen fogalom…
KÉRDÉS: Mikor és miért hívná fel egy szupermarket vagy akár egy patika alkalmazottja – a saját pénzén – mondjuk két nappal később a náluk vásárló személyt, hogy érdeklődjön az illető elégedettsége iránt, és személyre szabott tanácsokkal látná el őt a vásárolt termék előnyeinek optimális élvezete érdekében?
Az MLM-ezőknek módjukban áll az intelligenciájukat „csomagolásként” a vevőiknek „eladni”, ezáltal megnövelve a termékeik használati értékét. Nos, ennek a személyes szolgáltatásnak a minősége is szerepet játszik abban, hogy az MLM termékek vásárlói nem sajnálják a kifizetett összeget az MLM-ezőktől beszerezhető termékekért.
Nem feladatom az MLM vállalatok megvédése, de most elárulhatom, hogy nekünk már sikerült megismerkednünk jónéhány olyan személlyel, akik az MLM-nek köszönhetően – tisztességes módszereket alkalmazva – váltak boldoggá és gazdaggá.
Az MLM vállalatok között is nem kevés található, amelyik a nyereségéből különféle jótékonysági tevékenységre is hajlandó fordítani. A Mi MLM cégünk is világszerte számos árvaházat és gyermekkórházat támogat anyagilag. Itthon mi az AGA gyermekotthon lakóit támogatjuk rendszeresen pénzadományokkal és egyéb módon. Tehát Katalin, az emberbarát tényező igenis megtalálható számos MLM vállalat gyakorlatában! – csak utána kell egy kicsit érdeklődni…
Íme egy kis segítség ehhez:
http://www.myherbalifeww.com/hu/pdf/AGA_HU.pdf
http://www.herbalifefamilyfoundation.org/
FOLYTATÁS -még mindig a 2. pontban megfogalmazott fenntartásodhoz:
EMBEREK BEFOLYÁSOLHATÓSÁGÁNAK ÉS GYENGESÉGÉNEK KIHASZNÁLÁSA
Kedves Katalin!
Azt írod, hogy:
“Nem, ők így kapják a legtöbb pénzt, kihasználva az emberek befolyásolhatóságát és egyéb gyengeségeit.”
Szerintem a tisztességtelen személyek azoknak az embereknek a befolyásolhatóságát és gyengeségeit használják ki, aki ezt nekik megengedik…
Amennyiben egy MLM – vagy bármilyen egyéb vállalat – tisztességtelen tevékenységet folytat, azt a hatóságok betiltják…
Erre már volt eddig is példa!
FOLYTATÁS: 4. sz. Fenntartás
Termékforgalmazók ERŐSZAKKAL VALÓ BENT TARTÁSA AZ ÜZLETBEN
Kedves Katalin!
Ezt írod: „4. Maguknak az MLM-ezőknek is jól felfogott érdeke, hogy bent tartsák az üzletben azokat, akik nem sikeresek, mert az ő saját vásárlásaik jelentős részét teszik ki a felettük állók jutalékainak.”
A sikertelen MLM-ezők bent tartása az üzletben – szerintem – reménytelen próbálkozás!
Való igaz, hogy van néhány olyan személy, aki fél NEM-et mondani a barátjának vagy rokonának, mert nem akarja azt megbántani, és ezért inkább rendszeresen megvásárolja az általa „rátukmált” termékeket. – többnyire egy ideig…
Emellett vannak, aki úgynevezett „karitatív” – jótékonysági céllal – hajlandók megvenni az ismerőseiktől a termékeket, hogy azokat így támogassák anyagilag.
De ezeknek az eseteknek a száma szerintem nem elegendő ahhoz, hogy jelentős bevétel keletkezzen belőlük.
Ma már egyre nehezebb a saját fogyasztásuk céljából bevásárlásra hajlandó MLM-ezők benntartása az üzletben. Az ehhez szükséges erőfeszítések, és anyagi kiadások nincsenek arányban a cserébe kapott eredménnyel… Aki ezt a módszert tartja még ma is „nyerő megoldásnak”, az meglehetősen borús kilátásoknak néz elébe! Szerintem egyre kevesebben látják a mai MLM-ezők közül ebben a módszerben a megoldást.
Aki nem képes kézzel fogható eredményt elérni az MLM-ben az előbb-utóbb fel fogja adni. Anyagilag ugyanis „kimerülnek” az emberek.
Egyébként sincs értelme a „konyhapénzből” kispórolni az „árát” annak, hogy megőrizzük a Marketing Tervben (Jutalékrendszerben) korábban megszerzett pozíciónkat (nyereség %-ékunkat), ha képtelenek vagyunk másoknak értékesíteni a „felvásárolt” termékkészletünket.
Ebben rejlik az MLM rendszer egyik sajátossága is, ami a vállalkozói tapasztalattal rendelkezők számára egy érdekes „jelenség”. Ugyanis itt nem kell „kirúgni” megfelelő teljesítményre képtelen „alkalmazottjukat” – alsó vonalukban lévő munkatársukat – , az illető önmagától is abbahagyja a tevékenységet… Egyszerűen ellehetetlenül az illető.
Ezt nevezik természetes kiválasztódásnak.
Az MLM-ben kizárólag azok keresnek igazán jól és éri meg nekik ezzel a tevékenységgel foglalkozni, akik élvezettel végzik a tennivalójukat és azt egyáltalán nem munkának, hanem kreatív időtöltésnek és szenvedélynek tekintik.
A vásárlók is szívesebben veszik meg a termékeket egy profi értékesítőtől, aki képes őket egy személyre szabott kiváló minőségű szolgáltatásban is részesíteni, szemben egy amatőrrel, aki velük igyekszik a saját tanulópénzét megfizettetni…
FOLYTATÁS: 5. sz. Fenntartás
Kedves Katalin!
Ezt írod:
„5. GERJESZTETT IGÉNY A TERMÉKEK IRÁNT.”
Szerintem ez az a „régimódi MLM iskolában” oktatott szemléletmód, amelyik azt tanítja, hogy válogatás nélkül, csak merészen „ronts rá” minden utadba kerülő ismerősre és ismeretlenre, és – a véletlenben reménykedve – próbálkozz nála! Vagyis GERJESSZ IGÉNYT, hátha majd megveszi az illető tőled a termékeket.
Nos, véleményem szerint EZ az, ami a napjainkban EGYRE KEVÉSBÉ KEZD MÁR MŰKÖDNI…
Eszerint próbálják még ma is többen az MLM-ezők közül „vevőket ÜLDÖZŐ üzemmódban” élni az életüket. Vagyis a lakodalmaktól kezdve az érettségi találkozókon át a temetésekig, kivétel nélkül minden alkalmat igyekeznek megragadni arra, hogy másokra próbálják rátukmálni a „csodákra képes” MLM portékáikat.
Szerencsére, napjainkban az üldöző szemléletmódot fokozatosan kezdi felváltani, a korszerű internetes eszközök és módszerek alkalmazásán alapuló, „VONZÓ” szemléletmód. Ez az, amikor az erőfeszítéseinket arra összpontosítjuk, hogy igyekszünk minél könnyebben „felfedezhetővé” tenni magunkat mindazok számára, akik olyan megoldást keresnek a problémájukra, amit mi a termékeinkkel, és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásunkkal, képesek vagyunk részükre biztosítani.
Nincs semmi értelme egy a sziklamászásba fanatikusan szerelmes egyénnél megpróbálni mély tengeri búvárkodásra is alkalmas felszerelés eladására erőfeszítéseket tenni…
Képesnek kell lenni felismerni azt, hogy ki a mi reménybeli vásárlónk!
Ez jelenti ebben a szakmában a jövőt, és ebben az élvezetes vásárlási élményében csak azok lesznek képesek másokat is részesíteni, akik nyitottak az új ismeretek befogadására és hajlandók az új megoldásokat elsajátítani és a gyakorlatukban is eredménnyel alkalmazni.
Az értékesítés kezd átalakulni egyfajta felvilágosító, oktató és tájékoztató tevékenységgé. Ennek következtében az MLM is olyan személyek számára válik majd hamarosan reális jövedelemszerző alternatívává, akik ezt az „iparágat” eddig – korábbi többnyire negatív tapasztalataiknak köszönhetően – igyekeztek messze, nagy ívben elkerülni…
Erről a témáról részletesebben írok az alábbi cikkemben:
Értékesítés a XXI. században vagyis: “Vissza a jövőbe!”
http://kajarikbela.hu/ertekesites-a-xxi-szazadban-vagyis-vissza-a-jovobe
FOLYTATÁS: 6. sz. Fenntartás
FIZETŐKÉPES KERESLET
Kedves Katalin!
Ezt írod:
„6. A marketingtervek kivétel nélkül hatalmas összegekről szólnak, meggazdagodási lehetőségekkel kecsegtetnek, a realitások és fizetőképes kereslet figyelmen kívül hagyásával.”
Nézzük először a „realitások és fizetőképes kereslet figyelmen kívül hagyásának” kérdését.
Azt hiszem hogy az MLM termékek, pl. a táplálékkiegészítők (az MLM cégek közel 75 %-ának a termékválasztékában a táplálékkiegészítők megtalálhatók…) létjogosultságában ma már kevesen kételkednek.
A hazai piacon az MLM vállatok termék kínálatában meglehetősen széles skála áll ma már rendelkezésre. Tehát minden egészségtudatos életmódot folytatni kívánó személy megtalálhatja a neki megfelelő árfekvésű készítményt. Van olcsó, közepes és prémium árkategóriába tartozó termék.
Az MLM termékek árával kapcsolatban külön KÉRDÉST tettem fel és az alábbi címen többek hozzászólása olvasható ebben a témában:
http://kajarikbela.hu/van-kerdesed-valoban-dragak-e-az-mlm-ben-forgalmazott-termekek
Mindenesetre érdemes tisztázni azt, hogy: Egy termék akkor drága, ha nem éri meg az árát!
Más kérdés az, hogy ha a jelenlegi jövedelemszintünk mellett valamit nem engedhetünk meg magunknak. Egy Mercédesz autó is megéri az árát. Azért kerül többe, mert valóban „többet is tud” mint mondjuk egy Zaporozsec (nem kívánok senkit sem megsérteni, ezért írtam le egy már régóta nem kapható autótípus nevét)…
Egy szabadalommal védett, egyedi, – senki más által nem gyártott – táplálékkiegészítő termék árán szerintem kár most vitatkozni, hogy drága-e vagy sem. Ha senki sem fogja megvásárolni, biztosak lehetünk benne, hogy a gyártó cég dönteni fog, és kivonja majd a forgalomból.
Tehát itthon is van kereslet, még a prémium kategóriás termékek iránt is. A kérdés az, hogy ki hogyan és hány olyan fogyasztót képes „magához vonzani”, aki hajlandó az ilyen termékeket megvásárolni.
És következzen akkor most, az egyik korábban megalkotott, ide vonatkozó gondolatom:
“Az MLM vállalatok közötti verseny a jövőben leginkább nem a termékek és szolgáltatások minőségén, hanem a termékforgalmazók szakértelmén, rátermettségén és az általuk alkalmazott eszközök és módszerek hatékonyságán fog eldőlni.”
A megoldás tehát az MLM-ezők szakértelmében rejlik!
FOLYTATÁS: 6. sz. Fenntartás
MARKETINGTERV
Kedves Katalin!
Való igaz, hogy a „régi motoros” MLM vállalatok marketingterveiről (jutalékrendszeréről) korábban elmondható VOLT, hogy „fejnehezek”…
Ez alatt az kell érteni, hogy a felső vezetői szinteken igazán hatalmas összegek kifizetését teszik lehetővé. Ennek a cégek alakulása idején meg volt a maga indoka. Olyan jövedelmekről kellett beszámolni tudniuk az akkori MLM ”megasztároknak”, amivel magukra tudták vonni az érdeklődők figyelmét.
Ma már MÁS A HELYZET!
Az újonnan belépni szándékozók horribilis keresetekkel való „elkápráztatásának” vádját magukra nem vállaló MLM cégek gyakorlatában megfigyelhetjük, hogy a bemutatóikon a kimagasló eredményt elérő MLM-ezőknek TILOS a keresetek mértékével (pl. ”a múlt hónapban keresett jövedelmem 890.000 Ft volt…”) HENCEGNI!
Ehelyett az életstílusukban bekövetkezett kedvező változásokról számolhatnak be.
Ugyancsak változások tapasztalhatók a marketingtervek „OPTIMALIZÁLÁSÁBAN” is. Erre részben az újonnan alakuló és modernebb – kevésbé „fejnehéz” marketing tervvel rendelkező MLM cégek hatására, másrészt annak következtében kerül sor, hogy az MLM vállalatoknál tevékenykedők közel 80 – 85 %-a részmunkaidőben végzi, és kiegészítő jövedelemforrásnak tekinti ezt a tevékenységet.
Ezért hangsúlyeltolást kezdenek végrehajtani a marketingtervükben, és igyekeznek megkönnyíteni a kezdő, illetve az alacsonyabb jutalékszinteken lévő munkatársak jövedelemszerzését.
A sokak által joggal kifogásolt úgynevezett „leválásos” jutalékrendszert alkalmazó MLM vállalatoknál, ahol a teljesítménypontok összege havonta lenullázódott (Ugye mennyire ismerős ez a kifejezés?), kezdik megteremteni a feltételeket arra, hogy például 3 egymást követő hónapban, vagy akár egy éven keresztül lehessen összegyűjteni a teljesítménypontokat egy-egy szintre történő minősítéshez. Így jóval könnyebben érhetők el a magasabb jutalékok kifizetését lehetővé tevő teljesítményszintek az adott MLM vállalat marketingtervében.
Mindezek a változtatások a részmunkaidőben MLm-ezők számára teremtenek vonzóbb feltételeket az MLM-mel való foglalkozás megkedveltetése érdekében.
A piac igényeire tehát így reagálnak az MLM vállalatok vezetőségei.
Általános tapasztalat, hogy az MLM-ezők 95 %-a a saját vállalata marketingtervét sem érti minden részletében. Csak akkor szerzi meg a tapasztalatait, amikor egy adott szintet már elért a marketingtervben. Ezért van aztán az, hogy csak utólag jön rá, lehet hogy nem is annyira könnyű ez a dolog, mint amilyennek az első ránézésre tűnt…
Az alaposabb tájékozódás a belépést megelőzően, sokat segíthet abban, hogy egyesek megkíméljék magukat és hozzátartozóikat a későbbi kellemetlen „meglepetésektől”…
FOLYTATÁS:
KIEGÉSZÍTÉS – KEZDŐCSOMAG ÁRA témakörben
Kedves Katalin!
Ezt írod:
„Nem értem, miért hozod összefüggésbe a belépődíj fizettetését azzal, hogy vállalkozó vagy alkalmazott az ember?”
Azért mert mindkét esetben az ember fizetni kénytelen a szakmai ismeretek megszerzéséért.
Azonban alapvető KÜLÖNBSÉGEK vannak, melyek a következők:
Aki ALKALMAZOTT szeretne lenni, előtte szakképzettséget kell szereznie. A szakképzetséget az oktatási intézményekben tandíjért cserébe kaphatja meg. Tehát FIZETNIE kell, mielőtt a jövedelemszerző tevékenységébe belekezdhetne.
A tanulási idő alatt NINCS mód ja arra, hogy jövedelemre tegyen szert. (A diákmunkát nem számíthatjuk ilyen tevékenységnek!)
Aki MLM-EZŐKÉNT szeretne pénzt keresni, először meg kell vennie az MLM vállalta kezdőcsomagját! Ez alkalommal, tekintsünk el attól, hogy a befizetett pénzért termékeket kap az illető cserébe. Vegyük úgy mintha csupán egy adott összeget kellene befizetnie, néhány papírnyomtatványért cserébe…
A kezdőcsomag árát (Ez a hazai MLM vállalatok esetében általában NEM haladja meg az 50.000 Ft összeget) tekinthetjük egyszeri alkalommal kifizetett tandíjnak! Indokként elmondható, hogy a kezdő MLM-ezők döntő többségének – sajnálatos módon – fogalma sincsen, hogyan kell ezt a tevékenységet eredményesen végezni, ezért szakképzésre szorul.
A befizetett összeget célszerűbb lenne egyfajta BEFEKTETÉSNEK tekinteni, amit az adott személy önmagába fektet be. Feltéve, hogyha ez ő is egy jó befektetésnek tartja…
Tehát – szerintem – téves az a felfogás, miszerint a kezdőcsomag árát egyfajta “belépőjegynek” tekintik az emberek, amellyel jogot szereznek maguknak arra, hogy az adott MLM vállaltnál – az elfogadott feltételek szerint – jövedelemre tehessenek szert…
Gyakori eset az, hogy a jelentkezők önmagukat nem tartják ilyen befektetésre alkalmasnak és sokallják a kezdőcsomag árát. Így aztán már az elején sikerül nekik önmagukat automatikusan kiselejtezni és megfosztani egy lehetőségtől, amivel megteremthették volna a megélhetésük anyagi hátterét…
Megemlítendő, hogy az MLM-ezőknek már a betanulási idejük alatt is lehetőségük van a jövedelemszerzésre, attól függően, milyen eredményesen képesek az új ismerteteket elsajátítani és a gyakorlatban alkalmazni.
Kedves Katalin!
Remélem, hogy ezzel a kiegészítésemmel sikerült jobban megvilágítani a véleményemet ebben a kérdésben.
Kedves Katalin és Béla!
Katalin egy korábbi hozzászólásában írta:
” Ha mutatsz nekem egy MLM-et, amelybe nem kell belépési díjat fizetni, se kezdőcsomagot venni, nincs havi kötelező vásárlás, se elveszített pontok (pénzek), ha hónap végéig nem érsz el egy bizonyos szintet, a magyar átlagkeresethez képest nem drága a termék, és rendes képzést biztosítanak – ingyen! – minden belépőnek, ha mutatsz nekem egy ilyet, azonnal belépek!”
Erre Katalinnak azt tudom javasolni, hogy ismerje meg az “ENIGRO/UNAICO”-t és meg fog lepődni: majdhogynem mintha csak a fenti kívánságai alapján nőtt volna ki a földből…
Ráadásul: én még (sajnos egyetlen embert sem “hoztam be”) egy fillér jutalékot sem kaptam ebből az üzletből, de a belépéskor befizetett pénzem mára már a háromszorosára nőtt!
Bővebb infókat csak email-ben küldhetek.
Kedves Béla!
Előszöris, kimondhatatlanul hálás vagyok, amiért ennyire komolyan veszel engem és a kétségeimet, még akkor is, ha tudom, nemcsak nekem szól, amit írsz!
Én is több részletben fogok reagálni.
Amit a jelentkezők teszteléséről írtál, a “tölcséres” honlapról, nagyon tetszik, és rettentő kíváncsi lettem, szívesen megnézném, ha megadod a linket!
Azt írod:
“Az MLM-ben forgalmazott egyedi termékek eladása a hagyományos kereskedelemben képtelenség, vagyis lehetetlen!”
Ezzel egyetértek, nem lehetne eladni egy boltban vagy egy gyógyszertárban az MLM-es termékek jelentős részét. Miért?
Elismerem a vevőgondozás szerepét és fontosságát! De ennél nagyobb szerepe van az MLM-ezőknek az első eladásnál.
Mert a fogyasztói társadalomban, amiben “mostanában” élünk, elképesztő túlkínálat van minden termékből, messze meghaladóan a valóságos és reális emberi szükségleteket. Amire valóban szükségem van, azt keresem, és utánajárok.
Az MLM által kínált termékek hasznosságáról viszont meg kell engem győzni, el kell nekem magyarázni, hogy miért van szükségem rá, és miután így felkeltették az igényemet, még azt is meg kell magyarázni, hogy miért csak látszólag drága, és ha sajnálom rá a pénzt, majd megbánom később, amikor “olcsó temetésem lesz, 10 év rák után”, ahogy Péter intett vagy 20 üzenettel előrébb engem. (Bocs, Péter, de nagyon durvának találtam ezt a részét a hozzászólásodnak, és nem is mertem addig reagálni rá, amíg le nem higgadtam, úgy-ahogy).
Tehát, én úgy gondolom, az a tény, hogy az MLM-es termékeket nem lehet a hagyományos kereskedelemben eladni, nem az MLM mellett szól, hanem éppen ellene.
A jótékonykodásról írt gondolatomat úgy érzem, félreértetted, Béla. Az, hogy egy nyereséges cég a profitjának egy részéből jótékonykodik, nagyon dicséretes, és a nyugati társadalmakban egyáltalán nem ritka jelenség (ezen a téren van még mit tanulnunk tőlük). De amikor egy vállalkozó vagy cég vagy csoport elhatározza, hogy egy bizonyos terméket fog gyártani és forgalmazni, és eldönti, hogy milyen formában végezze az értékesítést, akkor az egyetlen szempont az, hogy melyik forma fog számára nagyobb profitot hozni. És ha az MLM-et választja, akkor azért választja azt, mert úgy gondolja, több terméket és jobb áron tud így eladni, mint a hagyományos kereskedelemben, és a döntésben nem játszik szerepet az, hogy eközben “jótékonykodik” egy csomó emberrel, akik sikeresen működnek az MLM rendszerben. Legfeljebb olyan szempontból, hogy aki maga is érdekelt az eladásban, az nagyobb teljesítményre ösztönözhető.
Ha alaposabban belegondolok, nincs is ezzel semmi baj, tényleg ilyen világban élünk, hogy alapvetően és magasan a hétköznapi ember szintje fölött mindent az imperialista érdekek mozgatnak, mi pedig eszközök vagyunk ezeknek az érdekeknek az érvényesítésében. Ez teljesen személyes dolog részemről, hogy én nem szeretem ezt az érzést. Nem szeretek egy fogaskerék lenni egy hatalmas MLM gépezetben, és nem tudok nem gondolni a fogaskerékségemre, és nem érzem igazi vállalkozónak magamat emiatt. Olyan köztes dolog, nem alkalmazott az MLM-ező, ez világos, mert nincs olyn értelemben direkt főnöke, aki előírná a tevékenységét, a pozícióját, meghatározná a fizetését. Ugyanakkor nem is mondható önállónak, mert egy csomó szabály köti, amit el kell fogadnia, ha be akar lépni, nem szólhat bele a cég semmilyen dolgába, nincs befolyása az árakra -ahogy ezt már megbeszéltük -, a munkamódszereit megpróbálhatja esetleg önállóan megválasztani, de leginkább a szponzorát fogja követni. Úgyhogy az egyetlen dolog, amit igazán megválaszthat az az, hogy mennyi időt fog a munkával eltölteni, és azt milyen beosztásban végzi. Na persze, ez is valami.
Folytatom.
EMBEREK BEFOLYÁSOLHATÓSÁGÁNAK ÉS GYENGESÉGÉNEK KIHASZNÁLÁSA témához:
Azt írod:
“Amennyiben egy MLM – vagy bármilyen egyéb vállalat – tisztességtelen tevékenységet folytat, azt a hatóságok betiltják…”
Olyan szintű befolyásolás, ami – többek között az MLM-rendszerekben folyik- (Természetesen az üzleti élet nagyon sok más területén is történik befolyásolás, hogy csak a reklámokat említsem), a törvény előtt nem számít tisztességtelennek, és nem büntethető, amíg nem éri el a félrevezetés “bűntettét”.
Amíg egy MLM-rendszer azt sugallja, hogy a tagjai majd passzív jövedelemre tesznek szert – nemcsak lehetőségként említi – , addig nem történt semmi tisztességtelen. Az más kérdés, hogy nem tesznek közzé egy olyan statisztikát, amelyben feltüntetik pl, hogy egy év alatt hányan léptek be, hányan léptek ki vagy morzsolódtak le, a belépők közül hány embernek származott jövedelme ebből a tevékenységből, és az milyen nagyságrendű volt. Érdekes lenne egy ilyen statisztikát látni, nem gondolod? Vagy esetleg van ilyen, Béla, csak én nem tudok róla?
A statisztikáról jut eszembe, megnéztem az MLM-ek népszerűségi statisztikáját, aminek a linkjét valahol a honlapodon találtam. Érdekes, és figyelemre méltó a Herbalife helyezése, csak éppen jó lenne tudni, mi alapján készült? Az ismertség, a termék, a megszerezhető jövedelem, a tagok fluktuációja alapján?
Kedves Katalin!
MLM vállalatok által közzétett ADATOK, STATISZTIKÁK az elérhető JÖVEDELEMSZINTRŐL.
A Herbalifenál már 10 évvel ezelőtt is lehetett olvasni olyan – a cég által közzétett - kimutatást, ami az adott marketing szint fokozatoknak megfelelő jövedelmeket tüntette fel, nem az elméletileg lehetséges összegekről, hanem a valódi keresetekből.
Még ma is emlékszem rá, hogy pl. a “Supervisor” szint esetén ez kb. 80.000 Ft/hó volt. Természetesen ez jóval kevesebb annál, mint amit a bemutatókon – annak idején – a toborzások növelése érdekében sokan és sokszor hangoztattak…
Nem véletlen, hogy ma már ”kezd kimenni a divatból” a havi jövedelmek említése, és ehelyett az elért életminőséget demonstráló adatok kerülnek megemlítésre.
A kilépő termékforgalmazókról eddig én még nem láttam egyetlen MLM cégtől sem adatokat, viszont az aktív vezetői szinten lévőknek a megtartási arányáról illetve az új – frissen belépő – tanácsadóknak a számáról már igen!
A Herbalife – mivel a NYSE tőzsdén jegyzett vállalatról van szó – negyedévente a jelentésében közzéteszi ezt az adatot és ebből bárki megnézheti a trendeket.
(Pl. a Marketingtervben aktív vezetői szintet elért Herbalife tanácsadók megtartási aránya – vagyis ebben az évben ennyien minősültek ismét erre a jövedelemszintre – 2009-ben Európában 48.7 % volt),
Illetve az éves tőzsdei jelentésekből ennél még sokkal több adat is megtudható.
http://phx.corporate-ir.net/External.File?item=UGFyZW50SUQ9NTYwMjR8Q2hpbGRJRD0tMXxUeXBlPTM=&t=1
Tehát az adatok rendelkezésre állnak. Bárki tájékozódhat, mielőtt csatlakozása mellet dönt. Az egy más kérdés, hogy erre kevesen tartanak igényt… Megelégszenek az ismerős – szponzor – nem mindig korrekt “tájékoztatásával”…
Mindezért természetesen NEM az MLM vállalat hibáztatható!
4. sz. Fenntartás
Termékforgalmazók ERŐSZAKKAL VALÓ BENT TARTÁSA AZ ÜZLETBEN
Válaszom:
Talán erős kifejezés volt részemről az “erőszakkal” való bent tartás használata, inkább csak hitegetéssel való bent tartást kellett volna használnom.
Abban egyetértek veled, kedves Béla, hogy ha nyilvánvalóvá vált valaki számára, hogy nem megy neki az üzlet, akkor nem fog jótékonykodásból tovább vásárolni a saját szükségletén felül.
A gond számomra inkább az, hogy mikor válik ez nyilvánvalóvá?
Ha valaki belép egy MLM-be, az első pillanattól fogva fizetnie kell, és havonta rendszeresen teljesíti a minimálisan előírt vásárlást. Nyilván nem lesz már a második hónaptól nyereséges, eleinte tanulgat, próbálkozik, lehet, hogy egy félév is eltelik, amikor még mindig nem nyereséges, de nem hagyja abba, mert a szponzora “tartja benne a lelket”, hogy ne adja fel, tartson ki, mindnyájan így kezdtük, stb. És sok kicsi sokra megy. Ha 10 emberből 9 feladja egy félév, vagy esetleg 1 év után, de addig vásárolt, akkor szép jutalékot termelt a szponzorának, amiért megérte foglalkozni vele, és húzni az időt, míg végleg feladja.
Kedves Béla, nem gondolom, hogy te így dolgozol, ugye, megegyeztünk már abban, hogy semmit nem veszel személyesen magadra abból, amit leírok, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni, és a kedves olvasóktól is azt kérem, nehogy úgy vegyék, hogy én Bélát vádolom ilyen dolgokkal.
Az általános véleményemet és tapasztalataimat írom!
5. GERJESZTETT IGÉNY A TERMÉKEK IRÁNT
Válaszom:
Kedves Béla!
Amit leírtál a hozzászólásodban, és a végén jelzett cikkben is, elfogadom, egyetértek, az a nagyon rámenős módszer már kihalóban van, remélhetőleg.
Ez persze nem jelenti azt számomra, hogy ezzel együtt megszűnt a mesterséges igénykeltés. Csak kifinomultabbak lettek a módszerek!
Nem töri rám az ajtót az MLM-ező naponta háromszor egy termékkel, de eláraszt egy csomó negatív információval, ráébreszt a körülöttem zajló élet szörnyűségére, szennyezettségére, az egészségtelen életmódomra, táplálkozásomra, a várható következményekre (10 év rák, halál), majd miután eleget pácolódtam a szorongástól, felkínálja a megoldást az egyedül üdvözítő terméke formájában.
Ez a mesterséges igénykeltés kifinomultabb formája, ami nagyon is működik napjaink MLM-jeiben.
6. sz. Fenntartás
FIZETŐKÉPES KERESLET
és
6. sz. Fenntartás
MARKETINGTERV
Nincs mit hozzáfűznöm, elfogadom a választ a fenntartásaimra:-)
Ezzel szemben
KIEGÉSZÍTÉS – KEZDŐCSOMAG ÁRA
„Nem értem, miért hozod összefüggésbe a belépődíj fizettetését azzal, hogy vállalkozó vagy alkalmazott az ember?” témakörben
írt hozzászólásoddal nagyon nem értek egyet!
Én már elvégeztem az egyetemet, meg pár dolgot még, a képzésem és annak megszerzésére annak idején fordított összeg adott, és ezzel a legtöbb ember így van, aki csatlakozik egy MLM-hez. Kivéve talán azokat, akik mindjárt érettségi után belépnek egy MLM-be, és semmi mást nem tanulnak, csak az ott megszerezhető ismereteket. Azért nagyon remélem, NEM EZ A JÖVŐ ÚTJA! Nem tudom, Béla, vannak-e gyerekeid, nekem vannak, és szerencsére az egyikük már diplomás, a másikuk még tanul, és én nagyon nem szeretném, ha az egyetem helyett innen-onnan összeszedett, ki tudja milyen üzleti szempontok szerint egy adott üzleti területre koncentráltan összeállított tananyagból szereznék meg minden tudásukat!
Tehát, nagyon fontos, hogy az MLM is nyújtson képzést- ezt hangsúlyoztam is egy korábbi hozzászólásomban – de ezt nem mérheted össze azzal a képzéssel, amit egy rendes iskolarendszerű oktatásban meg lehet szerezni, ezért ennek a költségét sem lehet összemérni a kezdőcsomag árával.
Tehát teljes mértékben visszautasítom azt a gondolatot, hogy a kezdőcsomag árát úgy is fel lehet fogni, mint “tandíjat”, vagy mint önmagunkba való “befektetést”!
Nincs ezen mit szépíteni, a kezdőcsomag és minden kötelezően előírt vásárlás a felsőbb vonalak ill. a cég tulajdonosainak nyereségét szolgálja, semmi mást.
Az más kérdés, hogy ha már be kellett fizetned, érdemes megerőltetned magad, hogy valahogy vissza tudd szerezni az árát.
De ez azért nem ugyanaz, mint kifizetni, mondjuk egy OKJ-s tanfolyam és vizsga díját, amiért ráadásul kapsz egy olyan bizonyítványt, amelyet egész Európában elfogadnak.
Azért az innen-onnan összeolvasott információhalmazért, amit a legtöbb MLM-rendszer képzés címén nyújt a tagjainak – TISZTELET A KIVÉTELNEK! – nemcsak fizetni nem érdemes, de el se fogadják sehol máshol.
Ha átmégy egy másik rendszerbe, kezdhetsz mindent elölről.
Kedves Béla!
Most olvastam a statisztikai adatokról írt válaszodat, köszönöm szépen, ez nagyon meggyőző! Tényleg:-) A Herbalife egy kiváló cég, el kell ismernem. És ezt legalább elfogulatlanul mondom, mert nem vagyok benne.
Abban is igazad van, hogy amit a szponzorok elmondanak vagy elhallgatnak az MLM rendszerükről, nem írható az MLM számlájára. Viszont kibocsájthatnának olyan kiadványt, vagy legalább a neten hozzáférhetővé tehetnék, amelyben benne vannak ezek a lényeges dolgok.
Szeretnék elmondani egy konkrét példát a legutóbbi MLM rendszerem szabályzatából.
Folytatom
Példa egy napjainkban itthon hódító (amerikai) MLM -ből:
Úgy kezdődik a dolog, mint sok más MLM esetében: elmegyünk egy előadásra, ahol bemutatják a céget, a terméket, megtudjuk mennyit kell fizetni, mennyit lehet keresni, stb.
Ha valaki a belépés mellett dönt, nagyon gyorsan megoldható az adminisztrációs rész, minden interneten keresztül működik, semmit nem kapunk írásban. Megadjuk az adatainkat, számlaszámot, stb, és ahogy az lenni szokott bármilyen regisztrációnál, el kell fogadnunk a Működési szabályzatot, amit elolvashatunk, ha akarunk, mindenesetre, akár elolvassuk, akár nem, el kell fogadnunk, és aztán érvényes ránk.
Nos, én az emberiségnek abba a 0.00001 %-ba tartozom, akik elolvassa ezeket a szabályzatokat.
Kinyomtattam- volt vagy 70 oldal! – de elolvastam. Természetesen itt most nem fejtem ki a véleményemet az egész szabályzatról, hanem amiért idecitálom az egészet, nagyon tanulságos, és MINDEN MLM-EZŐNEK A FIGYELMÉBE AJÁNLOM!
Mindjárt az elején volt egy mondat, ami így szól, idézem:
“A megállapodás komplett szerződést jelent a XY cég és a Disztribútor között. Bármilyen ígéret, állítás, ajánlat, vagy egyéb kinyilatkoztatás, amely nem kifejezetten a megállapodás része, elveszti érvényét és hatályát.”
Ez világos, ugye? Teljesen mindegy, mit hallottál az előadáson, vagy mit mondott neked bárki szponzorod, felső vonalad, bármit olvastál bárhol, nem számít. Csak az érvényes, ami ebben a szabályzatban le van írva. És ha nem olvasod el, akkor magadra vess.
Ezzel úgy gondolom, mára befejeztem a hozzászólásokat, kedves Béla:)
Kedves Katalin!
Köszönöm a részletes válaszaidat, és örülök, hogy azok közzétételével kapcsolatos probléma is megoldódott.
Örülök, hogy néhány kérdésben sikerült számodra elfogadható választ adnom, így hozzájárulhattam az MLM-mel kapcsolatos fenntartásaid számának csökkentéséhez.
A jelentkezők TESZTELÉSÉRE szolgáló ”tölcséres” honlap módszerem iránti érdeklődésedre szívesen megadom az ilyen “típusú” honlapjaim címét:
http://www.karriertipp.hu/
http://wellnesstippek.hu/
és természetesen EZ a honlapom is ennek az alapelvnek a figyelembe vételével készült el.
Amennyiben érdekel ez a koncepció, javaslom, hogy olvasd el a “Vonzó Marketing” és az “Ügyfélbarát Marketing” témákban ítr bejegyzéseimet.
Természetesen a legrövidebb idő alatt az erről a témakörről szóló e-bookjaim elolvasásával nyílik mód tájékozódni és a KAB érdeklődők folyamatos jelentkezését biztosító online RENDSZEREM leírása is ezekben található meg.
Kedves Katalin!
Azt írod:
“A statisztikáról jut eszembe, megnéztem az MLM-ek népszerűségi statisztikáját, aminek a linkjét valahol a honlapodon találtam. Érdekes, és figyelemre méltó a Herbalife helyezése, csak éppen jó lenne tudni, mi alapján készült? Az ismertség, a termék, a megszerezhető jövedelem, a tagok fluktuációja alapján?”
A kérdésedre ITT a magyarázat:
Az 5 tényező ismertetése
http://kajarikbela.hu/a-25-vezeto-halozati-marketing-ceg
Mivel még számos fenntartásod továbbra is fenntartod, úgy gondolom, hogy azokkal kapcsolatos vélemények közzétételére jobban megfelel, ha egy-egy külön KÉRDÉSBEN teszem majd fel az oldalamon.
Ez a mostani - az MLM-ezők számára legnagyobb kihívást jelentő – KÉRDÉS , mint látható meglehetősen “terjedelmesre” sikeredett (már a 120. hozzászólásnál tartunk)… és szerintem már nehéz visszakeresni egy-egy alkérdésre a választ.
Tehát a FOLYTATÁST már újabb – “Van KÉRDÉSED?” bejegyzések formájában javaslom!
Kedves Béla!
Köszönök mindent, és egyetértek, hogy helyezzük át a helyszínt, ezt már csak egy nagyon-nagyon elhivatott valaki fogja végigböngészni
Kedves Katalin!
Érdekes az ellenérzésed az MLM. mel kapcsolatban. Nem fogadod el, hogy ez a jövő. Mégpedig azért ez a jövő, mert a termékeket gyártó cégeknek elegük van abból, és egyre inkább elegük lesz, hogy az értékesítésen kívül minden az ő dolguk lett a nagy üzletláncok előretörésével. És még a pénzükhöz is sok esetben csak három hónap után jutnak hozzá. Egyébként az eredeti kérdéshez szólva, véleményem szerint, az a legnagyobb kihívás, hogy az emberek elszoktak a törődéstől. még akkor is ha igény van rá. Igaz sok MLM.-mel foglalkozó is vét ez ellen az íratlan szabály ellen. Ezért nem megy. Ami pedig azt illeti, hogy az MLM cégek , vagy a szakma hátránya lenne az, hogy hagyományos kereskedelemben nem igazán eladhatók a termékek, én ebben kételkedem. Különösen az egészséggel kapcsolatos termékeknél. Egyébként aki kicsit figyelmes az tudja, a gyógyszerek mellékhatásai miatt évente hány ember hal meg. A táplálék kiegészítők esetében ez nem áll fenn. De a fentebb említett okok miatt igen hamar olyan dolgok is MLM rendszerben lesznek értékesítve amiről most még álmodni sem merünk. Ami meg a kötelező vásárlást illeti, azt leginkább azért találták ki, mert kissé érdekes az az ember, aki kínál egy terméket, és önmaga nem fogyasztja, nem használja. Ez bizonyos esetekben a hagyományos kereskedésekre is igaz. Legyél például egy Ford szalonba munkatárs, és próbálj meg Fiat-tal járni.
Kedves Marika!
Azt hiszem, az összes ellenérzésemnek az MLM iránt az az oka – 5 MLM-ben való részvétel után merem ezt kijelenteni – , hogy becsapva és kihasználva érzem magam az MLM cég által. Nem úgy értem, hogy engem egyedül csaptak be és használtak ki, hanem folyamatosan minden MLM-ezőt becsap és kihasznál az a cég, amely az MLM-et működteti.
Kedves Katalin!
Nagyon tanulságos, és tartalmas hozzászólásokat olvashattam tőled. Én is foglalkoztam a Herbalife üzlettel, és most jelenleg is egy másik MLM-ben “dolgozom”. A Herbalife üzletet nem azért hagytam abba, mert nem volt jó a cég, vagy nem volt jó a ponzorom, nem… azért, mert én nem voltam jó az üzlethez. Nagyon sokat tanultam, és úgy gondolom, hogy változtam is sokat ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy bizony bennem volt a hiba. Boldog vagyok, mert tudom, hogy tőlem függ minden. Tudom azt, hogy ha azt akarom, hogy sikeres legyek bármiben meg kell találnom azt a sajátos életérzést, ami vonzóvá tesz engem más ember előtt.
Nagyon sok MLM cég van. Mind nagyszerű lehetőség. Szerintem a feladat nem az, hogy kitanuljuk az MLM fortélyait, hanem az, hogy hogyan tudom átültetni a saját életembe. Ha boldogan teszem ezt, ha jól érzem magam ebben a munkában, akkor már csak arra leszek figyelmes, hogy egyre eredményesebb leszek. Ha a vágyam,az érzésem, a tenni akarásom, a változtatás erős, akkor másodlagos az, hogy milyen áron tudok szinteket, vagy termékeket megszerezni. Remélem megtalálod a helyes utat. Szívből kívánom , hogy sikeres, és boldog legyél .
Maximálisan egyetértek Zoltánnal. Kedves Kati te nem voltál, és vagy felkészülve erre a vállalkozásra. Az MLM cégek nem csapják be az embert. Na persze a normális cégekre gondolok, nem pedig a sima beszervezösdire. Abba egyet értek veled, ha azt mondod, hogy a hagyományos MLM idegen tőled. De ez elég erős amit írtál, hogy öt cég becsapott. Szóval ha becsaptak te nem néztél jól körül és igazi piramis cégekhez csatlakoztál. Ha pedig normális cégekhez kötötted magad, akkor azok nem csaptak be. Magad csapódtál be avval, hogy ez a szakma még távol áll tőled. Ez is egy szakma, el kell sajátítani a fortélyait. És tetejében egy összetett szakma. Aki itt tanul az a hagyományos vállalkozásban kiemelkedően sikeres lesz. Ha egy nagy átverés lenne az egész akkor a fentiek sem lennének igazak. Már pedig azok.
Földiné Csúcs Mária recently posted..Itt van az Ősz itt van újra!!!
Szerintem a vonzó marketing fortélyai élsajátítása.
Neked Jelena nagyon igazad van. Lassan azt mondom egy könyv megírása, ha az embernek jó a fogalmazó készsége, és sok jó gondolat, meg némi olvasottság, utána tanulmányozás van benne könnyebb mint a vonzó marketinget elsajátítani, és alkalmazni.
Még nem is annyira az elsajátítás a sok energia és idő, hanem az alkalmazás. És persze az már technikai kihívásokat is jelent.
Földiné Csúcs Mária recently posted..keresed a bajt vagy kerülöd- Szódabikarbónával a rák ellen!
A vonzó marketinget alkalmazni rendkívüli kihívás. Véleményem szerint rengeteg MLM.ező ezért még mindig a hagyományos módon működik, online módon is.